Maconkai napsugarak - minden mennyiségben!

Maconkai napsugarak - minden mennyiségben!

2015.07.18., III. Maconkai Napsugár Nemzetközi Kupa - egy újabb nyári verseny a szintén harmadik évfolyamába lépett Maconka Barátai Szuperkupa keretében. Ennyire azonban nem szerettünk volna találó nevet adni, mert ezen a szombaton napsugár aztán volt minden mennyiségben! 36 fok árnyékban, 29 fokos víz - mégis mindenki eljött és kitartott a forróságban... Hogyan reagáltak minderre a halak? Megtudja, ha elolvassa e kis beszámolót és egyben a meghívót a soron következő, augusztus 29-i versenyre, a III. Vízparti Varázslat Nemzetközi Kupára, egyben az ötödik Szuperkupa-fordulóra!

Ezen a nyáron az egyik hőhullám követte és a jelek szerint követi a másikat, olyan hőmérsékletekkel, amikor bizony nem a horgászat jut feltétlenül az ember eszébe. Ennek ellenére szépen gyűltek a jelentkezési lapok és végül ismét 70 fő felett állt meg a számláló, bizonyítva a versenyzők hűségét és kitartását is.

Ismét: mindenki a fedélzeten

Jelen sorok írójának most a második alkalommal volt módja (egyéb jelentkező hiányában, ugyanis Olivér családilag egy jóval nagyobb vízen töltötte az időt) hajnalban üdvözölni a mezőnyt, majd lebonyolítani a sorsolást, Végül minden és mindenki rendben volt, sőt még én is húztam két helyet egy telefonos "kicsit késünk" jelzést követően - ekkor még nem tudtam, hogy e mozzanatnak a krónika szempontjából bizony jelentősége lesz....

Tuti, hogy nem nézek bele
A gyermekek is sorsoltak

Mielőtt folytatnám a beszámolót, bemelegítésül (aki korábban olvasta, ismét átugorhatja) íme az eddigi tapasztalatokról, majd az első, a második és a harmadik forduló beszámolóiról szóló cikkek:

Partra magyar! Maconka Barátai 2015.

Valódi tavasz, sikeres szezonnyitó: Íme, a XI. Tavaszi Maconka Nemzetközi Kupa beszámolója

Maconkai majális

Egy újabb szép tóparti randevú...

A sorsolás után indulás a pályákra, elsőként a gáti úszósok, majd a feeder szekciók, végül a gyermekek, ez utóbbi kis csapat az Élmény-tó keleti partját foglalja el - némi meglepetésként viszont itt most fordított volt a számozás. Mindenki rendben elfoglalta a helyét, s rögtön elindult az össznépi árnyékcsinálási projekt is, mert már kora reggelről nagyon tűzött a nap.

Úton a horgászhelyek felé
Amikor már mindenki megérkezett
Nyári kikötő - mint kiderült, nem csak nagyhalas pálya
Hosszgát, tükörvízzel

Az előjelek most egyáltalán nem tűntek biztatónak, a pontyok már az előző napokban is inkább csak éjjel csipegettek, keszegezni nem is nagyon próbálkozott senki. Elemeztünk, elemeztünk, majd jött az alaptézis, miszerint "a versenyt mindig az adott körülmények között kell megnyerni". Most is majd meglátjuk mi lesz, addig is mi királyok voltunk egy KV mellett a légkondicionált büfében - legalábbis az aszalódó versenyzőkhöz viszonyítva. Etetést engedélyező dudaszó, majd start, 5 perc késéssel, mert elbeszélgettük az időt...

A vízhiány jelei az Élmény-tavon is láthatók
Élmény-tó és a Nyári kikötő, más nézőpontból

25 kg-os harcsa - jött a hír. Hűha, a versenyen? Aztán kiderült, hogy nem, mert az I. szigeten a helyfoglaló horgászok között volt a szerencsés. 20 perc múlva ugyanez egy 15-ös ponttyal, de most a Rekord-tóról. A harmadik végre bejött, de akkor még nem sejtettük, hogy a bő 8 kg-os töves majd a verseny legnagyobb halaként úszik be a történelembe.

