A tavaszi, jól sikerült teszthorgászatunk után újra lehetőséget kaptunk arra, hogy a Maconkai-víztározó újabb területét tesztelhessük, próbálgathassuk a Mosella K-Karp bojlis verseny ideje alatt. Míg tavasszal a 3-as tórészlet volt soron, most a csónakkikötő jobb oldali részét vallattuk. Kérdezősködésünkre erről a helyről azonban mindenki másképpen nyilatkozott, két hasonló információt nem kaptunk. Így aztán a terepet szemlélve nagyot nyeltünk Csirmaz Gábor barátommal, majd kidolgoztuk az előttünk elterülő terület etetési és horgászati stratégiáját.
Erről a helyről több egymásnak ellentmondó információt kaptunk. Az első érdekes infó, hogy ez úgynevezett „repihelynek” számít. Tehát itt csak külön engedéllyel lehet horgászni. Mi lehet ennek az oka? Az, hogy a Rekord-tótól csak egy földnyelv választja el, és szerintem néhány próbálkozgató horgász a rekord tóban fogott halakat áthelyezte ide, jobban mondva az itt lévő szákjába, mintha a halat nagy tóból fogták volna. Pedig ott, a Rekord-tavon minden megfogott halat kötelezően vissza kell engedni. Ott a C&R elvének megfelelő elbírálás alá esik minden halfaj és -fajta. Hiszen ott nemcsak nagy pontyok, hanem komoly méretű kárászok, keszegek, tokok, süllők, csukák (és még sok minden más) található.
A második infó, és talán ez a leglényegesebb, ami alaposan elgondolkodtatott minket, hogy a nádtól csak maximum 10-50 centis távolságra szabad szereléket bedobni, ha halat is szeretnénk fogni. Ezt nagyon merész állításnak gondoltuk. A nádas előtti rész ugyanis telis-tele van nádtorzsával, ráadásul átlag 30 centis a vízmélység. Ergo a leakadásokat, beszakadásokat, illetve a nádba dobásokat borítékolni lehetett. Nem volt véletlen, hogy jobban tetszett a harmadik infó, miszerint a nád elé kell dobni vagy 3-5 méterrel, ugyanis ott van egy törés. Amikor feltérképeztük a terepet egy száknyél segítségével, a törést meg is találtuk. Az, hogy később hol találunk halat, elég könnyedén leellenőrizhetővé vált, ugyanis két botot a nádhoz, kettőt meg jóval a nád elé kellett dobnunk.
A negyedik infó volt az, ami némileg elkeserített minket. Hogy itt komolyan csak tavasszal járnak a halak, nyáron csak kósza, be-be tévedő pontyra, illetve pár amurra számíthatunk. Magyarul, ősszel ez halott pálya. Reménykedtünk abban, hogy horgászatunk idején nem így lesz. Ha betéved egy halcsapat, márpedig miért ne tévedne be, akkor azt már bent is tudjuk tartani.
Ezért jól is jött az, hogy rengeteg bojlival készültünk, sőt, amurokra készülvén még elszaladtunk, s hoztunk egy zsák búzát, amit gyorskezeltünk. Ezzel már úgy éreztük, hogy a búzával mint aprómaggal illetve a Gábor és Barna által gyártott pellettel, no és persze vagy 40 kiló bojlival ha csodát nem is tehetünk, de azért jó pár kiló halat csak fogunk.
Jaj, szavam ne feledjem, egy gyors figyelmeztetést hadd eresszek meg felétek. Annyi, de annyi élményt szeretnék leírni, így szokásomhoz híven folyamatosan ugrálni fogok a térben, időben, no és persze a témák, események, élmények közt. Remélhetőleg nem zavar ez majd senkit.
Tehát számokat, adatokat nem sokat fogok mondani. Minek is tenném? Hisz az előző írásokból már mindenki kielégíthette ez irányú kíváncsiságát.
De hol is tartottam? Hát persze, a bojli. A kb. 40 kiló bojlin kívül még volt nálunk egy zsák búza, ami 50 kiló, körülbelül 60-70 kiló pellet, és így ránézésre, komolyan átgondolva már-már túlzásnak éreztük ezt a mennyiséget. De amikor körülnéztünk az élesben versenyző horgásztársaknál, hát bizony, láttunk csoda dolgokat, horgászboltnyi bojli mennyiségeket.
Okulva a tavaszi, tó körüli sétánkból, amikor már félúton lógott a nyelvünk, most három részletben látogattuk körbe a versenyzőket.
Az 1-es szigeten kezdtünk. Remélem, senki nem sértődik meg azon, hogy nem fogok mindenkit felsorolni, de a cikk terjedelme kevés lenne ahhoz, hogy mindenkit fotóval bemutassak. Pedig szívem szerint megtenném, hiszen sok jó fej bojli-guruval volt szerencsénk találkozni, beszélni. Aki a sok kép és a csapatok közt szeretne szemezgetni, nézelődni, az megtalálja az összes általam készített fotót a képtáramban (ennek címe a cikk végén megtalálható).
