TOP MIX Kupa 2006

TOP MIX Kupa 2006

Idén immár 5. alkalommal került megrendezésre a TOP MIX Kupa horgászverseny. A verseny helyszíne ebben az évben a Nyugati-övcsatorna (Balatonmáriai-árok) Balatonújlak melletti szakasza volt. A szép környezetben lévő, halban gazdag csatorna egyenletes feltételeket, sok halat és jó, kényelmes körülményeket biztosított a 68 versenyző részére.

A Mária Hotel
Vacsora a hotelben

Reggel a versenypályán 68 fő regisztráltatta magát és vett részt a sorsoláson. Sajnos hárman baleset miatt nem tudtak elindulni a versenyen, hárman pedig később, már a sorsolás után érkeztek, az ő nevezésüket már nem tudtuk elfogadni. Öt szektort alakítottunk ki 14 - 14 - 13 - 13 - 14 fővel.

Mindenki elfoglalta helyét a korlátra felfestett rajtszámok mögött, és elkezdődött a felkészülés.

Volt, aki rakósra készült, volt, aki spiccbotra, és volt, aki mindkettőre. Sőt néhányan még match botjaikat is készenlétbe helyezték, számítva arra, hogy a hal esetleg átugrik a túloldalra.

9 órakor elkezdődött az első forduló. A pálya rövid felmérése után mindenki meghozta végső döntését: vagy rakóssal 11,50 m hosszon, vagy 5-6, esetleg 7 méteres spiccbottal kezdte gyűjteni pontot érő halait.

A zsákmány tulajdonképpen háromféle halból állt. Egyrészt a néhány hónapja a marcali tározóból felelőtlenül a csatornába engedett 5-10 dkg-os kárászokból, másrészt a 15-30 dkg-os dévérekből és a kb. ugyanilyen méretű karikakeszegekből. Aki etetésébe vágott gilisztát tett, az találkozott a több kárásszal, aki ezt kihagyta, inkább dévéreket fogott, aki pedig csontit használt, az a karikákat ritkította.

A pálya az egyik…
…és a másik irányból

A folyamatos etetés a sok hal miatt fontos volt. Az járt el helyesen, aki csak agyagos szúnyogot dobott, de azt folyamatosan, kopogósan. 12 órakor eljött az igazság pillanata, a mérlegelés megmutatta, ki választott helyesen taktikát.

Keszegzsákmány

  • „A” szektor: első Szántó László (12.060 g), második Papp Tibor (9.200 g).
  • „B” szektor: első Banelli Gergő (13.600 g), második Nedvesi János (9.060 g).
  • „C” szektor: első Lajos Róbert (11.450 g), második Papp József (11.320 g).
  • „D” szektor: első Kovács Zoltán (16.080 g), második Gyulai Ferenc (15.440 g).
  • „E” szektor: első Horváth Ferenc (9.380 g), második Dezső Imre (8.260 g).

A fordulóban Banelli Gergő szép horgászatot mutatott be 10 m-es spiccbotjával, szúnyogot nem használva magasan első helyet horgászott szektorában. Zsákmánya nagy része karikakeszeg volt. A forduló legtöbb halát Kovács Zoltán fogta 7 m-es spiccbottal. Zsákmánya elsősorban dévérkeszegből állt.

Mérlegelés után először az ebéd következett (melyet a helyi vendéglős biztosított babgulyás formájában és kiváló minőségben), majd sorsolás a második fordulóra.

A délutáni forduló előtt volt egy kisebb frissítő zápor, mely egy kis légnyomásváltozást okozott, ami a halak kapókedvét jelentősen csökkentette, ezért csak a zápor elvonulása után indultak be újra, a verseny vége előtt úgy egy órával. Forduló közben is többször szemerkélni kezdett az eső, de ez a versenyzőket nemigen zavarta. A taktikán sem kellett változtatni, talán csak annyit, hogy akinél volt hosszabb spiccbot, vagy bolognai bot, az megpróbálhatta a túlparthoz közelebb becserkészni a halakat.

Délutáni helyzetkép

A mérlegelés szerényebb eredményeket mutatott, de akik a délelőtti fordulóban ráéreztek a vízre, azok délután sem sokat hibáztak.

Délutáni zsákmány

Délutáni eredmények:

  • „A” szektor: első Rátonyi István (9.140 g), második Nedvesi János (6.320 g).
  • „B” szektor: első Papp József (4.840 g), második Banelli Gergő (4.000 g).
  • „C” szektor: első Molnár László (4.160 g), második Bodor Lajos (3.990 g).
  • „D” szektor: első Benkő Tamás (4.300 g), második Horváth Ferenc (3.320 g).
  • „E” szektor: első Szántó Lajos (6.040 g), második Szendi Gábor (4.320 g).

A versenyt összességében nyerő Banelli Gergő kaposvári horgász ügyesen, 10 m-es spiccbottal horgászva hódította el a TOP MIX Kupát, 3 helyezési számmal és több fogott hallal.

TOP MIX Kupa 2007 eredménylista
Helyezés
Név
Rajtszám
I. forduló
Fogott súly
I. forduló
Helyezés I.
forduló
Rajtszám
II. forduló
Fogott súly
II. forduló
Helyezés
II. forduló
Összes
súly
Összes
pontszám
1
Banelli Gergő
15
13600
1
23
4000
2
17600
3
2
Papp József
39
11320
2
17
4840
1
16160
3
3
Horváth Ferenc
55
9380
1
49
3320
2
12700
3
4
Nedvesi János
21
9060
2
4
6320
2
15380
4
5
Dezső Imre
68
8260
2
7
6100
3
14360
5
6
Molnár László
23
5360
4
36
4160
1
9520
5
7
Papp Tibor
10
9200
2
60
3300
4
12500
6
8
Szántó László
7
12060
1
14
2940
6
15000
7
9
Németh Dániel
48
8120
3
39
3360
4
11480
7
10
Szántó Lajos
16
4900
6
68
6040
1
10940
7

A teljes mezőny adatai: xls

A verseny első 5 helyezettje és a fordulónkénti szektorelsők serleget kaptak, továbbá a verseny első 11 helyezettje értékes botokat kapott. A fődíj egy ASTERX 616 rakósbot volt.

A díjak…
A helyezetteknek a díjakat Papp József, a TOP MIX tulajdonosa adta át
Horváth Ferenc a harmadik helyezett veszi át kupáját és rakósbotját
Banelli Gergő, a verseny győztese veszi át díjait
Az első 5 helyezett

A verseny éles küzdelmet hozott, hiszen a dobogóra csak 3 ponttal lehetett felállni, és az első három helyezett között a fogott súly döntött.

Lényeges volt a helyzetfelismerés, hiszen 5 m-es spiccbottal is lehetett jó helyezést elérni meg rakóssal is, sőt hosszú spiccbottal is; döntő volt a helyismeret, hiszen az előző napi tréningen szerzett tapasztalatokat nem lehetett überelni.

Ahogy ezt sokan elmondták, a szép környezetben lévő, kényelmes, halakból bővelkedő pályán élmény volt a versenyzés.

Köszönetet mondok a szervezőknek, élükön Kozári Miklóssal, akiknek nagy szerepük volt a verseny problémamentes és színvonalas lebonyolításában, a balatonújlaki HE-nek, akik lehetővé tették a verseny lebonyolítását és a BH Rt-nek, aki engedélyezte.

Köszönetet mondok minden résztvevőnek, aki eljött és végighorgászta ezt a versenyt, ezzel megtisztelve engem és a TOP MIX márkát jelenlétével emelte a verseny színvonalát.

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.