Jóbarátom meghívásának eleget teve, mentem el egy rendhagyó versenyre, Ravazdra. Ez a mesterséges, gyönyörű patkó alakú tó, a Pannonhalmi Apátság lábánál terül el. A vízmélység a fél métertől egészen a három méterig változik. A tógazda elmondása alapján található benne ponty 70 dkg-tól 15 kilóig, amur, afrikai harcsa, busa és elenyésző mennyiségű keszeg.
A verseny pontyos jellegű, 2x4 órában került megrendezésre etető és élőanyag korlátozás nélkül, szúnyoglárva használata nem engedélyezett. Az etetésnél fontos tudni, hogy nem szabad "mohónak" lenni, mert aki túletet egy helyet annak éppen az-az eredménye, mintha nem etetne semmit. A helyi adottság, hogy a partkialakítás a 13 méteres rakós bot használatát teszi lehetővé, a töltésen horgászva a görgőt nem lehetett kellően hátra tenni.
Megérkezéskor a tavat már jó páran vallatták, fényképezőgéppel a kézben, azonnal körbesétáltam. Hihetetlenül gyönyörű a tó és környezete, rálátni az Apátságra. Egy-egy kép készítése közben beszélgettem a horgászokkal. Érdekességként említem, hogy igen nagyszámú idegen anyanyelvű horgászba botlottam, összeszedve minden német tudásomat, őket is kifaggattam: vajon megéri nekik átjönni ide Magyarországra? Igen jött a határozott válasz, olcsó és mindig fognak halat - nyilatkoztak egymás után. Érdekes volt látni, hogy a horgászoknál nem volt apróhal, minden szákban kettesnél nagyobb pontyot láttam.
Rövid eligazítás és sorszámhúzás után elfoglaltuk a helyeinket. Majd hangos kiabálás jelezte az első forduló etetését. Én általában nem használom ki a teljes időt, így hát figyeltem az ellenfeleket és a vizet. Az etetésen már ekkor rajta voltak a halak, hatalmas fordulásokat láttam jómagam és mások előtt is. Ekkor már sejtettem szomorú sorsom, és arra gondoltam vajon mennyi halat tudok megfordítani.
Az első kapásig talán 15 percet kellet várni, amely hal olyan elementális erővel lódult meg a szembe lévő part felé, hogy egy pillanat alatt kihúzta a rakósomból az 1,6-os gumit. Mivel pontyos szerelékeket úgy készítem, hogy nem használok előkét, csak reménykedhettem, hogy megfordul - nem fordult meg. Elvitt mindent! Topset félre, elő a másik, gyors szerelés: ezen már előkés a szerelék. Bár mosolygásra semmi okom nem volt. Az elkövetkező 8 kapást nem tudtam megfogni, vagy a horog akadt ki vagy az előke szakadt, már az első kirohanásnál. Már annyira magam alatt voltam, hogy elkezdtem rakós távolságon meccsezni. Az első kapás kitolós volt, hatalmasat odavágtam neki, majd kapaszkodtam a botba, lehúzott az orsómról vagy 40 méter damilt és lemaradt. Gondoltam ilyen nincs, feladom...
Közben azért, persze a szomszédokat is figyelgettem (mikor nem szereltem...) nem volt olyan perc, hogy ne fárasztottak volna valahol.
Ekkor támadt egy merész ötletem: elővettem egy topsetet amely keszeges gumizással volt ellátva. Gondoltam hogy talán a finomabb gumizással meg tudom fordítani a halat - vagy inkább torpedót. Bár nyilvánvaló, hogy ilyenkor a fárasztás sokkal tovább tart, de vállaltam a kockázatot.
Az ötlet bevált és végre sikerült halat szákolnom. A pontyom, olyan 2 kiló volt. Aztán még egyet. Ekkor már csak negyed óra volt hátra, gyönyörű emelős kapásra vágtam be, majd feltűnően könnyen jött a merítőszák felé. Amikor közel ért, olyan hevesen menekült, hogy alig tudtam visszatolni a rakóst. Hatalmas amurfarok jelezte a nagy csata kezdetét. Tudtam ez már nem lesz meg időben, úgyhogy nem is erőltettem. A verseny vége után fél órával, vagyis összesen háromnegyed óra fárasztás után sikerült szákba terelni, a jó négy kilós példányt. Ez kellet volna a jó helyezéshez!
A második fordulót hatalmas szélviharban, és az utána következő felhőszakadásban kezdtük. Aki bátor volt az rakózott, aki féltette a rakóst, az meccsezett. Erős szélben mindig elgondolkoztatja az embert, érdemes-e kockáztatni a bot épségét, vagy inkább más módszer után kell nyúlni. Az eső alatt és után, sokáig mindenki csak kereste a halat. Az utolsó órában azonban kapás kapást ért. Aztán jöttek az afrikai harcsák, és amerre a raj ment ott mindenki fogott egy-két darabot. Nem kis teljesítmény egy ilyen fajt kifogni rakóssal. Vigyázni kell, hogy az ember ne pipáltassa meg, mert a tüdeje megtelik oxigénnel, és újult erővel kezd húzni, és lehet az egészet előröl kezdeni. Harcos harcsák után, még utolsó erőre kapva elvétve fogtak pontyot, csak úgy levezetésként.
Összegzés a versenyről. Az tudott talpon maradni, aki túlerősített felszereléssel "tépte" a halat. A halak ereje megmagyarázhatatlan módon nagy volt, bátran kijelenthetem hogy a három kilós helyi pontyok olyan erősek voltak, mint az ötkilós dunai nyurgák.
Már-már alkonyodott mire teljesen összepakoltunk, megvártuk az eredményhirdetést, gratuláltunk és búcsúztunk. Legközelebb valamivel tapasztaltabban jövünk, vigyázzatok!
Dobogósok:
1. Imre Gábor
2. Finster Sándor
3. Ocskó Sándor
