Amikor felvetettük, hogy jó volna egy ilyen jellegű versenyt megszervezni, még csak reméltük, amikor meghirdették a versenyt, már tudtuk, hogy ott a helyünk. Nálunk Szlovákiában nem nagyon adatik meg a magunkfajta koca-pecásoknak, hogy egy ilyen versenyen szerepelhessünk.
Végre eljött a verseny hete. Nap mint nap találkoztunk barátaimmal, tervezgettünk, szervezkedtünk. Próbáltuk összeállítani a legmegfelelőbbnek tűnő felszerelést, etetőanyagot, csalit, s mindent, amire szükség lehet. Nagyon vártuk a szombat reggelt, hogy útra kelhessünk. A készülődésben nagy segítségünkre volt a dunaszerdahelyi Szenzál horgászbolt, aki az etetőanyagot és más kellékeket szállította. Sok tanácsot kaptunk a szlovák Sensas csapattól, és a Hamar testvérpártól Győrből a meghorgászandó vízzel kapcsolatban. Semmiképp sem akartuk felkészületlenül kezdeni a versenyt.
Szombat
Csomagolás, bepakolás az autóba. Útra keltünk. Időben akartunk érkezni, hogy kellően feltérképezhessük a vizet. Megérkezés után ebéd, elszállásolás a pálya melletti campingben, majd jöhetett a várva várt horgászat. Ugyanúgy, mint a versenykiírásban, a négyszázas bójától jobbra kezdtük a horgászatot. Az első negyed óra a mederviszonyok feltérképezésével telt. Volt aki feederbottal, volt aki matchbottal próbálta kifürkészni, mit rejt a meder. A parttól 12-13 méterre megtaláltuk a medertörést. Végül úgy döntöttünk, hogy mindenképp két etetési helyet alakítunk majd ki. Az egyik a medertörés mögött, 15 méter tájékán, a másik az első és második bójaköz felénél kb. 30 méterre a partvonaltól. Az alapozó etetés megejtése után nagyon hamar, 10-15 perc múlva, már jöttek is az első kapások és halak. Eleinte felváltva szedtük a dévérkeszegeket. Az egyik versenyzőtársam fia, állandó segítőnk, hol az egyikünkhöz, hol a másikunkhoz futott szákolni. Este nyolc óra tájban a kapások elcsendesedtek. Úgy terveztük, hogy amíg látunk, horgászunk. Fél óra kapásszünet után ismét megindult a hal. Ekkor már egy kicsivel nagyobbacska dévéreket, és egy-egy pontyot is sikerült elbűvölnünk.
Lassan besötétedett. Elégedetten csomagoltunk, és tértünk haza a szálláshelyünkre. Mivel nem akartunk időt veszteni, még aznap este mindegyikünk bekeverte a száraz etetőanyagot, majd a vacsora elfogyasztása és egy frissítő zuhany után ágyban fekve, még vagy egy óra hosszan elemeztük a tapasztalatainkat, és próbáltuk összeállítani a stratégiát. Mindannyian nagy reményekkel telve vártuk a vasárnapi versenyt.
Vasárnap
Reggel öt óra. Egyikünket sem kellett noszogatni, hogy felkeljen. Szinte mindannyian egyszerre pattantunk ki az ágyból. Lázas készülődés, pakolás és már indultunk is a gyülekezőhelyre. Ott reggeli és egy életmentő kávé elfogyasztása után jött a szervezőbizottság lánytagjainak és a versenytársak szemrevételezése. Mindannyian elégedetten nyugtáztuk, hogy legalább az előzőekkel biztosan elbírnánk. Elérkezett a sorsolás ideje. Volt időnk bőven, hiszen a névsor végén foglaltunk helyet. Ezen belül jómagam az utolsó helyen. Mondták is barátaim, hogy "Te legutolsó". Mindezek mellett bizakodtunk, hogy a végelszámolásnál ez nem így lesz. Sanyi barátom még az előző nap eldöntötte, hogy a négyszázas bója közelében található kis nádfedeles padhoz húz. Nagyon jól el lesz az árnyékban. Amilyen szerencséje volt, tényleg oda húzott. Az A szektor ötös helyére. Nekünk, többieknek a versenypálya másik vége jutott a C szektorban. Jocó a huszonnégyes, Zsiga a huszonhatos, jómagam a huszonhetes rajthelyet foglaltuk el. Ennek nem nagyon örültünk, hiszen a pályának ez a szakasza kívül esik a versenyeken általában kijelölt pályától. Legalább is így tudtuk meg Laci bácsitól, a halőrtől. Legjobban mi ketten Zsigával sopánkodtunk egy kicsit. Nagy ügyet azonban nem csináltunk belőle, hiszen lesz ami lesz. Fő az, hogy itt lehetünk.