Tavasszal, ahova csak mentünk körsétánk alkalmával, rögtön megindult a halfogás. Vajon miért nem működött ez a csodás képességünk helyünkön, a csónakkikötőnél? Ó, a csudába, ezt még majd átgondoljuk… :-) Mindenesetre ez a tendencia most is érvényesült. No nem 100, csak úgy 65 százalékban. De nagy szerencsére akkor is szerencsét raktunk le egy csodabatyuban a rodpodhoz, amikor jó ismerősünkhöz, Ivan Kiraljhoz értünk, ugyanis megtört nála a jég, és beindult a kapások sorozata. Iván rögtön fel is ajánlotta nekünk, hogy nyugodtan telepedjünk le nála, fizet nékünk ételt, italt, ami csak jól esik, csak legyünk továbbra is ilyen delejes hatással az előtte lévő halakra. Ám e képességünket nem vonhattuk meg a többiektől, nekik is szerettünk volna vinni némi szerencsét, elvégre ha sok a hal, úgy igazi a verseny, ezért továbbmentünk másokhoz is. De Iván nem hiába világbajnok, ha egy folyamat beindul, Ő már élni tud a lehetőséggel. A verseny további idejében sok-sok halat sikerült fognia.
A következő körünkkel a Hosszúgát irányába kanyarodtunk. Ez pont a reggeli csónakos etetés idejére esett. Mintha egy koreografált techno-színházi előadás lett volna, úgy jártak ki-be a halak számára előkészített étkeket szállító csónakok. Atyaisten, hány kiló bojli, pellet és mag kerül ilyenkor a vízbe! Nem csodálom, hogy óriási ütemben nőnek a maconkai halak, hiszen annyi táplálékot kapnak folyamatosan, mit elképzelnünk is nehéz. Gyarapodnak is, méghozzá erősen, ez tény!
A részeredmény-papírokon folyamatosan nyomon követtük az eredmények alakulását. Ott figyeltünk fel a román SIP CARP csapatra. Ők is tudnak valamit. Nem érték be a csónakos etetés adta lehetőséggel, hanem folyamatos dobócsövezéssel küldözgették a bojlik kilóit az etetésükre. Érdekes volt az is, hogy Ők valami édesebb, talán epres-halas bojlit használtak, míg körülöttük a gáton majd’ mindenki SBS M1, M2-t. Lehet, hogy esetükben a többi horgászcsapattól eltérő ízvilágú bojli használata hozta meg a várva várt sikert? Nem tudni. De nyertek több mint nyolcszáz kilóval, és 5 kiló feletti átlagsúllyal, ez biztos! Gratulálok nekik!
Egy picivel arrébb Ladányi Tamásék is alaposan belehúztak, és fogták a halat szépen. A poén az, hogy közel ugyanoda tudtak sorsolni, ahol tavasszal nyertek.
Egy kicsivel arrébb rátaláltunk a félig-meddig földijeimre (anyai ágon szabolcsi, apai ágon hajdú-bihari vagyok), a mátészalkai csapatra. Most sem kellett őket félteni, tudnak élni a srácok! Ha nincs kapás, egy nagy, zöld, Borsodi feliratos sátor alatt hűsölnek, bár érkezésünkkor pont jófajta házi szalonnát sütögettek. Sört nem láttunk, vajon nem is volt, vagy csak elpárolgott?
Péntekre maradt a 2-es sziget. Sajnos itt most egy kicsit kevesebb hal jött, mint a többi részen, de ez nem ment a jókedv rovására.
Szóval bármerre is mentünk, mindenhol zajlott a társasági élet, ment a vidám ugratás, viccelődés.
No, sétáljunk vissza a halőrház irányába, térben és időben is, a csónakkikötőnél álljunk meg egy pillanatra, és ott nézzük meg, mi minden történt a mi házunk táján.
Nálunk még adva volt a kérdés, mivel csalizzunk, no és hogy közel horgásznunk-e a nádhoz, vagy inkább méterekkel elé. A csalit és a megfelelő helyet illetően hamar rájöttünk, mi a nyerő. Természetesen közvetlenül a nád elé kellett horgásznunk. Minél közelebb a nádhoz, annál jobb! Ennek egyenes következménye volt jó pár szerelék részbeni vagy teljes elvesztése. Ez még kevésbé érintett minket fájdalmasan, de az igen, hogy volt pár, no nem túl sok, talán 3 halunk, ami a nádba ment. Szinte majd mindegyik megakasztott hal azonnal a nádba indult. Erre roppant egyszerű orvosság mutatkozott. Csurira behúzott nyeletőfékkel, és vastagabb monofillel horgásztunk. Így még a legnagyobb, 10,60 kg-os pontyunkat is játszi könnyedséggel ki tudtam húzni a nád széléből. Ehhez már kellett némi szerencse is. Bal oldali irányba bedobott botomon megakasztás után nádba ugrott a hal, de érintőirányban balra, kifelé indult el, s nem a nád sűrűjébe.
