II. Haldorádó Junior Feeder Kupa versenybeszámoló

II. Haldorádó Junior Feeder Kupa versenybeszámoló

A tavalyi verseny sikere után egyértelmű volt, hogy idén is megrendezésre kerül az egyetlen hazai olyan feeder verseny, ami kifejezetten fiatalok számára nyújt lehetőséget arra, hogy megmérettessék magukat korosztályukban. Az előző évi nevezési listát az idei mellé téve nagyon sok egyezés volt, ám szerencsére azért akadtak olyanok is, akik most először vettek részt ilyen eseményen, és ha kevéssel is, de a 2015. évihez képest nőtt az indulók száma!

Talán nem meglepő, hogy a verseny napjának reggelén senki sem késte le a regisztrációt. A halőrház előtti látványterasz tele volt izgatott gyerekekkel és már-már tapasztalt horgásznak nevezhető kamaszokkal. Persze nem szabad megfeledkezni a szülőkről sem, akik a hajnali időpont dacára ott álltak gyermekeik mellett és figyelmesen hallgatták Döme Gábor megnyitóját.

A regisztráción mind a 28 nevező megjelent, és mindenki ajándékcsomagot kapott!

A verseny főbírója rövidre fogta a szót, de azért néhány szabályt, vagyis inkább követendő irányelvet kiemelt. Ezek közül talán a legfontosabbak a nagytestű halak megfogását elősegítő gondolatok voltak. Amennyiben ugyanis a horgon lévő ponty keresztbe úszna és összeszedné a szomszéd felszerelését, mindenképpen a sportszerű hozzáállás az elvárt. A gyerekek ezt megértették és a versenyen is maximálisan betartották. A másik említést érdemlő szabály az volt, hogy kapitális egyedek szákolásában bárki segíthet a versenyzőknek. Szerencsére erre a nap folyamán többször is volt példa! A sorsolás a már megszokott névsor szerint történt, majd mindenki elfoglalhatta a horgászállását.

A megnyitón a legfontosabb szabályok is említésre kerültek
A sorsolás pillanatai

A felkészülés során a szülők, kísérők még segíthettek a versenyzőknek, amire volt is szükség, hiszen a gáti szakasz jellemzője, hogy a töltés túloldalán lehet csak parkolni, így minden felszerelést át kell azon hordani. Egyik-másik srác cuccait elnézve még a komoly versenyzők is felkapnák a fejüket. Az indulók közül többen vannak, akik más finomszerelékes technikával is rendszeresen versenyeznek.

A limitellenőrzés többé-kevésbé mindenhol rendben ment

A pálya elején foglalt helyet a 13 ifi korú induló, majd őket követte a 16 gyermekversenyző. Mindkét korcsoportban szektorozás nélkül zajlott a verseny, hiszen az indulók száma nem indokolta a mezőny tagolását.

Az etetés és a verseny kezdetét is kürtszó jelezte

Az első dudaszó 8:50-kor szólalt meg. 10 perc állt a versenyzők rendelkezésére, hogy bedobálják alapozó etetésüket. A fiatalabb generáció nagy része a közeli, keszeges távolság megetetésére fektette a hangsúlyt. Jól látszódott, hogy a 20-50 méter közötti távot fogják a legtöbben meghorgászni, és csak kevesen merészkednek majd a fölé. Az ifiknél már más volt a helyzet. Nagyjából fele-fele volt az arány a keszegre horgászók és a távoli pontyozást választók között. Az utóbbi technikát választók között volt, aki már-már meghökkentő távolságra tudta bejuttatni a végszerelékét. Mi, akik a gát tetejéről figyeltük az etetést, kíváncsian vártuk, hogy ezen a versenyen melyik technika lesz a kifizetődőbb.

Voltak, akik a távoli etetésben és a pontyban bíztak…
… és voltak, akik a partszéli keszegezésre tették fel a versenyt

9-kor kezdetét vette a verseny! A gáti szakasz elején bizony a reggeli időszak az, amikor a legtöbb pontyot szokták fogni, és a keszegfogás is pörgősen szokott indulni. Azonban ez itt Maconka, aminek szeszélyessége már sokszor bebizonyosodott. Ezen a napon is marcona arcát mutatta a tározó, legalábbis kezdetben. Az ifi szektorban a keszegezést választók lehettek leginkább bajban, hiszen az apróságok teljes érdektelenséget mutattak a felkínált finomságok iránt. Csak elvétve került szákba egy-egy pikkelyes, és egyre többen kezdtek bele változtatásba, pl. más távolságokon történő horgászatba. Ha fel nem is pörgött a halfogás, néhányan azért a második órától ütemesen kezdték fogdosni a keszegeket, igaz, főleg az apraját.

Nyögvenyelősen indult a keszegezés is
Bizony, néha elkélt a tapasztalt háttéremberek segítsége
Lassan felépültek a keszeges etetések, de az ütem nem volt meggyőző!

A keszegezők idegeit elsőként Kállai Alexander Márk tépázta meg, aki egy közel 7 kilós ponttyal ugrott az élre, feladva a leckét a többieknek. Vele a verseny első felében csak a szélső hely előnyét kihasználva és szépen keszegezve Lázár Krisztián, valamint a tavalyi győztes, Tenke Tamás tartotta a lépést, bár később már több kilónyira lemaradtak.

