Maconka Barátai '14 Szuperkupa: Az utolsó kör és a bajnokavató eseményei

Maconka Barátai '14 Szuperkupa: Az utolsó kör és a bajnokavató eseményei

Szeptember 06. A II. Vízparti Varázslat Nemzetközi Kupával lezárult a Maconka Barátai \'14 Szuperkupa versenysorozata is. 5 forduló, 6 versenykategória, 125 versenyző 318 horgászata, melynek eredménye 26 halfajból 2835 kg fogott hal, jutalma 68 db kiosztott díj és trófea. Az első kiírás tapasztalatait felhasználva közösen megújított lebonyolítási és pontozási forma, benne célként egy kis visszatéréssel az örömpeca irányába is. Volt és van is miről beszélni... Nézzük meg, hogy kik is lettek 2014-ben "Maconka Barátai", majd értékeljük együtt a történéseket!

Itt van az ősz, itt van újra, s e tény persze az iskolakezdésen és a hűvös szeleken túl is mindenkinek mást és mást jelent. A maconkai versenyeken belül a Szuperkupa esetében pedig konkrétan a versenysorozat szeptemberi lezárását, s az utolsó versenyen az összetett győztesek kihirdetését is, már a második alkalommal. Közben eltelt még pár hét, így már igencsak aktuális az őszi gondolat és az ötödik versenybeszámoló közzététele, egyben a teljes végeredmény hivatalos kihirdetése is. Nem is feszítem tovább a húrt, jöjjön hát maga a beszámoló, majd a győztesek köszöntése!

Kezdésnek, vagy fakultatív ismétlésnek a már megszokott módon itt olvasható a teljes 2014. évi sorozat nyitó cikke, majd az első négy verseny (egyben Szuperkupa első, második, harmadik és negyedik forduló) versenybeszámolói:

Önök kérték: Maconka Barátai Szuperkupa 2014

Első verseny: X. Tavaszi Maconka Nemzetközi Kupa

Második verseny: II. Maconkai Majális Nemzetközi Kupa

Harmadik verseny: XVI. Tóparti Randevú Nemzetközi Kupa

Negyedik verseny: II. Maconkai Napsugár Nemzetközi Kupa

Az ötödik, a második sorozat utolsó alkalma ismét a "Vízparti Varázslat" nevet kapta, s erősen bíztunk is benne, hogy e varázslatot a versenyzők majd be is mutatják a verseny során! Nézzük, sikerült-e mindez!

II. VÍZPARTI VARÁZSLAT NEMZETKÖZI KUPA BESZÁMOLÓJA

A verseny hétvégéjére kicsit (nagyon) zsúfoltra sikeredett, ugyanis az EPBC időpont áthelyezése okán (végül e verseny világcsúcsokat hozott, de ez már egy másik, már itt is publikált történet) összecsúszott a két rendezvény, így a technikai stábnak bőven volt mit csinálni. Azért időre elkészült a pályakitűzés, így a sorsolás során a versenyzők már semmit sem éreztek a bonyodalmakból, szerencsére. Ignácz Olivér a megszokott módon levezette a nyitást, majd a gáti nemzetközi versenypályára elindult a mezőny, ezt követően pedig hamarosan a gyermekek is elfoglalhatták helyeiket az Élmény-tavon.

Sorsolunk, …
... sorsolunk
Felnőttek bevonulása, …
… gyermekek sorsolása

El kell mondanom, hogy a helyszínek tekintetében a gyermekek esetében az Élmény-tó, a felnőtteknél pedig a gáti szakasz tartósan a legnépszerűbb, így a helyszínek kiválasztásánál nem is nagyon kerestünk más megoldásokat, hiszen a gyakorlatban ha valami jól működik, akkor nem kell mindenáron változtatni.

Élmény-tavi látkép
Most még üres a szák
Gáti versenypálya, alsó szakasz
Gáti versenypálya, közép
Gáti versenypálya, felső szakasz

Lassan el is indult a "futam", de a megszokott alapkérdést és annak egyéni válaszát - miszerint a tározó jelentős keszegállományára, vagy a szintén gyakori nagyobb pontyokra kell-e alapozni - kibővítette az aktuális pontytelepítés ténye is, ám itt lutri volt, hogy a telepítés után rövid idővel beáll-e a kisebb ponty az etetésre? A félidő táján sem lettünk okosabbak, de az látszott, hogy a pontyos és a keszeges taktika nagyjából azonos mennyiséget hozott az első pozíciókban, de a felső, sekély vízi szakaszon már megjelentek a kisebb, 1-2 kg-os pontyok is.

