Alig telt el egy hét az I. Haldorádó Method Feeder Kupa óta, itt a következő, ugyanarra a technikára szervezett megmérettetés, ugyanazon a helyszínen, Maconkán. Kétfordulóban kerül megrendezésre ezen a hétvégén az I. Method Feeder Országos Bajnokság. A verseny első fordulóján túl vagyunk, ma felavathatjuk az első Method Feeder Bajnokot.
69 versenyző izgalmas küzdelmét hozta az első forduló, a szombati versenynap, volt akiknek nagyszerűen sikerült megoldani a nem könnyű feladatot, feladva a mai napra a leckét a bajnoki álmokat dédelgetőknek. A mély vizes ( A-B) szektorok a nagyhalakról szóltak, ahogy az előző héten megrendezett Haldorádó Method Feeder Kupán történtek, a sekélyebb pályarészeken, már keszeg fogásban is kellett gondolkodni, a pontyok mellett. Ezekben a szektorokban valószínüleg ma is összetett horgászattal lehet jó eredményt elérni, de nincs két egyforma nap, lásd, az előző hétvégi versenyt, és beszámolóját.
Kérdés, hogy ki, mennyire vállalja be, hogy csak tisztán keszegre, csak tisztán pontyra, vagy e két módszer kombinációjára vállalkozik, és azt mennyire tudja megvalósítani.
A forgatókönyv az előző hétvégén megismertek szerint zajlik ma is. Regisztráció, kiemelt sorsolás, majd limitellenőrzés a felkészülési idő első órájában, 10 órakor kezdődik az öt órás forduló. A verseny alakulását, kövessék portálunkon, igyekszem sok frissítéssel, szebbnél szebb fogásokkal jelentkezni a nap folyamán.
Hét óra magasságában elkezdtek gyülekezni a versenyzők a halőrháznál, majd Polyák Csaba köszöntötte a horgászokat, néhány szóval ismertette a mai menetrendet, ezután elkezdődött a kiemelt sorsolás.
Nem csak a szélső helyek kerültek kiemelésre a mai nap folyamán, hanem aki tegnap az A-B-C mély vizes szektorok valamelyikében horgászott, az a versenyző ma csak a D-E-F sekély vizű szektorok valamelyikébe húzhatott
A sorsolás után a versenyzők kimehettek a versenypályára, kipakolhatták a felszerelést, de a horgászhelyeket csak 8:30-kor foglalhatják el. A limitek ellenőrzése 9 órakor fog történni, addíg zajlik a felkészülés.
A tegnapi hatalmas kánikula mára enyhült, az éjszak volt egy kis eső is, és most is borult égbolt, de nyugodt időjárás a jellemző. A helyiek szerint ez a felfrissülés csak fokozza a halak kapókedvét, és ha ez valóban így lesz igen jó versenynap elé nézünk.
![Gyülekeznek a versenyzők Gyülekeznek a versenyzők](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Van megbeszélnivaló a tegnapi fordulóról Van megbeszélnivaló a tegnapi fordulóról](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Polyák Csaba tartja az eligazítást Polyák Csaba tartja az eligazítást](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A horgászok érdeklődve hallgatják A horgászok érdeklődve hallgatják](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A Haldorádósok A Haldorádósok](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Farkas János vezet az első nap után... Farkas János vezet az első nap után...](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![... nyomában Sisa József a második helyen ... nyomában Sisa József a második helyen](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Meglehetősen sok a rendelkezésre álló idő a felkészülésre, bőven elég mindenre, még egy kis szomszédolás is belefér.
A limitek ellenőrzése 9 órakor dudaszó után kezdődött, és viszonylag gyorsan haladt a megfelelően összeállított mennyiségek miatt.
Az alaopoó etetés megkezdésére kilenc óra ötvenkor ismét dudaszó figyelmeztetett. A mezőny igen kevés részén lehetett közelre, azaz keszegező távolságra való etetést látni, a versenyzők nagyon nagy része a távolabbi pontyozást választva alapozott, kisebb nagyobb mértékben. Bár a 12 literes limit olyan nagyon nagy alapozást amúgy sem tesz lehetővé.
Tíz órakor elkezdődött a mai forduló. Úgy néz ki, ma sem kellett nagyon sokat várni az első halakra. Öt perc után szákban volt az első termetes ponty, de néhány jobb dévérkeszeg is partra került ideiglenesen már ekkor.