Főképpen a lebegő bojli vált be, gondolom, főleg azért, mert sok amurt fogtunk Vagy ezért fogtunk sok amurt? - nem tudni, de a fenékre letett csalikra nemigen volt érdeklődés. Büdös bojlira alig volt kapásunk. Ám jóval több az édes, epres folyékony dippel és az ehhez használt Big Carp erdei gyümölcsös, plazmadipes kombinációra. Az így kezelt lebegő kenyérbojli kiválóan szuperált.
Sajnos igazuk volt azoknak, akik azt jósolták, hogy nem lesz sok halunk. Talán pont ezért a helyhez mérten elégedettek vagyunk a 120 kiló körüli fogásunkkal. Ha versenyben lettünk volna, ez most a 19., tehát az utolsó előtti helyre lett volna elég. Mondjuk, míg a 3-as vízrészre lehet csapatot sorsolni, addig ide szerintem nem. Ősszel legalábbis biztosan nem.
Egyvalamiért azonban az én két fiam és Barnabás fia egészen biztos, hogy nem unatkozott, sőt elmondhatták, hogy több 10 feletti halat fogtak, mint mi. Mint írtam, mi a Rekord-tóval határos gáton horgásztunk, csak a „nagy” tó irányába. A Rekord-tavon volt egy „bojlis horgász” srác, aki elég gyakran csavargott el a botjai mellől a büfébe, a 2-es szigetre, meg ki tudja hova, s kérte meg a gyerekeket vagy a Barnát, hogy ugyan már, figyeljenek a botjaira. Saját bevallása szerint csak ilyen „nagyhalas” apró vizeken horgászik, így ezekkel már van tapasztalata, igazi vizekkel kapcsolatban viszont nincs. Bevallom, én sem mindig ülök szorosan a botjaim mellett, de egy nagyhalakkal erősen telepített tó partján nem merném ezt megtenni. Sajnálom a megakasztott, kötőfékkel bóklászó halakat, nem látom értelmét, jogosságát az így és itt „fogott” halakkal való büszkélkedésének.
Még egy apróság. Tudni kell azt, hogy a mostani bototthagyós eset erősen egyedi, csak a verseny miatti felfordulásban volt lehetséges, mert Maconkán ez (a Rekord tavon is) ugyanúgy tilos, mint bárhol máshol az országban.
Volt még egy érdekes dolog. Figyelni kellett azt, hogy hol zörögnek előttünk a nádban a halak, és oda kellett dobni. Akkor többnyire fél órán belül kapásunk volt. Azt, hogy éjjel is pontosan a nád elé tudjunk dobni, két, viszonylag egyszerű trükkel oldottuk meg. Az első úgy működött, hogy a mögöttünk lévő járdán krétával bejelöltük az etetett helyeink távolságát, így dobás előtt csak ki kellett húzni megfelelő távolságra a végszereléket, utána főzsinórt beakasztottuk az orsó dobján lévő klipszbe. Így amikor dobtunk, akkor fix távolságra esett le mindig a végszerelékünk. Ezt utána továbbfejlesztettük. Amikor a rod-pod mellől bedobtunk megfelelő távolságra, akkor hátraléptünk a pod mögé két lépést, és akkor akasztottuk be a főzsinórt a klipszbe. Eztán mindig a pod mögött kétlépésnyiről kellett bedobni a szerelékünket. Bevált mindkettő, de az utóbbi a praktikusabb.
Sajnos eljött a szombat, és kezdtünk összepakolni. Ezt bizony nehéz szívvel tettük. Miért van az, hogy a kipakolás mindig feleannyi időt vesz igénybe, mint az összepakolás? Tudtunk volna még horgászni. Remélem, jövőre is lesz valami tesztelnivalónk!
Az eredményhirdetésen sok fáradt arcot lehetett látni a halőrháznál, de ha valami viccből kifolyólag Dérer István azt mondta volna, hogy lehet egy visszavágót csinálni új sorsolással, akkor szerintem nagyon sokan álltak volna sorban az új „meccs” horgászhelyeiért. És ekkor még senki nem tudta, hogy sok helyezést 1-1 darab pár kilós hal fog eldönteni. Az első helyezés sorsát is!
Sok ismerős arcot láttam tavaszról, s biztos vagyok abban, hogy sok-sok ismerős arcot látok majd jövő tavasszal is.
Írta és fotózta: Nyika Sándor /sanyamester
További képek megtekinthetőek itt.
