Csillag ragyogott Újvidéken!Villámjelentés az újvidéki halfogó világbajnokságról

Csillag ragyogott Újvidéken!Villámjelentés az újvidéki halfogó világbajnokságról

A 10. Gyermek és 19. Utánpótlás Édesvízi Halfogó Világbajnokságon - nem kis örömünkre - az ifiknél megtört a korábban jellemző angol és francia uralom, ugyanis Csillag Laci majdnem 10 százalékkal több halat fogott (10.200 g), mint a második helyezett angol Pemb Wrighting (9.330 g).

Ritka és szép horgászesemény szemtanúi lehettek azon horgászatbarátok, akik szombaton és vasárnap délelőtt fél tizenegy és fél kettő között felkeresték Újvidéken a kátyi és temerini híd környékén a Duna-Tisza-Duna-csatornát.

Akcióban a mesterhorgászok
Az első napon beborult az ég
Horgászat a szemerkélő esőben
Ugorj csak, légyszi’ a szákba!

A vízparton elkerített rajthelyek hosszú sorába rendeződött fiatal versenyzők mindannyian egy időben horgásztak. Habár egynek tűnt, mégis két világbajnokság színtere volt a csatornaszakasz, ugyanis, a Nemzetközi Édesvízi Horgász Szövetség szabályzata szerint, összevontan, azonos időpontban zajlik a gyermek és az utánpótlás halfogó világbajnokság, azaz a 16 évesnél fiatalabb, és a 16-20 esztendősek világcsúcsra törő küzdelme.

Ezen a két napon, július 23-án és július 24-én dőlt el, kik lesznek az új egyéni világbajnokok, és mely országok csapatai szerzik meg a 2005-ös év győzteseire váró serlegeket, érmeket.

Hogy ezen a 10. Gyermek és 19. Utánpótlás Édesvízi Halfogó Világbajnokságon milyen volt az időjárás? Amilyet a horgászok megszoktak. Egyik nap zuhogott az eső, a másikon perzselt a nap. A horgászernyő egyszer esernyő volt, máskor viszont napernyő. Hála Istennek, állapították meg a látogatók, hogy a verseny alatt legalább a szél nem fújt.

Horgászbot-rács mögött
Marko Mitrović (SzM) csodacsalit tűz a horogra
Az eső meg csak csöpörgött, folyamatosan áztatva a résztvevőket
Néha úgy tűnt, mintha kapás nélkül unalmas lenne a horgászat…
… de azután megjött a zsákmány!
Az ég locsolókannája csak nem akart kifogyni
Még a mérlegelésnél sem hagyott alább

A 10. Gyermek VB eredményei: aranyérmes Anglia (20 pont), ezüstérmes a Cseh Köztársaság (31 pont), bronzérmes Franciaország (34 pont). Magyarország csapata 56 ponttal a 4. helyen végzett. A további sorrend: Olaszország, Horvátország, Szlovákia, Szerbia és Montenegró, Portugália, Szlovénia, Lengyelország, Spanyolország és Bosznia és Hercegovina.

Csak a vasárnap űzte el az esőfelhőket
Bevetésig szárazon maradt a csali is
Tímár Szabolcs ekkor már törpézett
A bírák elé csak úgy ömlött a zsákmány

A 10. Gyermek VB eredményei
Helyezés
Csapat
Össz. pont
Össz.súly (g)
1. napi pont
2. napi pont
1.
Anglia
20
37.615
12
8
2.
Cseh Köztársaság
31
33.310
9
22
3.
Franciaország
34
33.765
18
16
4.
Magyarország
56
27.420
31
25
5.
Olaszország
59
25.485
31
28
6.
Horvátország
66
23.845
28
38
7.
Szlovákia
76
23.100
44
32
8.
Szerbia és Montenegró
79
22.975
40
39
9.
Portugália
83
20.335
46
37
10.
Szlovénia
92
17.540
48
44
11.
Lengyelország
94
18.950
44
50
12.
Spanyolország
109
15.805
52
57
13.
Bosznia és Hercegovina
111
13.620
52
59

Az utánpótlás korosztály, azaz a 16-20 éves fiatalok sorrendben 19-ik világbajnokságán nyolc csapattal több válogatott indult, mint a gyermek kategóriában: a már említett országokon kívül horgaikat bevetették még Belgium, Wales, Luxemburg, Hollandia, San Marino, Németország, Dél-Afrika és Románia fiatal horgászai is. Akárcsak gyermekek versenyén, a kétnapos és kétszer háromórás megmérettetésen az ifjak csoportjában is az angolok nyertek (44 ponttal). Második lett Franciaország csapata 50,5 ponttal, a harmadik dobogós helyet pedig MAGYARORSZÁG csapata szerezte meg 55,0 ponttal.