Végre megszólalt a duda. Már másodszor. Elkezdődött a küzdelem. Barátom fia folyamatosan járt fel alá, vitte s hozta a híreket, hogy melyikünk hogy áll. Két perc sem telt el, mikor megfogtam a verseny talán első halát. Ekkor még nem tudtam, hogy ez egyben nálam az utolsó is. Kár, hogy azt a horgászt, aki a verseny első halát fogta, nem díjazták. A továbbiakban volt még egy akasztásom, ami egy két kiló körüli potyka volt, de a végsőkig finomított 0,08-as előke nem bírta végig a fárasztást. Aztán volt még egy érdekes kapásom, ami a bot lerántását eredményezte a tartóról. Ismét az előke bánta. Mintha levágták volna. Biztosan angolna.
Zsiga mellettem csak ült és várt. Már túl jártunk egy óra horgászaton mikor megjött az első kapása. Egy termetesebb dévér, úgy hatvan-hetven dekásnak saccoltuk, de a part közelében leakadt. Ismét hosszú ideig semmi. Itt-ott nála és nálam is előfordultak leheletfinom mozdítások, de ezek egyike sem eredményezett halat. Már lassan úgy tűnt, hogy Zsiga betlizik, de végül még sem. Tizenöt percel a verseny lefújása előtt végre megérkezett az első hal. Egy negyven dekás dévér.
Sanyi az ötösön, mint a fociban, söprögetett, és szedegette a bodrikat és dévéreket. Már amennyire tehette. Az ő eredménye is jócskán elmaradt az előző napi horgászathoz képest. Bárcsak nekem is ilyen szerencsém lett volna a sorsolásnál. Én ugyanis az edzésen a majdani versenypálya négyesén ültem, ott ahonnan vasárnap a győztes kikerült.
Végül, és nem utolsó sorban, meg kell említenem Jocó barátomat. Ő az, aki megmentette a csapat becsületét. A három óra horgászat alatt megfogott három ponty és hét dévérkeszeg elegendő volt arra, hogy nemcsak a szektorában az első, hanem a legjobb külföldinek járó díjat és összesítésben a harmadik helyezésért járó díjat is magáénak tudhatta. A serlegek már ott díszelegnek a fent említett horgászboltban, és adják tudtára mindenkinek, aki ott vásárol, hogy mi is tudunk valamit. Amire a legjobban büszke volt, hogy nem kisebb horgászokat utasított maga mögé, mint Erdei Attila és Pfundt Károly.
Mindent összevetve azt mondhatjuk, érdemes volt ennyit utazni. Nem szomorkodtunk. Mindegyikünk egy újabb tapasztalattal lett gazdagabb, új vizet, új embereket ismertünk meg. Valójában valahol erről is szólt ez az élvezetes verseny. Aki nem nevezett be, vagy nem jött el, az szomorkodhat igazán.
Még egy apróság, amit el kell mondanom. Ezúton szeretném megköszönni magam, és barátaim nevében a szervezőknek, hogy létrehozták ezt a versenyt. Biztosan rengeteg munka áll benne, hiszen minden nagyon jól sikerült. Köszönöm hogy itt lehettünk, együtt szórakozhattunk a többi horgásszal, hogy jól érezhettük magunkat. Mert igen, ez így van! Jó buli volt, s remélhetőleg legalább ilyen jó lesz a többi is minden évben. Ami minket illet, rajtunk nem fog múlni. MI ITT LESZÜNK. Ezt megígérhetem.
Méhes Csaba /csömike/