Az első nagytestű hal Kállai Alexander Márk nevéhez fűződik

A verseny második fele is tartogatott izgalmakat. Először az ifi kategória egyetlen női versenyzője, Hegedűs Zsófia terelt sikeresen szákba egy másfeles potykát, majd ismét mindenki a 8-as hely felé fordította a tekintetét. Kállai Alexander Márk ismét fárasztott. A fiú most sem adta alább: egy 6 kilót meghaladó ponttyal növelte előnyét, amely keszegfogással immár behozhatatlannak tűnt.

Hegedűs Zsófi egy kis ponttyal küzd
Márknak elkélt a tapasztalt segítség e hal merítésekor
Ezzel a ponttyal behozhatatlannak tűnő előnyre tett szert Kállai Alexander Márk

A verseny azonban akkor ér véget, amikor lefújják. Bank Bálint 12 óra után jutott el első kapásáig, ami egy kettes kecsege volt, majd fél egykor ismét bevágott. Ekkor egy 4 kiló körüli ponty került a haltartóba, így utolsó helyről a 2. - 3. helyig jött fel. 10 perccel a lefújás előtt landolt az utolsó dobása a parttól kb. 80 méterre. Talán Ő sem hitt a szemének, amikor 12:58-kor meggörbült a spicce. A szabályok értelmében a 13:10-ig partra kerülő hal még beleszámít a versenybe. Bálint alig 8 perc alatt kifárasztotta a több mint 10 kilós pontyot, amely azonnal a bajnoki címig repítette kifogóját!

Bálint első halára több mint 3 órát várt!
Megérte várni!

Ifi korcsoport első 3 helyezettje:

1. helyezett: Bank Bálint 19.375 gramm
2. helyezett: Kállai Alexander Márk 16.300 gramm
3. helyezett: Tenke Tamás 7.600 gramm
Legeredményesebb női versenyző: Hegedűs Zsófia 1.775 gramm
Legnagyobb hal: Bank Bálint 11.925 gramm

A 10-14 évesek, akik a gáti szakasz középső helyein foglaltak helyet, intenzívebben kezdték meg a halfogást. Főleg a pálya vége felé indult különösen jól a fogás. A szélén ülő Bodzsár Norbert Márk már a verseny első felében 3 ponttyal büszkélkedhetett, igaz, ezek kisebb halak voltak, de már ezekkel is tetemes előnyre tett szert. Vele a tempót csak a mellette ülő Szabó Mátyás tartotta, aki bár darabszámban jobban állt, kisebb halakat fogott. Menet közben nehéz volt megítélni, hogy ki hogyan áll a szektorban, ugyanis szinte mindenki fogott keszegeket szép számmal. Egyik-másik srác nagyon szépen, technikásan forgatta a botot, többük előtt szép versenyhorgász pályafutás áll, ez nem kétséges. A gyerek szekcióban is egyetlen lány vette fel a kesztyűt. Karácsonyi Noémi szépen fogdosta a keszegeket és tartotta a lépést a fiúkkal.

A pálya sekélyebb végén jól indult a halfogás
Ütemesen jöttek a keszegek
Geiger Domonkos 5.370 grammos koi pontya
Szabó Mátyás szép, kiegyensúlyozott horgászatot mutatott be

Ahogy túlléptünk a verseny felén, a szélén egyre inkább felpörgött a keszegfogás, amiből leginkább Szabó Mátyás profitált, aki stabilan vezette a gyermekek versenyét. Ferencsik Balázs, aki a szélétől az 5. volt, szintén kezdte felpörgetni a horgászatát, amivel egyre inkább felzárkózott. A pontyozók közül egyedül Geiger Domonkos ijesztgette a keszeghorgászokat azzal, hogy egy 5.370 grammos, csodálatos koit terelt szákba.

Így fest az, akit a horgászat boldoggá tesz!
Ferencsik Balázs szépen haladt a 10 kiló felé

Gyermek korcsoport első 3 helyezettje:

1.helyezett: Szabó Mátyás 13.300 gramm
2. helyezett: Ferencsik Balázs 10.225 gramm
3. helyezett: Bodzsár Norbert Márk 9.700 gramm
Legeredményesebb női versenyző: Karácsonyi Noémi 4.875 gramm

A mérlegelés és az eredmények összesítése után már csak az eredményhirdetés maradt hátra. Felnőtt versenyekkel ellentétben itt az összes induló megvárta az ajándékok átadását. Mindkét korcsoportban értékes díjakkal és gyönyörű serlegekkel gazdagodtak a legjobbak.

A II. Haldorádó Junior Kupa ifi korcsoport díjazottai
A II. Haldorádó Junior Kupa gyerek korcsoport díjazottai
Ezen a versenyen mindenki NYERTES volt!

Ez a verseny azonban nem csak a győztesekről szólt! Minden egyes versenyzőnek kijár a gratuláció, hiszen becsülettel küzdötték végig a 4 órát. A szülők is megérdemlik a tiszteletet, hiszen a feltételeket ők teremtik meg arra, hogy gyermekeik hódolhassanak a horgászatnak, és ha van rá hajlandóság, akkor akár versenyeken is megcsillogtathassák tehetségüket. Egy biztos, jövőre a III. Haldorádó Junior Kupa erre ismét lehetőséget ad majd.

Jövőre újra lehetőség nyílik a kupák megnyerésére!

Részletes eredménylista letölthető: itt

Írta és fényképezte: Sipos Gábor

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.