A 19. Utánpótlás VB eredményei
Helyezés
Csapat
Össz. pont
Össz. súly (g)
1. napi pont
2. napi pont
1.
Anglia
44
40.480
14
30
2.
Franciaország
50,5
37.105
26
24,5
3.
Magyarország
55
36.275
28
27
4.
Lengyelország
68
32.600
27
41
5.
Szerbia és Montenegró
71
28.980
40
31
6.
Olaszország
74
29.775
44
30
7.
Szlovákia
79,5
28.275
45
34,5
8.
Horvátország
88
28.195
43
45
9.
Belgium
99
28.065
40
59
10.
Cseh Köztársaság
99,5
27.110
42
57,5
11.
Szlovénia
106
24.105
51
55
12.
Wales
121
20.690
59
62
13.
Bosznia és Hercegovina
128
19.045
69
59
14.
Luxemburg
138
17.950
71
67
15.
Spanyolország
139
18.330
71
68
16.
Hollandia
140
18.470
64
76
17.
San Marino
140
16.835
77
63
18.
Portugália
149
18.365
77
72
19.
Németország
154,5
16.430
77,5
77
20.
Dél-Afrika
180
12.550
88
92
21.
Románia
186
10.570
101,5
84,5

Hogy Anglia és Franciaország valóban horgász-nagyhatalom, azt az egyéni versenyeredmények is bizonyítják.

Az angol gyermekhorgász, Matt Geofrey átveszi az aranyérmet

A gyermek versenykategóriában két angol srác lépett dobogóra, Matt Goefrey mint világbajnok és Oliver Scotthorn mint bronzérmes. Az ezüstérem viszont a francia Gregory Cornut nyakában díszelgett. A 75 résztvevő közül a legjobb helyezést elérő magyar gyermek a 12. helyet megszerző Kaló Zoltán lett.

Nagy örömünkre az utánpótlás korosztályban ezzel megtört a korábbi angol és francia fölény. A magyar válogatott Csillag Laci csillaga tündökölt, hiszen majdnem 10 százalékkal több halat fogott (10.200 g), mint a második helyezett angol Pemb Wrighting (9.330 g). A lengyel fiú, Sebastian Maczka is beleszólt az éremhullásba, nemcsak a 7.040 g halat, de a bronzérmet is kipecázta.

A sportcsarnokba érve Csillag Laci már ismerte az eredményeket
Míg a VB hosztesze a papírhalát fogta…
… addig Lacit csapattársai vállukon vitték a dobogóra
Pemb Wighting, Csillag László és Sebastián Maczka a dobogón

Volt is az újvidéki Sportcsarnokban „ria, ria, Hungária” üdvrivalgás, sőt a csapattagok a vállukon vitték Lacit a dobogóig.

A bronzérmes magyar válogatott

A legfiatalabb horgászok ünnepén - emlékeztetőül, Szerbiában már évtizedek óta nem volt ilyen rendezvény -, Dušan Jovanovićnak, a VB szervezőbizottság elnökének is ragyogott a szeme. Amikor megszólítottuk, Klaudio Mateoli úr, a Nemzetközi Édesvízi Horgász Szövetség (F.I.P.S.e.d.) elnökének szavait idézte:

„- Szerbia és Montenegró, azaz a Vajdasági Horgász Szövetség és Újvidék csillagos ötösre vizsgázott vendégszeretetből és szervezéséből. Őszintén bevallom, a Nemzetközi Édesvízi Horgász Szövetségben szkeptikusak voltunk, nem is reméltük, hogy a minden tapasztalat nélküli házigazda ennyire túlszárnyalja elvárásainkat. Ezentúl az újvidéki szervezés lesz számunkra és a jövendőbeli házigazdák részére a felállított mérce”.

Nagyon szép élményben volt része július 17. és 24. között annak, aki Újvidéken, a Duna-Tisza-Duna-csatorna partján ott lehetett, és szurkolhatott. Köszönjük a magyar csapatnak az együtt töltött kellemes perceket és a horgász izgalmakat. Gratulálunk Magyar Szilárd kapitánynak, hogy jól vezette a fiatal horgászok csapatát, és természetesen gratulálunk a versenyző fiataloknak is, hogy az utolsó pillanatokig küzdöttek, és jó eredményekkel ajándékoztak meg mindnyájunkat.

Köszönjük fiúk a szép újvidéki ajándékot!
* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.