A szeptember 23-26. közötti "hosszú hétvégén" a magyar versenyhorgászok krémje faggatta a velencei Evezőspálya vizét. Az elmúlt évek eredményei alapján nyugodtan állíthatom, hogy aki kilátogatott oda, az világszínvonalú horgászatot láthatott. De nem róluk szeretnék most beszélni, megteszik ezt nálam avatottabbak. Szombaton ugyanis - miközben a nagyok egymással vívták harcukat - Törökbálinton volt egy másik verseny is, ahol egy baráti társaság, a Haldorádó Fórumának látogatói találkoztak...
Egy ilyen "csináld magad" versenyhez nem szükséges sok minden. Kell valaki, aki megszervezi azt, ami sokunk fejében ott motoszkál, de nélküle csak gondolat maradna. Nevezzük őt az egyszerűség kedvéért mondjuk Gyulának. Kell néhány ember, aki segít a verseny előkészítésében és lebonyolításában. Táblát festenek, kupát vesznek, táblázatot írnak, kenyeret kennek, hagymát vágnak, meg ilyenek. Legyenek ők, mondjuk Gyula családja. Kell még egy olyan víz, ahol sok jó ember - nem is olyan kis helyen - elfér. Legyen ez, mondjuk Törökbálint határában. És akkor már tényleg csak az a sok jó ember hiányzik, de a hétvégén ők is ott voltak!
Szombaton, reggel fél ötkor, miközben a város még ájult álmát aludta, sokszor elátkozott telefonom utálatos hangján rikácsolta: ébresztő! Pofám összegyűrve, bennem pedig gyilkos indulat. Minden reggel így kezdek hozzá atomjaira hullott önmagam összerakosgatásához. De mit panaszkodom, hisz sokan ekkor már kocsiban ültek, hogy időben odaérjenek. Gyerünk! A szélvészgyors - alig negyven percig tartó - reggeli verkli beindítva: öltözködés, kávé, cigi, satöbbi, indulás.
Barátságtalan őszi sötétség vette körül a bejárat előtt álldogáló, beszélgető embereket, de az autók egyre csak jöttek. A megbeszélt időpontra helyes kis tömeg gyűlt össze. 30 versenyző, családtagok és egy-két bámészkodó, mint én is. Aztán előkerült egy asztal, rajta gondosan hajtogatott papírhalacskák a horgászhelyek sorszámaival. És hogy a versenyzők már itt is érezzék kicsit a fonott kalács illatát: a kupák is ott sorakoztak szépen. Csupán néhány óra választotta el őket attól, hogy új gazdára találjanak. De először sorsolás, utána irány a tó halőrházzal átellenes oldalán, a kijelölt versenypálya.
Talán már az eddigiekből is kiderült, hogy nem szokványos versenyre készülődtek kisorsolt helyeiken a Fórum aktív és ritkábban "látott" tagjai. A verseny lebonyolítása sem volt hát hagyományos. Az indulók egyéniben és - többségük - kétfős csapatokban is versenyeztek. A pálya nem volt szektorokra osztva, a csapattagok pedig egymás mellett horgásztak. Eredetileg két fordulóban zajlott volna a verseny, a második forduló előtt újabb sorsolással. Aztán végül a két háromórás forduló helyett egy hatórás forduló lett, melyet minden versenyző megszavazott. Kétségtelen, hogy ebben a rendszerben egy-egy szerencsés kézzel húzott hely jelentősen felértékelődött, de morgás, zsörtölődés hangját nem lehetett hallani senkitől. Röhögését annál többet.
Már a készülődés során látszott, hogy sokan, sokféleképp képzelték el az aznapi siker receptjét. A legtöbb versenyző többféle módszerre is készült. Kipakolás, szétpakolás, felszerelés, összeszerelés, keverés, pisztolylövés, etetés. Így indult, körülbelül ebben a sorrendben. Aztán a horgászat megkezdését jelző lövést követően az alábbi módszerek voltak láthatók: fenekezés (klasszikus), fenekezés (feeder), spiccbotozás, match, rakós és pergetés (!). Persze ez utóbbit Lujzim sem gondolta igazán komolyan, hiszen, miközben a verseny előtt ecsetelte ebbéli terveit, fülig ért a szája. Nem is csinálta sokáig, ő is a békés halak után nézett.
Az időjárás? Jó volt. Ahhoz képest, amit az időjósok ígértek aznapra, még szépnek is lehetett mondani. De tulajdonképpen rossz volt, mert, hogy őszinte legyek ennél jobb időben is sikerült már versenyt rendezni. Eleinte gyenge, majd egyre erősödő szél balról, mely egyes időszakokban igen komoly hullámokat korbácsolt a vízre. Az ég borult, csak az utolsó órában szakadozott fel a felhőzet annyira, hogy a Nap is megmutathatta magát kicsit. A hőmérő higanyszála - mindig rá szoktak hivatkozni - akárhogy próbálkozott, nem nagyon kúszott 15 fok fölé.
A spiccbot sokaknál kezdő volt, de az első óra a próbálkozók többségének már megmutatta: valószínűleg nem ez lesz az aznapi díjnyertes módszer. Az alapos-alapozó etetés ellenére az 5-7 méteres spiccbotok távolságába nemigen sikerült kicsalni a jobb halakat. Néhány apróbb keszeg, sügér és egy combosabb naphal hálálta meg mindössze ezeket a próbálkozásokat. Sokan kezdték hát spiccel: Lazac, Nigro, Fari, hogy csak néhány nevet említsek. Sokan abba is hagyták később, s átértek a feederezésre: Lazac, Nigro, Fari, hogy csak néhány nevet említsek...