I. sziget, a helyfoglalók paradicsoma: innen jött a nagy harcsa
A legnagyobb hal a mai versenyen

A szektorosok jelzései alapján több horgász mindennek ellenére ütemesen fogta a dévéreket, aztán bejött egy komolyabb ponty és meglepetésként - csontira - egy több kilós csuka is, először a sorozat történetében. A gyermekeknél a hőséget kedvelő fekete amurok voltak a szokásosnál jellemzőbbek, a Nyári kikötőben pedig egy komolyabb aranykárász csapat köthetett ki, mivel 3, egymás mellett elhelyezkedő feederes versenyző is fogni kezdte őket.

Csuka, szabályosan
Kitartás, barátság - fontos elemek!

Aztán eljött az idő, a jól bevált lebonyolítási mód szerint először a gyermekek mérlegelésére, s a krónikásnak is ki kellett mozdulnia a mérlegelésre. Ilyenkor értékeli az ember igazán a kitartást, pláne e kis horgászok esetében. Kis-Hegedüs István barátom például még ennyi óra után is mosolyogva önti a fejére a vizet, s persze a Szülők is segítenek nekik, amiben tudnak. Aztán jönnek a halak, s minden eredmény kapcsán jó a csillogó szemeket látni. Koi pontyok, fekete amurok, nagyobb ezüstkárászok, aranykárász a jellemző fogás - itt a szabályzat alapján a fogott - az Élmény-tó egyik fő specialitását adó - sügérféléket (csapó-, csíkos-, fekete sügér) azonnal vissza kellett engedni.

Színek az Élmény-tóból: fekete, …
… tarka, …
… ismét fekete, …
… ezüst, …
… még egy tarka, …
… végül majdnem fehér
Győztes teríték a gyermekeknél

Fotózás után 5 perc és 0,5 liternyi pihenő. Van egy kis idő körülnéznem, így e következő két kép ezen helyzetnek köszönhető.

Kórók, vagy egy szép pillanat?
Fekete sereg - titkos nézők a versenyen

Jön a hármas dudaszó, mivel a felnőttek is befejezték a gáton és itt előttünk, a Nyári kikötőben. Mi Zsófinál kezdjük a jobb szélen, a másik a mérlegelő csapat pedig a gáti "alvégről" indul el visszafelé. Hát az újabb 1 órás, 3 szektoros túra alatt sóvirágok nyílnak a pólómon, s egyre jobban érzem a vízhiányt a hőségben. Azt látom, hogy nem lesz rekordfogás (valamiért ezen nem is lepődtem meg), de az meglepett, hogy a legjobbak ilyen körülmények között is tudtak átlagban 5 percenként húzni egy-egy 20-30 dkg-os típusdévért a versenyen.

Zsófi és egyenletes zsákmánya
Egy közel kilós arany a rajból a Nyári kikötőből
Gáti kontra: aranykárász, 1 kg felett!
Gergő: eddigi legjobb egyéni eredmény az idén, ékszerként egy kis süllővel
Sok-sok kitartás, sok-sok keszeg
Milánnak is a keszegezés jött be
A kivétel: Valkó-féle pontyok, ismét

Közben Gabiék a gáton lefotóznak egy tartószákba akadt kis halat, s a csapat nem biztos benne, mi is van a kezében, ami ráadásul szúr is. Megmutatják a képet, bevallom meghatódom egy kicsit, mert 25 év után találkozom egy élő példánnyal itt, Maconkán, sőt eszembe jutnak a gyermekkori emlékek is. A megfejtéseket a cikkhez tartozó hozzászólásként kérem elküldeni, s az első helyes megfejtő ajándékot fog kapni!

Rejtvény: de ki vagyok én?

Aztán vissza a feladóhoz, a mérlegelés után jön a gyors feldolgozás, közben a versenyzőknek sor került a megszokott ebédre is, ezúttal töltött káposzta formájában.

Töltött káposzta-teríték

Közben erősen felhősödik - no ez bejöhetett volna korábban is, gondoljuk jópáran, de nem igazán hiszünk az esőben, inkább vágyakozva nézzük a működő vízforgatót.