![A felkészülés zajlik A felkészülés zajlik](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Két limitáló csapat ellenőrzi a mezőnyt Két limitáló csapat ellenőrzi a mezőnyt](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![80-100 méterre repül a távolabbi, pontyoknak szánt alapozás 80-100 méterre repül a távolabbi, pontyoknak szánt alapozás](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Nagyhalas felszerelés bevetve, kapásra várunk Nagyhalas felszerelés bevetve, kapásra várunk](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Hamar szákban az első dévérkeszeg Hamar szákban az első dévérkeszeg](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Egy hét és feles pikkelyes a kilencedik percben Egy hét és feles pikkelyes a kilencedik percben](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Papp Zoltán 13 kg feletti hala Papp Zoltán 13 kg feletti hala](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Sipos Gábor majd 12 kg-os fogása Sipos Gábor majd 12 kg-os fogása](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Túl vagyunk a verseny felén, szépen jönnek a nagy halak a pálya középső részén. Az F szektor, a legsekélyebb része a versenypályának, talán ez a legnehezebben meghorgászható szakasz. Igazán nagy halat nem adott eddig, és a keszegekért is keményen meg kell küzdeni. Minden egyes darabért.
Az A szektorban is pörgős keszegezés folyt 12 óráig, amikor is befutott az első 10 kg feletti ponty Tari Istvánnak, ezután többen is felvették a pontyozó botot, és közülük azonnal sikerrel is járt Döme Gábor.
Nagyon nehéz megmondani, hogyan is fog alakulni a verseny vége, egyrészt sok idő is van még hátra, másrészt Maconka az a hely, ahol bármikor beugorhat egy-két 10 kg feletti hal. Egy azonban igen figyelemre méltó, hogy a tegnapi nap után vezető Farkas János ma is igen szépen teljesít, de a tegnapi szektor egyesek közül is vannak, akik most is nagyon jól állnak. Messze még a vége kis szerencsével gyorsan fel lehet jönni.
![Reptetett keszeg Reptetett keszeg](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Zsittnyán Tamás egy gyönyörű pikkelyessel Zsittnyán Tamás egy gyönyörű pikkelyessel](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![3 pontos dobás 3 pontos dobás](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Farkas János ma is hatalmas halakat fogott Farkas János ma is hatalmas halakat fogott](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Egy az átlagos méretű pontyok közül Egy az átlagos méretű pontyok közül](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Tari István az A szektorban fogott halával... Tari István az A szektorban fogott halával...](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![... amire azonnal válaszolt Döme Gábor egy koival ... amire azonnal válaszolt Döme Gábor egy koival](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Valkó Tamás első hala Valkó Tamás első hala](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Berényi Zoltán egy tükrössel Berényi Zoltán egy tükrössel](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Nincs már fél óra a versenyből vissza, és úgy néz ki, hogy Farkas Jánostól nehéz lesz elvenni a győzelmet. Az eddig is biztos volt, hogy 2 ponttal lehet bajnok valaki, a kérdés csak az volt, kinek sikerül a szektorgyőzelemhez minél több halat fogni.
Az F szektorban sincs változás, ott továbbra sincs nagy hal, és a keszegfogás is nyögvenyelősen megy. Az A szektorban nagyon megkavarták a nagy pontyok az addig kialakult keszegezők közötti vezetést, ott erősen úgy néz ki, hogy pontyokkal viszik a szektor egyest, vagy sikerül legyőzni a tiszta pontyozást vegyes, keszeg, ponty horgászattal?.
A pálya közepén nagyon jól áll Papp Zoltán, Sisa József. De pontos számokkal majd a mérlegelés fog szolgálni, nagyon nehéz megsaccolni mi van még a szákokban, annak ellenére, hogy a nagyhalakat külön mérlegelték.
Nemsokára a végeredménnyel jelentkezem.
![Farkas János egy újabb gyönyörű mintázatú hallal Farkas János egy újabb gyönyörű mintázatú hallal](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Berényi Zoltán is szépen teljesít Berényi Zoltán is szépen teljesít](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Tari István egy újabb hallal borította az addigi sorrendet Tari István egy újabb hallal borította az addigi sorrendet](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Egy újabb szép hal az A szektorból Egy újabb szép hal az A szektorból](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Kurusta Sándor és a nagyon várt hal Kurusta Sándor és a nagyon várt hal](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Papp Zoltán előkelő helyen áll szektorában Papp Zoltán előkelő helyen áll szektorában](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Egy rekord ideig fárasztott tükrös Egy rekord ideig fárasztott tükrös](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Sikerült megoldani az A szektorban vegyes horgászattal a szektor egyest Sikerült megoldani az A szektorban vegyes horgászattal a szektor egyest](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az I. Method Feeder OB győztese Farkas János, második helyezett Sisa József, a harmadik helyezett Kurusta Sándor.
Az első 10 helyezett: (a táblázat a MOHOSZ ranglista oldaláról származik)
![Az első 10 versenyző Az első 10 versenyző](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Gratulálunk!
![A győztesek A győztesek](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A teljes lista megtekinthető itt!
További képek megtekinthetők: Facebook oldalunkon