II. Kéthely Feeder Kupa versenybeszámoló

II. Kéthely Feeder Kupa versenybeszámoló

November közepén került megrendezésre a II. Kéthely Feeder Kupa. A feederbotos horgászat szerelmesei már nagyon várták ezt a versenyt, aminek a kéthelyi bányató adott otthont. Balatonhoz közeli, csodálatos természeti környezetben fekvő tó területe közel 4 hektár. Rendkívül közkedvelt a feeder- és matchbotos horgászok körében. Három sziget is található a tó közepén tökéletes búvóhelyet nyújtva a halak számára. Az átlagmélység 1,5 m, a meder iszapmentes. Fő halfaja ponty, de nyáron foghatunk benne szép amurokat is.

Ez a tó még szinte szűz a versenyhorgászok körében, éppen ezért esett a választásom erre a helyre. Zala megyében népszerű a feederhorgászat, és sok olyan amatőr versenyhorgász él itt, akik országos szinten is komoly eredményeket értek el. Mindenképpen olyan helyet szerettem volna választani, ami ismeretlen ezeknek az embereknek, ezért a kevésbé profik is hasonló esélyekkel indulhatnak. Versenykiírás október végén jelent meg, ebben az időszakban nem volt ritka az éjszakai fagy és a nappali hőmérséklet is kb. 10 Celsius-fok körül alakult. Kicsit féltem, hogy november közepére még rosszabb lesz az időjárás és nem lesz elég nevező. Szerencsére a vártnál jóval hamarabb betelt a nevezési lista, még egy hét sem kellett, és nem tudtam több jelentkezést elfogadni. (Akik lemaradtak, azok majd jelentkezhetnek az áprilisi versenyre!)

A verseny reggelén 6 óra környékén értem a tóhoz, már akkor sokan gyülekeztek a parton. Háromnegyed hétre megérkezett az utolsó ember is. 32 jelentkező közül 6 szlovén horgász is tiszteletét tette nálunk, ezzel nemzetközivé vált a rendezvény!

Reggel még kellett a forralt bor

Az időjárásra egy rossz szavunk nem lehetett, hiszen november közepén a 20 fok szinte ajándék!

Regisztráció és a rövid nyitóbeszéd után megkezdődött a sorsolás. Az egyedi sorsolásnak köszönhetően mindenki egy számot húzott és annak megfelelően délelőtt az egyik oldalon, délután pedig a másik oldalon, de ugyanazon a számon próbálhatott szerencsét. Mindenki horgászott szigetes helyet és sziget melletti helyet is! Ezzel a szisztémával szinte mindenki egyenlő esélyt kapott a jó eredmény elérésére.

A verseny 8:00-kor kezdődött, előtte 15 perccel dudaszó jelezte, megkezdődhet az etetés. Nem sokan éltek ezzel a lehetőséggel. Majdnem mindenki „a kevesebb több” elvet alkalmazta, elég volt néhány pontos dobás az etetőkosárral, hogy kevés zajjal csalják magukhoz az ilyenkor már óvatos pontyokat. Hamar megindult a halak szákba terelése a tó több pontján is. Varga László az elsők között szákolhatta az értékes halat, közben a mellette ülő Tkalecz Daninak is szépen görbülgetett a botja. Az első forduló félidejében már lehetett látni, ki találta el jobban az etetőanyagot, ki tudta jobban beállítani a halat.

Gerencsér Péter első halával küzd

A tó felső végén Gerencsér Péter szinte megállíthatatlanul húzta a halakat, csak a tó közepén horgászó Kéri Zoltán tudott vele lépést tartani. A második óra környékén Kiss Péter is kezdett felzárkózni. A tó középső részén horgászó Zsittyán Tamás is belehúzott a forduló végére.

Zsittyán Tamás úgy mosolyog, mintha már tudná a végeredményt
Kiss Péter akció közben

11 órakor ért véget az első forduló. Gyors mérlegelés és számolgatás után kialakult az eredmény. Az első öt helyen végzett versenyző: Gerencsér Péter 11.410 g, Kiss Péter 11.100 g, Kéri Zoltán 10.290 g, Zsittyán Tamás 9.240 g, Horváth Csaba 6.730 g.

Következett az átpakolás és az ebéd. Hosszú László gondoskodott a finom babgulyásról, közben ment az esélylatolgatás, hiszen még mindenkinek volt esélye jó helyezést elérni az új helyén.

13:30-kor megszólalt az etetés lehetőségét jelző dudaszó, majd negyed órával később elkezdődött a második forduló.

Kiss Gergő és pontya

Most is nagyon gyorsan megindult a halak szákba terelése. Szabó József, aki a harmadik sziget közepén horgászott, folyamatosan tudta húzni a pontyokat - mint később kiderült, ezzel komolyan befolyásolta a végső eredményt. Délutánra feltámadt a szél, ami megnehezítette a pontos dobásokat és a finom kapások észlelését. Mindenkinek vigyáznia kellett minden halra, mivel ezek komoly helyezési pontokat jelenthettek. Az esélyesek közül Kiss Péter és Zsittyán Tamás tudta csak folyamatosan fogni a halat, köszönhetően pontos horgászatuknak és a titkos etetőanyagnak. Gerencsér Péter kettő kapást leszámítva szinte eseménytelenül ülte végig a három órát. Kéri Zoltánnak az utolsó 10 percben fogott hala komoly előrelépést eredményezett. Közben az első szigetet horgászó Zsizsek Tibor is kezdett felzárkózni az élbolyba. 15:45-kor eljött a lefújás pillanata, megkezdődött a mérlegelés.

A mérlegelés szakértői
Tkalecz Dani kis barátai is kellettek a végső helyezéshez

Összesítés után mindenki izgatottan várta az eredményhirdetést, ami nem kis meglepetéseket okozott!

Az első három :-)

Díjaztuk az első 5 helyezettet:

  1. Zsittyán Tamás 5 pont, 23.610 g
  2. Kiss Péter 5 pont, 20.340 g
  3. Kéri Zoltán 10 pont, 16.690 g
  4. Gerencsér Péter 10 pont, 15.640 g
  5. Zsizsek Tibor 13 pont, 13.640 g

    Legfiatalabb versenyző, Németh Marci, 13 éves - neki külön gratulálok az elért eredményéhez és kitartásához! Ilyen erős mezőnyben a 11. hely komoly teljesítmény!

    Németh Marci a verseny legfiatalabb versenyzője, aki remekül helytállt az erős mezőnyben

    Köszönöm a segítséget Horváth Csabának, nélküle nem lett volna ilyen színvonalú ez a verseny! Ezúttal is szeretnénk megköszönni mindenkinek a részvételt, reméljük, hogy jól éreztétek magatokat.

    Áprilisban találkozunk!

    A versenyen 210 kg halat mérlegeltünk, ami kifejezetten jónak mondható november közepén.

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.