Bizonyára sokan emlékeznek rá, hogy az első időpontban, augusztusban meghirdetett versenyt a Duna szokatlanul heves és gyors áradása elmosta. Ezért egy újabb időpontban, október elejére tolódott a rangos megmérettetés, de a rendezők most is azon aggódtak, hogy semmi ne jöjjön közbe, amely a sikeres lebonyolítást befolyásolhatná. A vízállás tökéletesnek bizonyult, az időjárás is kifogástalan volt, csupán azt a „jelentéktelen” dolgot kellett megoldani, hogy a rendkívül sáros, felázott úton bejussanak a versenypályára a horgászok…
A szokatlanul heves és gyors augusztusi áradás, amely ráadásul még tartósnak is bizonyult, hordalékát 20-30 cm vastag iszap formájában, a versenypályára vezető útra (is) lerakta. Ezen egy átlagos autóval lehetetlen volt a közlekedés. A pályát felderítő első „fecskék” gyorsan rádöbbentek, hogy ide csak traktorral lehet biztonságosan bejutni. A helybéli dunafalvai lakosok rendkívül segítőkészek és vendégszeretők. Ők is mindent megtettek annak érdekében, hogy az újabb időpontban meghirdetett versenyen, már mindenki eljusson horgászhelyére. Így végül, mindenkit egy pótkocsis traktor szállított a pályára.
A versenyre érkező 21 horgász közül senki nem vette zokon, hogy autóját a töltés oldalában kellett hagynia és egy trakesz vitte át a sártengeren. A mezőny 3 db 7 fős szektorban küzdött, a pálya úgynevezett sekélyvízi szakaszán. Itt a vízmélység 2,5-2,7 méter volt, és meglehetősen gyors folyás jellemezte. A rövidülő nappalok miatt nem volt mód kettő forduló lebonyolítására, ezért pontban 10 órakor egyetlen hosszú, 5 órás etapnak vágtak neki a mindenre elszánt horgászok.
A halfogás rendkívül döcögősen indult. A sekély, húzós vízbe becsobbanó, nehéz alapozó etetőanyag gombócok hangjától, messzire menekültek a környék halai. Talán fél óra is eltelt, mire a pálya alsó szélső helyén ülő Varga György, végre megfogta a mezőny első halát, egy szép dévérkeszeget. Őt a mellette ülő Dömötör Attila követte. Nekik volt ezután több kapásuk és akasztásuk is, de felettük már szinte semmi. Nem létezik, hogy ők ketten ennyire lezárták volna a halak útját, bosszankodtak a bentebb ülők.
Én a pálya abszolút közepén, a 11-es helyen ültem, és jól láttam, hogy ki hogyan próbál halat fogni. Látszódott, hogy ez a pálya most nem az, amelyen horgászni szoktunk, itt most minden egyes halért meg kell küzdeni, és minden kapást szinte ki kell imádkozni. A mezőny jelentős része az első óra után már nem bízott a rakós botos horgászatban, és mind többen próbáltak snecit fogni. A menekülési taktika nem volt rossz, ugyanis ha nem is őrületes tempóban, de folyamatosan lehetett fogni az apróságokat.
Én mindvégig abban bíztam, hogy ha minél többen leteszik a rakóst, és nem csobognak, nem etetnek bentre, talán egyre több halat tudok majd az etetésemre csalni. De ehhez kellően türelmesnek, a ráetetésnél pedig nagyon pontosnak és csendesnek kellett lenni. Aki kézzel dobta be gombócait verseny közben, az nem érintett halat, de még szomszédja sem! Annak volt esélye a halfogásra, aki időben felismerte, hogy kizárólag etetőcsészével szabad ráetetni.
Elgondolásom és taktikám bevált, ugyanis 1 óra elteltével végre megfogtam első kb. kilós dévérkeszegemet, majd újabb beleúszások és biztató jelek árulkodtak arról, hogy hal(ak) van(nak) az etetésem körül. Annak minden négyzetcentiméterét letapogatva próbáltam kapást kicsikarni. Végül a második óra végén, kettő kifogott és kettő rövidítés közben távozó dévért könyvelhettem el. Ezzel a mezőny közepén jól álltam, de az alsó szélén ülő Varga és Dömötör láthatóan több hallal rendelkezett. A maratoni versenyben a halak kapókedve sajnos nem akart felpörögni, és továbbra is maradt a „halvadászat”. A hátralévő időben még kettő szép dévért és újabb két elszalasztott keszeget írhattam be magamnak. Ha a négy lemaradt dévérem közül csupán egyet sikerül mégis kifogni, hááát…
Sajnos körülöttem senki nem fogott értékelhető, nagyobb méretű halat. Sőt, a középső szektorban rajtam kívül nem fogott más dévérkeszeget sem. A felső szektorban is csupán egy embernek Bóna Lacinak sikerült ez a bravúr. Az alsó szektorban pedig az alsó kettő versenyző tudott a verseny végére értékelhető mennyiséget felmutatni.
Látszódott, hogy a dunai versenyek történetében érdekes fejezetként szerepel majd ez a nap. A 21 fős mezőnyből tulajdonképpen 14-en fogtak mérhető mennyiséget és kiló fölé mindössze 5 embernek sikerült feltornáznia a magát.
A mérlegelés során hamar kiderült, hogy a felső szektorban Várszegi Gábornak sikerült a legtöbb halat fognia. Ő snecikből gyűjtött össze 1120 grammot. A középső szektor győzelmét nekem sikerült megszerezni. A 4 dévérkeszegem 4340 gr volt. Míg az alsó szektorban Dömötör Attila szerezte meg a szektorelsőséget 4900 gr hallal.
A szektor | ||
1. | Dömötör Attila | 4900 gr |
2. | Varga György | 3940 gr |
3. | Katona Bálint | 600 gr |
B szektor | ||
1. | Döme Gábor | 4340 gr |
2. | Temesvári Gyula | 3460 gr |
3. | Papp József | 440 gr |
C szektor | ||
1. | Várszegi Gábor | 1220 gr |
2. | Fülöp József | 860 gr |
3. | Bóna László | 500 gr |
Egyéni végeredmény | ||
1. | Dömötör Attila | |
2. | Döme Gábor | |
3. | Várszegi Gábor | |
Az egyéni helyezettek a szektor első helyezettek közül kerültek ki.
Így első helyen Dömötör Attila végzett. Őt követtem én, bronzérmes Várszegi Gábor lett. Ezenkívül minden szektor első három helyezett versenyzője is díjat kapott.
Nehéz, tanulságos, de jó verseny volt és Papp Józsi örülhet, mert nem kell új vándorserleget vennie, hiszen újabb egy évig Dömötör Attila őrizheti a szép trófeát.
Jövőre találkozunk ugyanitt!!!
