Hangzatos nevén ez volt a Challange Week szám szerint negyedik megmérettetése, ahová igazándiból csak kemény „golyósok” jönnek évről-évre, hogy dacoljanak a tavasz első nagy halaival, az időjárással és az ilyenkor még ritkábban szürcsölő, de annál vehemensebben védekező pontyokkal. A kemény golyókat egyáltalán nem a bojlikra kell érteni, hiszen a drákói szabályok ismertetésekor rövidesen kiderül, hogy nem a csalik állagáról, hanem a fiúk állóképességéről van szó elsősorban.
A szokásos dupla sorsolás után röviden szó esik a szabályokról, melyek minden évben alakulnak, méghozzá közös együttgondolkodás alapján. Ez a verseny a legelsőhöz hasonlít legjobban, hiszen a bojlik a helyszínen készülnek a szponzorok alapporaiból. A gyári cuccokon kívül csak aroma és persze tojás adható a mixhez. Az ötféle termék közül mindenki maga döntheti el, hogy melyik napon és melyik placcon mit fog használni. Nyilván az első alkalom a megérzésé, a továbbiakon már lehet taktikázni az elmúlt napi eredmények és a másnap kisorsolt hely ismeretében.
Minden nap 14:00-kor puskalövéssel indul az újabb etap. Ha Kulcsár István tótulajdonosnak szerencséje van, még egy liba is leeshetne, bár azok már valószínűleg elhúztak dél felé V alakban. A forduló másnap reggel 10 óráig tart, és tizenegytől minden kezdődik elölről. Addigra kinyomtatva elkészül a fogási összesítő, és azt értékelve dönthetnek a fiúk a következő bojli-alapanyag felhasználásáról. A hajnali mínuszok után jólesik a kelő nap, illetve a fényképezőgép vakujának fényében újra gyönyörködni a zsákmányban. És persze a rituálé legnemesebb pillanata a visszaengedés.
Ez a verseny nemcsak attól különleges, hogy egyáltalán nem látni ez idő tájt a víz fölötti - vagy alatti - tökös gyökereket, szárakat, amikbe nagy előszeretettel rongyolnak ezerrel a megakasztott pontyok. Az is természetes, hogy ott ülünk a botok közvetlen közelében, állandó „stand by” üzemmódban, hogy mihamarább csónakba ugorva föléjük tudjunk evezni. Ez csak a végjáték, aminek persze a kimenetele legtöbbször kétesélyes. Olyan profik is elvérezhetnek itt, akik jobban ismerik a vizet, mint saját tenyerüket. Frantisek Kouba és Peter Shmisek, a csehek többszörösen dobogós versenyzői az első napon tizenegy kapásból tízet rontottak! Mi lehet az oka? Vékonyabb húsú horgokat használtak? Ellustultak? Fando esküszik, hogy semmit nem változtattak a jól bevált háromfai szisztémán, amivel eddig szinte minden versenyen a dobogón vagy annak közelében végeztek. Sőt ezen a versenyen még az alkohollal is csínján bántak. Vagy a Ladányi-Ponyi Zsolt duó, akik a 24-es hely kisorsolása után örömtáncot jártak, az eredmény azonban csak a „futottak még” kategóriához volt elegendő. Vagy éppen Rémes Árpi, akinek ugyan borzasztó neve van, de letette már itt is és másutt is a névjegyét az asztalra, illetve a vízpartra. Így sem kellett szégyenkeznie, hiszen a hatodik helyen végzett Gyenei Tibi haverjával a Sziget Horgászbolt színeiben. Elek Miki, a BOEL Baits megalkotója sem tudott jeleskedni, pedig új generációs csalija számos alkalommal bizonyított már. A dunaszerdahelyi versenyzőpáros minden igyekezetével bizonyítani fog a jövőben, hiszen új csalijukban minden benne van, amitől kirobbanó sikert arathat.
A verseny érdekes színfoltja a román Senzor Carp csapatok állandó jó szereplése. Most az újoncokból álló 1-es brigád szerepelt a legjobban a hatos fogatból (minden évben 3 csapatot indítanak a Challange-en, mert úgy tartják, hogy ennél jobb megmérettetés nincs is bojlis halandók számára). A cseh Mikbaits Team ugyan már horgászott Háromfán, ám versenyen most indultak először - de nem utoljára. Negyedik helyezésük erre a garancia.
A bojlik ugyan nem versenyeztek Háromfán, sőt a sikeres „fogóssági” sorrendjük sem adhat okot bármilyen következtetés levonására, mégis álljon itt végelszámoláskor az eredmény:
Silverbaits: 86,25 kilogramm megfogott hal,
S-Carp: 129,11 kg
Boel Baits: 130,28 kg
Imperial Baits: 166,92 kg
Max Carp: 246,87 kg
A versenyen összesen 759 kiló 43 dekagramm ponty került megfogásra.
Írta: Kátai Róbert
Fotók: Pálinkó Károly