Rakóst csak KisB-nél lehetett látni, de a pontos és finom cucc aznap nem hálálta meg a törődést. Ez a módszer tavasszal győzelmet hozott neki ugyanitt, most inkább csak az elemekkel való küzdelmet.
A matchbottal próbálkozók sem lehettek túl boldogok. Az egyre erősebb szél, az állandóan hullámzó víz és a tározó áramlásai, együtt igen nehézzé tették a horgászatot. Igazán eredményes ott és akkor a teljesen megállított csali lehetett, ráadásul lényegesen nagyobb távolságra, mint amit az adott körülmények között a matchbottal el lehetett érni. Szóval kakukk.
A hagyományos fenekezők sem muzsikáltak sokkal jobban, bár két pontyot adott ez a módszer - vagy a hely? - az egyik versenyzőnek. Rá egy gondolatra még visszatérek...
A nap vitathatatlan győztese a feederbot volt, mely jól bírta a szelet, elég messzire lehetett vele dobni, mindemellett elég finom ahhoz, hogy az óvatosabb vagy finnyásabb halak se találjanak benne kivetnivalót.
Az első két óra eseménytelenül telt a halak szempontjából. Szórványos apróbb keszegek, szél, nagy remények. Csak a felső-szélső, 1 számú helyen horgászó Faszent fogta feederbotjával csendben, unott arccal a pontyokat. Ha emlékezetem nem csal, szám szerint kettőt.
A második két óra sem hozott a résztvevők nagyobb része számára változást. A többség várta a jobb halat, mint addig. Faszent meg fogdosta őket, mint addig. Azért mégsem volt ez annyira egyszerű, hiszen a pálya alsó részén Figura ekkor kezdett magára találni. Illetve a pontyokra. Ki is rántott közülük vagy hármat, miközben Faszent már ötnél tartott. A Figura alatt kettővel horgászó Anemeth - aki ritkán szól hozzá a Fórumon, a feedert viszont annál jobban kezeli - szintén hozzálátott a pontyok fogásához, kettővel zárkózott a versenyben előtte állókhoz.
A pálya alsó és felső vége között elterülő szakaszon - tehát majdnem mindenkinél - futballnyelven szólva komoly taktikai küzdelem zajlott, túlnyomórészt gól, azaz hal nélkül. Az itt horgászó több mint 20 embernek, összesen talán két ponty jutott ebben az időszakban. Márpedig nyerni csak pontyokkal lehetett, mégpedig jónéhánnyal! A megfogott bajuszosok a tározó friss lakói lehettek, 1-1,8 kiló közötti súlyban. De a győzelemhez még ekkor is elég lett volna egyetlen ponty. Úgy 10 kiló körül...
A verseny utolsó harmadában Faszent - továbbra is unott arccal - fogott még két pontyot. Ő a maga részéről mindent megtett, a többi már nem rajta múlt. Figura is horgászgatott tovább, összesen hat pontyot terelt szákba a verseny alatt, és hogy a mérlegelésre is maradjon izgalom, a vége előtt 5 perccel egy majd\' kilós dévért is dobott a kupac tetejére. Anemeth megfogta harmadik pontyát is, így a bronzérem gazdája már biztos volt. De ki az első?
Faszentnél a mérleg 10130 g-ot mutatott, Figura szákjában "csak" 9750 g lapult. A külön díjazott legnagyobb hal, egy 1820 g-os ponty kifogója Anemeth volt. A csapatversenyben - mivel nem volt olyan csapat, ahol mindkét versenyző fogott volna pontyot, a fehérnép fogásában pedig szinte senki nem jutott fél kiló fölé - az egyéni győztesek állhattak fel ismét a képzeletbeli dobogóra, immár társukkal együtt.
Hát ennyi. Illetve mégsem, hiszen az együtt eltöltött órák alatt számtalan dolog történt. Sok-sok beszélgetés, röhögés, miegymás. Hogy mi az a miegymás? Egy-két gyors példa, nick nélkül:
A verseny percek múlva kezdetét veszi, mindenki az utolsó simításokat végzi a szerelékeken, vagy épp az első gombócokat gyúrja. Az egyik olyan páros felé haladok, akiknek nagyon szurkolok. Közelebb érve látom, hogy jár a kocsi motorja. "Ennyire fáztok?" kérdezem. "Dehogy, csak a csontik vannak még úgy lemerevedve, hogy muszáj valahogy életet lehelni beléjük..." És a kocsiban a ventillátor ezerrel fújja a meleg levegőt az egyre virgoncabb csontikra. Ilyet?!
És egy másik. Hősünk órák óta áztatja már a fenekezője zsinórját, nem meglepő hát, ha kávézni támad kedve. Így is tesz, 5 percre el kávéért. KisB pedig végiggyalogol a pályán: "Hol a srác, aki a 7-es helyen horgászik?" "Miért?" "Mert a hal viszi a zsinórt a dobról, de senki nem mer a cuccához nyúlni." Mire jó a nyeletőfék, mi? Végül előkerült a horgász is és a ponty is. Happy end. Hősünk kommentárja: "Évek óta tanítom már a botot, hogy hogyan kell nélkülem halat fognia..." Röhögtünk.
Majdnem elfelejtettem! Leszart egy madár, miközben Sanyamesterrel beszélgettem az élet nagy kérdéseiről. Tényleg! Lehet, hogy nekem is inkább horgásznom kellett volna?
Legközelebb jövő tavasszal találkozhatunk így sokan együtt Kiskunhalason, a Fórumtalálkozón. Én már nagyon várom. De ha a "Baráti kör Horgászversenyek" topic felkerül az első sorokba, érdemes oda is bekukkantani. Én figyelni fogom!
Czender Miklós (bogyo)