Most inkább kivétel: tokhal és fogója
Nagy ponty, …
… még nagyobb, …
… legnagyobb?
Nem, mert van másik!
E kör zárásaként: a lassan már maconkai védjeggyé vált nyurga gyönyörűség

A verseny második felében sem volt áttörés egy taktikai irányba, így szépen gyűltek a halak, de nem lehetett megjósolni a befutót, hiszen még a tartószákokban pihentek a kisebb halak, várva a mérlegelésre. Egyenlőre azonban még visszatértünk az Élmény-tó keleti partjára, ahol a gyermekek éppen (a kiírás alapján a felnőttek előtt fél órával) befejezték a versenyt, így a szokott koreográfia szerint itt kezdődött a záró mérlegelés. Most is volt mit fényképezni a szó szerint színes zsákmányból, ugyanis a versenybe most be nem számító komoly csíkos-, fekete- és csapósügér állomány mellett - jellemzően a koi pontyok adják a víz halállományát.

Gyermekek a parton 1.
Gyermekek a parton 2.
Dénes Milán és egy szép koi
Bodzsár Norbert Márk és a 3. rajthely első helyet érő eredménye
Ezüst, fekete, narancs
Az Élmény-tavi választékból
Három Hegedüs
Zsófi és az újabb remek zsákmány
Narancs …
… és fekete

Következett a gáti szakasz mérlegelése, ahol minden méréssel tisztult a kép a végső győzelem tekintetében is. Ám azt, hogy végül új versenyrekordokat is hoz a mérés, sőt így milyen szoros lett a verseny, még most sem gondoltuk volna!

Pont egy ponty és a többiek
Keszegzsákmány
Az egyenkeszegek adják a súlyt, akár a pontyokkal szemben is
Még egy bizonyíték
Nekem az egyik legszebb magyar hal, az egyik legízesebb névvel: egy csodaszép veresszárnyú
Bevetésen
Álomteríték
Apu, én és a halak
Tények a Molnár-féle pontyfogásról
Ismét egy szép teríték
Két arany és az etetésről a többiek

Jött az ebédidő, mármint a mezőnynek. Nekünk egyenlőre maradt az értékelés és a díjátadó előkészítése, először a mai Kupa, majd a Szuperkupa tekintetében.

A jól megérdemelt ebéd
Az 5., záró forduló díjai

Másfél óra telt el a lefújás óta, a tervekhez képest mindössze 5 percnyi eltéréssel összeállt a két végeredmény. Kezdődjön a ceremónia, már több külföldi profi bojlis csapat érdeklődő jelenlétében. Most is a szokásos koreográfia szerint haladunk, mert ha valami jól működik, akkor - ismét ide jutottam - nem kell feltétlen változtatni...

Eredményhirdetés: idő van, kezdhetjük!
Indul a díjkiosztó
A legnagyobb hal díja
Közös a siker
II. Vízparti Varázslat Kupa, gyermek III.
II. Vízparti Varázslat Kupa, gyermek II.
II. Vízparti Varázslat Kupa, gyermek I.
II. Vízparti Varázslat Kupa, a legjobb ifjúsági versenyző
II. Vízparti Varázslat Kupa, a legjobb női versenyző
II. Vízparti Varázslat Kupa, úszós III.
II. Vízparti Varázslat Kupa, úszós II.
II. Vízparti Varázslat Kupa, úszós I.
II. Vízparti Varázslat Kupa, a legjobb külföldi versenyző
II. Vízparti Varázslat Kupa, a legnagyobb hal kifogója
II. Vízparti Varázslat Kupa, feeder/fenekező III.
II. Vízparti Varázslat Kupa, feeder/fenekező II.
II. Vízparti Varázslat Kupa, feeder/fenekező I.
II. Vízparti Varázslat Kupa: a nagy csapat
II. Vízparti Varázslat Kupa: a dobogósok

Íme, a főbb eredmények:

Induló versenyzők száma: 44 fő + 7 gyermek

-ebből mérlegelt: 51 fő

Összfogás: 660.125 g, az eddigi második legtöbb

Átlagfogás: 12.944 g/mérlegelő versenyző, az eddigi legjobb eredmény

Feeder/fenekező kategória

I. Molnár János (D9. helyen) 45.350 g, 1 pont - új versenyrekord!

II. Katona Szabolcs (A7. helyen) 28.165 g, 1 pont

III. Turbucz József (B4. helyen) 25.620 g, 1 pont

4. Ducza Tamás(A1. helyen) 20.300 g, 2 pont

5. Angyal István ifj. (B6. helyen) 18.345 g, 2 pont

Legjobb külföldi versenyző:

Bukovsky Ferenc (SK) 8.620 g

Úszós kategória

I. Édes László (E8. helyen) 39.250 g, 1 pont - új versenyrekord!

II. Gyurgyik László (C8. helyen) 33.090 g, 1 pont

III. Tóth Csaba (C9. helyen) 27.470 g, 2 pont

Legjobb ifi:

Kindlik Ádám 8.550 g

Gyermekek

I. Bodzsár Norbert Márk 12.770 g

II. Hegedüs Zsófia 12.150 g

III. Hegedüs István Gábor 9.220 g

Emléklap:

Dénes Ádám Attila

Pelyhe Péter

Dénes Milán

Horváth Veronika

Legnagyobb hal

Katona Szabolcs (A7. helyen, tükörponty, 14.570 g)

MACONKA BARÁTAI \'14 SZUPERKUPA VÉGEREDMÉNY

Miután lezárult a Vízparti Varázslat Kupa eredményhirdetése, rögtön rá is tértünk a Szuperkupa 2014. évi kiírásának értékelésére, valamint az összetett verseny végeredményének ismertetésére. Közben, mivel a legfontosabb a versenyzők véleménye, az ebéd folyamán most is kiosztottunk egy kérdőívet, melyben anonim módon lehetett rögzíteni a véleményeket. Íme az eredmény:

Íme, a versenyzők értékelése!

Személy szerint én csak annyit tennék hozzá a kiállított bizonyítványhoz, hogy a jelek szerint sikerült közösen jó irányba elvinni a szabályokat, így következményként örvendetes volt például az úszósok számának jelentős növekedése. Fontos volt, hogy a fogások is tovább javultak, mert lehet beszélgetni, szép cikkeket írni, de ha a halak tartósan nem "partnerek" a verseny színvonalának emelésében, akkor a horgászok is lassan lemorzsolódnak. Öröm látni, hogy a vegyes halállomány a mai napig ki tudja váltani a zsákmányban akár a nagy pontyokat is, így nincs "tuti" recept, van viszont izgalom!

E kis kitérő után vissza az események fonalához. Miután a helyszíni értékelésben is a statisztikai számok végére értem, jött a végső felsorolás, s így sorban a érkeztek a díjakért a Szuperkupa dobogásai, bajnokai. Hihetetlen szoros lett a befutó mindkét fő kategóriában, én soha nem gondoltam volna, hogy többszörös pontegyenlőségek után a fogott összes súly dönti majd el a bajnoki címet, vagy a dobogós helyezéseket! Nézzük hát a jók közül is a legjobbakat, a díjátadás sorrendjében:

A Szuperkupa kristály-trófeái
Fődíjak, kicsit másképpen fotózva
Maconka Barátai ’14 Szuperkupa, gyermek bronz: Hegedüs István Gábor
Maconka Barátai ’14 Szuperkupa, gyermek ezüst: Dénes Milán
Maconka Barátai ’14 Szuperkupa, gyermek bajnok, címvédéssel: Hegedüs Zsófia
Maconka Barátai ’14 Szuperkupa, női bajnok: Horváth Zoltánné
Maconka Barátai ’14 Szuperkupa, ifjúsági bajnok, egyben a legjobb külföldi versenyző: ifj. Gál Tamás
Maconka Barátai ’14 Szuperkupa, úszós bronz: Darvasi Béla
Maconka Barátai ’14 Szuperkupa, úszós ezüst: Édes László
Maconka Barátai ’14 Szuperkupa, úszós bajnok: Zagyva Kristóf
Maconka Barátai ’14 Szuperkupa, feeder/fenekező bronz: Katona Szabolcs
Maconka Barátai ’14 Szuperkupa, feeder/fenekező ezüst: Ducza Tamás
Maconka Barátai ’14 Szuperkupa, feeder/fenekező bajnok: Turbucz József