Jakuzzi a halaknak, de most a horgászok is nagyon befizettek volna rá!

A feldolgozó program és Móni segítségével szinte percre pontosan kész az eredmény, s el is kezdem a gyors ismertetést. Elmondom (minek, mivel mindenki végigélte...), hogy a versenyt ezúttal forró kánikulában (36 C), extrém időjárási és vízállási körülmények között sikerült megtartani, s e helyzet nem meglepő módon a legjobban a pontyokat, azon belül is a nagy pontyokat viselte meg, így több szektorban alig volt pontyfogás. Ezért most különösen kiegyensúlyozottak voltak az eredmények, sokszor csak pár dkg döntött a szektoron belüli sorrendről, egy-egy típusdévér akár 2-3 helyezési számot is hozhatott - ám belőlük legalább 70 db kellett a győzelemhez.... A legeredményesebb szektorok most egyértelműen az úszósok és kivételként a Nyári kikötői (feeder) pályaszakasz lettek. Ekkor egy kövér esőcsepp hullik a papírra! Aztán egyre több, így beköltözünk a halőrházba, fedett körülmények közé.

A megszokott szép trófeák
Eredményhirdetés, még a szabadban
Aki végig kibírta a napon, biztos, hogy nyertes volt!
Gyermek győztes, a horgászhoz méltó brazil mezben

Itt bonyolítjuk le folytatásként az eredményhirdetést, a megszokott sorrendben a díjak átadását, majd a mérlegelésben is segítői rangra emelkedő István barátom segítségével sor kerül az ajándékok kisorsolására is. Nézzük, mi lett a végeredmény:

Emléklap:

Dénes Ádám Attila (gyermek)

Rátóti Richárd (gyermek)

Hegedüs István Gábor (gyermek)

Maruzs Dominik Gábor (gyermek)

Gyermekek

III. Gyurgyák András 5.975 g

II. Bodzsár Norbert Márk 8.250 g

I. Szikora Rajmond Gábor 11.300 g

Úszós kategória

III. Édes László (A9. helyen) 1 pont, 11.600 g

II. Jobbágy Roland (D9. helyen) 1 pont, 12.000 g

I. Iflinger László (F8. helyen) 1 pont, 14.425 g

Legjobb külföldi versenyző:

I. Jan Gazdik (SK, C9. helyen, feeder) 12.175 g

Női:

I. Klein Jenőné (G2. helyen, feeder) 7.025 g

Ifi:

I. Kindlik Ádám (F9. helyen, úszós) 9.150 g

Legnagyobb hal

Vincze Tamás (C2. helyen, feeder, tőponty, 8.300 g)

Feeder/fenekező kategória

4. Kurucz Dávid (B4. helyen) 1 pont, 6.775 g

III. Jan Gazdik (C9. helyen) 1 pont, 12.175 g

II. Maldrik Péter (G4. helyen) 1 pont, 13.825 g

I. Valkó Tamás (E2. helyen) 1 pont, 14.075 g

Kisorsolt különdíjak:

2x2 db strandbelépő-utalvány Bükkszékre (Zagyva Kristóf felajánlása)

2x1 db gyümölcsbor

A következő fordulóra ingyenes részvételt nyert:

Szabó Adrián

Úszós győztes lehet, akinek én húzom a helyet :)
Valkó Tamás: újra pontyos feeder győzelem!

E ponton és itt nyitható meg a hivatalos, főbb egyéni eredményeket is tartalmazó versenybeszámoló:

Versenybeszámoló

A mindig várt összetett eredményeket valamennyi induló esetében itt lehet letölteni:

Összetett eredménylista

Jöjjön egy kis esélylatolgatás a Szuperkupa-helyezések irányába is. Az egyszerűség kedvéért kivettem a jelenlegi kieső eredményt, megelőlegezve azt, hogy az utolsó fordulóban mindenki jobbat ér el ennél. Először nézzük meg a feeder kategóriát. Nos, Kurucz Dávid 3, Tóth Gyula és Maldrik Péter 4-4, Jan Gazdik 5, Uhrik Péter 6 elvi ponttal rendelkezik, e két utolsó versenyző között dől el majd valószínűleg a legjobb külföldi horgász címe is. Az úszósoknál Darvasi Béla 4, Heizler Tamás 5, Édes László és Jobbágy Roland 6-6 ponttal áll. A hölgyeknél Klein Jenőnének 17, Hegedüs Zsófinak 18 pontja van e logika szerint, utóbbi versenyző viszont az ifiknél is érdekelt, ahol viszont őt követi Dénes Milán 19 ponttal, még Balázs Gergő pedig 23 pontos. A gyermekeknél Bodzsár Norbert Márknak és Szikora Rajmond Gábornak egyaránt 4-4 pontja van, a dobogó harmadik fokáért pedig Gyurcsák-Hegedüs csatára van kilátás. Összegezve: aki a felsoroltak közül nem lesz dobogós az utolsó fordulóban, az az összetettben sem tudja várhatóan megőrizni a pozícióját! Izgalmas verseny várható az utolsó forduló fordulóban is, az biztos!

Érdemes megnézni még az ínyenceknek a versenysorozat fogásokra és fogott halfajokra vonatkozó, fordulónkénti összesítő táblázatát is:

Összesített versenyeredmények

Zárásul következik a dobogósok és díjazottak megörökítése, majd a pakolás és egy frissítő sör, majd egy frissítő zápor.

Dobogósok, már újra a szabadban

A cikk vége felé jöjjön ismét a hagyományos köszönetnyilvánítás:

- Köszönöm minden Horgászbarátunknak a részvételt, a pontos érkezést, a fair versenyt.

- Minden gyermekhorgász-kísérőnek, köztük az Apukáknak és Anyukáknak a türelmet és az áldozatot.

- A BSHE-team, azaz Bartha Csaba és segítői, Bubró Mónika, Konszki István, Lévai Attila, Pernyész István, Répás Ferenc, Tóth Gábor önzetlen munkáját a verseny sikeres lebonyolítása érdekében!

Szimbolikus zárókép: Szivárvány, közvetlenül a kikötőből indulva

Őszintén bízom abban, hogy a záró, augusztus végi fordulóra, a III. Vízparti Varázslat Nemzetközi Kupára is sokan eljönnek, sőt talán még új versenyzőket is köszönthetünk! A jelentkezési lap lentebb, a versenykiírásból tölthető le, a már jelentkezetteknek pedig folyamatosan meg is kezdjük a megszokott írásos visszaigazolást.

VERSENYKIÍRÁS

III. VÍZPARTI VARÁZSLAT NEMZETKÖZI KUPA

Maconka, 2015. augusztus 29., szombat

Nevezés:

Kérjük, töltsék ki a mellékelt Jelentkezési lapot és küldjék el e-mail formájában a maconka@maconka.hu címre 2015. 08. 27-én 18:00-ig A jelentkezési lap leadható a halőrházban is, vagy elküldhető az Egyesület fax számára is.

Talán a mai legszebb koi a gáton

A nevezés elfogadásáról folyamatosan, de legkésőbb 2015. 08. 27-én 22:00-ig küldünk hivatalos visszaigazolást. Ezen túl a név szerinti rajtlista a jelen cikkhez kapcsolódó fórumban (hozzászólások) folyamatosan frissítve lesz.

A részletes versenykiírás (benne a pálya kitűzése, a sorsolás menete és az eredmények pontozása, a verseny időrendi lebonyolítása, a főbb szabályok, a kiadható díjak) itt olvasható:

Versenykiírás

Köszönetként szépség, rózsaszínben
Ráadás: sárga gyönyörűség

Részvételi díj:

A részvételi díj (amely tartalmazza a versenyre szóló sportjegyet, az ebédet, a gáti behajtás és parkolás díját, valamint a kedvezményes további horgászat személyi lehetőségét is):

  • felnőtteknek: 3300 Ft
  • hölgyeknek, ifiknek: 2000 Ft
  • gyermekeknek: maconkai éves területi jeggyel rendelkezőknek ingyenes (másoknak ez 1200 Ft, viszont cserébe éves maconkai gyermekjegy kerül kiadásra!)

Találkozzunk Önökkel, Veletek először vagy újra a napsütötte maconkai vízpartokon!

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.