Tavalyi év során, egy sikeres válogató versenynek köszönhetően, bejutottam a Fővárosi Gázművek versenycsapatába. Ezáltal idén lehetőségem nyílt a Ráckevei Horgász Szövetség rendezésében, a megyei I. osztályú csapatbajnokságon szerepelni. Hagyományosan ez a verseny, a nagy nevű és méltán híres versenypályán a csepeli Csőhídi pályán, június 7-én került megrendezésre. A versenyhorgászok körében nyilvánvaló hogy egy ilyen versenyre való felkészülésben mekkora szerepe van az edzéseknek, de az alábbi beszámolóból kiderül, hogy a többi horgásztársnak is. A verseny előtti két edzésnap tapasztalatait osztom meg elsőként a Haldorádó olvasóival.
Semmit sem bíztam (bíztunk) a véletlenre és több alkalommal is ellátogattunk a pályára. Nem volt nehéz rábeszélni egy jó barátomat: Takács Imrét és csapattársamat: Kádár Andrást sem, hogy tartsanak velem.
Reggel hétkor találkoztunk a pálya középső szakaszán. Egy-egy helyközzel nekiláttunk kipakolni, etetőanyagot keverni, vizet mérni, úgy ahogy ezt már megtettük pár százszor, ezerszer. Ezeket azonban nem lehet megunni, mit megunni, ezt már várja az ember! Az etetőanyagok sokszínűsége mindig kelt egy olyan érzést az emberben hogy most talán megtalálom a tökéletest. Valójában ilyen nincs, ezt beláthatjuk.
A meder feltérképezése során, előttem 13 méter távolságban, egy jól kitapintható 15 centiméteres törés volt. Ezen a pályán ez nem ritka, hiszen zömében ebben a távolságban horgásznak a versenyeken is. Így a halak egy kis “árkot” túrtak ki, ebben a távolságban, ahol megmarad az etető is. Szükségtelen bentebb horgászni!
A víz elég gyorsan folyt, ezért nem csak hagyományos úszót szereltem, hanem a lapos fajtából is két méretet. Miután mindannyian elkészültünk, kilenc előtt 5 perccel megkezdtük az alapozó etetést. Én 15 kétkezes gombóccal kezdtem, ami a 17 liter etetőanyag limit ¾-ét tette ki. Kilenckor kezdtük a horgászatot. A folyamatosan lőtt csontira és az 5 percenként dobott földes szúnyogra, szinte minden úsztatásra fogtam karikakeszeget. Ez a jólét csak az első fél órában tartott, ezután nagy lett a csend.
Jött a felismerés: itt vannak a nagyok! Ugyanezzel a gondolattal topszetet cseréltem, jöhet a lapos úszós fenékre fektetett előkével ellátott szerelék. Talán negyed órát kellett várnom az első kapásig, ami meglepő, de emelős volt. Óvatos bevágás után a két tagba fűzött 0,9 mm-es gumi jó 5 méterre kiszaladt, s a nagydévér már a felszínen csapkodott. Két perc alatt a szákba tereltem.
Hasonló ütemben még fogtam 5 darab termetes dévérkeszeget, majd a horgászat utolsó fél óráját kapástalanság jellemezte, ezt a földes szúnyogom elfogyásának tudtam be. Természetesen az edzéseket is, mint a versenyeket mérlegelés követ: hármunk közül én fogtam a legtöbbet, amely 5,45 kg volt.
Az újabb edzésnapon, a pálya elején ültünk le. A kipakolást rövid taktikai megbeszélés követte. Itt derült ki, hogy az előző edzésem sikerét a fenékre fektetett csali hozta meg. A többiek ugyanis javarészt úsztattak.
Az etetőanyagon semmit nem változtattam, a szúnyoghoz kevertem egy kicsivel több földet, hogy kitartson az edzés végéig. Aztán jött az első úszatás, meg a második. A harmadikra fogtam egy gyönyörű halat: szilvaorrú keszeg.
Aztán a karikakeszegek szépen sorban, a furcsaság csak annyi volt, hogy most nem szűntek meg a kapások fél óra elteltével. Bár a kiskeszegezés nagyon csábított, egy óra után abbahagytam és letettem a fenékre a csalit, ami jelen esetben 5-7 szál szép szúnyogból és 2 pinkiből állt. Láss csodát, szinte azonnal kapás. Karikakeszeg... Hát itt is ti vagytok? Még egy, még egy. Vissza úsztatni, úgy sokkal gyorsabb.
Sajnos újabb malőr következett be, mert arra nem számítottam, hogy az elején gyakrabban dobott földes szúnyog, ismét elfogyott, és az utolsó 20 percben csak őriztem a vizet. Aztán jött a mérlegelés 4,5 kg, megint nekem a legtöbb.
Az edzés azonban semmit nem ér, ha nincs utána megbeszélés, összehasonlítás. Andrisnak volt több jó súlyú balinja, ez a folyamatos csontifelhő eredménye. A taktika nyilvánvaló: szombaton az etető háromnegyedét bealapozzuk (élő anyag nélkül!), majd folyamatossal dobáljuk a földet és lőjük a csontit. Érdemes lassú meg-meg állított úsztatással kezdeni, aztán mikor szűnnek a kapások lerakni a fenékre, és teljesen megállítani a szereléket. Hagyományosból a 0,75-1,5 gr, míg laposból a 0,5-0,75 gr-os úszók a legmegfelelőbbek. Etetőanyag szempontjából mindenki marad a magáénál, csak egy kicsit túlvizezve fogjuk használni, mert így jobban oldódik és felhőz.
Most már jöhet a verseny! Hamarosan erről is olvashatják a beszámolót.
Kocsis CilaPower László
Fotók: Takács Imre