Zárásul szeretném valamennyi versenyzőnek megköszönni a sportszerű küzdelmet, a pontos megjelenést, s e tárgyban azt az unikális tényt, hogy a teljes sorozat alatt mindössze két fő nem jelent meg annak ellenére, hogy idén sem kellett előzetesen előleget, nevezési díjat befizetni, hanem becsületre, adott szóra tudtunk alapozni. Ez az, ami nekem, nekünk nagyon sokat jelent!

Íme, a főbb összetett eredmények:

Induló versenyzők száma: 125 fő

Összfogás: 2.835.330 g, ez fajlagosan 63%-kal jobb az első sorozat eredményénél

Feeder/fenekező kategória

I. Turbucz József (Szihalom) 8 pont, 81.295 g

II. Ducza Tamás (Budapest) 8 pont, 68.970 g

III. Katona Szabolcs(Szarvasgede) 8 pont, 67.290 g

4. Maldrik Péter (Tura) 9 pont, 67.345 g

5. Fábián József (Salgótarján) 11 pont, 58.635 g

6. Angyal istván ifj. (Eger) 11 pont, 57.780 g

Legjobb külföldi és ifi versenyző:

(9.) Gál Tamás ifj. (SK, Fülek) 14 pont, 43.920 g

Legjobb női versenyző:

(16.) Horváth Zoltánné (Pásztó) 23 pont, 26.570 g

Úszós kategória

I. Zagyva Kristóf (Bükkszék) 7 pont, 82.445 g

II. Édes László (Szügy) 8 pont, 108.830 g

III. Darvasi Béla (Dunakeszi) 8 pont, 90.140 g

4. Jobbágy Roland (Gyöngyös) 8 pont, 66.590 g

5. Gyurgyik László (Gyöngyös) 9 pont, 83.510 g

6. Papp József (Salgótarján) 11 pont, 67.775 g

Gyermekek

I. Hegedüs Zsófia (Mezőkeresztes) 6 pont, 74.715 g

II. Dénes Milán (Budapest) 12 pont, 58.760 g

III. Hegedüs István Gábor (Mezőkeresztes) 13 pont, 32.065 g

4. Dénes Ádám Attila (Budapest) 14 pont, 25.805 g

5. Pelyhe Péter (Mezőkeresztes) 15 pont, 24.235 g

6. Maruzs Dominik Gábor (Mátraterenye) 22 pont, 16.450 g

Maconka Barátai ’14 Szuperkupa: a dobogósok

Az összetett eredményeket valamennyi induló esetében itt lehet letölteni:

Összetett eredménylista

Érdemes szerintem végül megnézni a versenysorozat fogásokra és fogott halfajokra vonatkozó, fordulónkénti összesítő táblázatát is:

Összesített versenyeredmények

Még egy gondolat. Számunkra elismerés és öröm az is, hogy a sorozattal számos távolabbi vidékről is sikerült olyan új - most már legalább részben maconkai - horgászokat is találnunk, akik az adott versenyen megszerzett kedvező első benyomások alapján megszerették, s mára már talán meg is ismerték a tórendszert, annak csodálatos halállományát, változatos lehetőségeit...

Ez volt a 2014. évi Maconka Barátai Szuperkupa, s már csak az utolsó beszámoló utolsó kérdése maradt függőben: Folytatás?

Nos, mivel tényszerűen fejlődött a verseny az úszós létszám és az eredmények tekintetében is, s továbbá a törzsgárda már ismertetett véleménye egyértelműen megerősíti ezt, így - ha következetesek akarunk lenni magunkhoz és az elveinkhez - akkor nem maradt más, mint a bejelentés:

Találkozunk 2015. április 11. napján, a XI. Tavaszi Maconka Kupán, egyben a Maconka Barátai \'15 Szuperkupa sorozat első versenyén!

Köszönet Maconka Barátainak, a BSHE stábnak, s a Családnak!
* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.