TOP MIX-MAHOR Kupa 2008. - versenybeszámoló

TOP MIX-MAHOR Kupa 2008. - versenybeszámoló

Május 10-én immáron 7. alkalommal került megrendezésre a Top Mix Kupa nyílt egyéni nevezésű horgászverseny, melyhez az idei évtől a MAHOR is nevét adta. Verseny helyszínéül a Nyugati-övcsatorna szolgált, ahol a pálya adottságainak köszönhetően, mindenki közel azonos feltételek között próbálhatta horogra keríteni a halakat. A megmérettetésen 73 horgász szállt ringbe, hogy tudása legjavát nyújtva elhódítsa a győztesnek járó serleget.

Az időpont választás igen szerencsésnek bizonyult, ugyanis egész héten kellemes tavaszi, melegedő idő ígérkezett. Többen ezt kihasználva már a verseny hetében lejöttek edzeni, hogy jelezzék, nem bízzák a véletlenre a dolgot. A tréningeken elért fogásokat figyelembe véve látszott, izgalmas versenynek nézünk elébe. Egyértelműen látszott, hogy a rakós, illetve a spiccbotos módszer lehet eredményes, ezért és a vízen lévő sok nyárfa szösz miatt a matchbotos horgászatot szinte senki sem erőltette.

Reggel 6:30-kor Papp József megnyitó beszédével köszöntötte a horgászokat, ezután kisorsolásra kerültek az első és második forduló helyei. A pálya 6 szektorra lett osztva. A jelentkezők között több ismerős arccal is találkozhattunk. Nevezett a versenyre többek között Nagy Attila Európa- és világbajnok, Ifj. Hamar Ferenc tavalyi ifjúsági bajnok, Ifj. Gyulai Ferenc 2-szeres magyar bajnok, Martin Gábor és Heimann József többszörös egyéni dobogósok, Csőregi Balázs tavalyi egyéni 2. helyezett.

A pálya a kezdés után

A kétórás felkészülés után 9 órakor elkezdődött a megmérettetés. A halfogás kezdetben nehézkesen indult. Néhányan - látva, hogy a keszegek még nem jelentek meg rakóson - snecizéssel próbálták meg fogásukat gyarapítani, kevés sikerrel. A felső (E és F) szektorokban mutatkoztak az első keszegek. Igen látványos horgászatot mutatott be Németh Dániel és Kovács Krisztián, aki tavaly éppen csak lecsúszott a dobogó legfelső fokáról.

Kovács Krisztián szákolás közben

Krisztián egyből két gyönyörű kárászt terelt szákba, feladva ezzel a leckét a többieknek. A két horgász felváltva fogta a szebbnél szebb dévéreket.

Németh Dániel egyik dévérkeszegével, ami hozzásegítette a szektorgyőzelemhez

A mérleg nyelve végül Németh Dániel oldalára billent, 9.360 g-os fogással nyerte az F szektort. Az E szektorból Menyhárt István szlovák bajnok emelkedett ki. Többségében dévéreket zsákmányolva nyerte szektorát 10.960 grammal, ami egyben a forduló legnagyobb fogása is volt. A D szektorban valahogy a halak nem voltak a kapókedvüknél. Az itt horgászó Schmidt Attila céltudatos horgászatával érte el a legjobb eredményt.

Schmidt Attila büszkén mutatja zsákmányát

A legkevésbé halas részek a B és C szektorok voltak. Itt minden egyes halért meg kellett küzdeni. Felértékelődött a gumizás és a horog jelentősége, ugyanis minden egyes elvesztett hal súlyos hibának számított. Olyan kicsi volt a mérlegelt súlyok közötti különbség, hogy egy-egy keszeggel már helyezéseket lehetett előrelépni. A C szektort végül Heimann József 5.350 grammal, míg a B szektort Horváth Tibor 6.290 grammal nyerte. Az A szektorban a szélső 3-4 horgász volt az, aki látványosan húzta a halat. Papp József horgászatát volt érdemes figyelni, akinek már-már unalmasnak tűnő dévérezése majdnem sikert hozott. Ő viszonylag hosszú időközönként akasztott halat, de azok mind darabos dévérek és kárászok voltak. Nála csak a legszélső helyről horgászó Mikics Balázsnak sikerült nagyobb fogást elérnie, így Papp Józsefnek be kellett érnie egy 2. helyezéssel.

Szántó Laci gumiját is dévér húzza
Imre Gabi vár hosszú, méla lesben. Ez a horgászat nem igazán tartozik a kedvencei közé
Martin Gabi a snecizést is bevetette
Komáromi Levente a széléről nem tudott egyest horgászni, pedig rutinos versenyző
Bóna László is küzd a dévérekkel. Kis híján szektor egyest horgászott az első fordulóban

A forduló végén Schmidt Attilát kértem, hogy mondja el, milyennek látta délelőtti horgászatát:

Schmidt Attila: „Az elején nehezen indult be a hal. Az első 30 percben 3-4 halam volt, de körülbelül ugyanennyi sajnos el is ment. Másfél órán keresztül a megakasztott halaim fele leakadt. A zsákmányom nagy része dévér volt, de egy-egy nagyobb karikakeszeget és kárászt is sikerült horogra csalni.

Az elején alapnak bedobtam az etetőanyagomat, onnantól fogva csak földes szúnyogot kupakoltam, 6-8 perces időközönként. Ennek üteme a fogástól függött, amikor fogtam, akkor sűrűbben, amikor kevésbé, akkor ritkábban. A verseny alatt úgy ítéltem meg, a kupakkal történő etetés a jobb. Próbáltam dobni is, de az nem volt eredményes, úgyhogy inkább a kupakolásnál maradtam.

Úszóim mérete vegyes volt, 0,75-2,5 grammig terjedtek. Mindegyikkel fogtam halat, de nem volt olyan pecám, szerelékem, amivel végig egyenletesen tudtam volna húzni a halat. Váltogattam a top szetteket, innen is fogtam egy dévért, onnan is fogtam egy dévért. Tulajdonképpen vegyesen fogtam fenékről és vízközt is. Az utolsó félórában viszont beállt úgy a hal, hogy fogtam kb. 10-12 db dévért. Ekkor már folyamatosan jöttek a kapások: beraktam, és fél-egy percen belül már el is húzta az úszót. Érdekes, hogy a végén a halaim már nem pattogtak le, valószínűleg már intenzívebben táplálkoztak.

A csali vegyes volt: csonti, pinki, szúnyog, giliszta. Mindennel fogtam, de nem találtam olyat, amit folyamatosan megevett volna a hal. Amikor voltak szünetek, megpróbáltam megnézni a túloldalt matchbottal, de annyira szöszös volt előttem a víz, hogy 8-10 dobásból egyszer ment le a fenékre a horog. Ekkor fogtam egy 15-20 dkg-os süllőt, ezután félre is raktam a matchbotot. Később, mikor kitisztult a víz, fel lehetett volna még venni a gyűrűs botot, de addigra már egyre szaporábban jött rakós boton a hal, és nem akartam kockáztatni.”

Schmidt Attila első fordulós halaival
A zsákmány vegyes, még compó is akadt a horgára

A délutáni forduló sok izgalmat tartogatott még. Sokan latolgatták, hogy kik azok, akik tudják hozni az első fordulóban elért jobb eredményüket. Vajon sikerül-e többeknek ismét jó helyezést elérni? Fél 3-kor elhangzott a második dudaszó, ezzel kezdetét vette a megmérettetés 2. része.

Az A szektor közepén helyett foglaló Papp József rendkívül pontos, precíz, céltudatos, nyugodt horgászatával és nem utolsó sorban 8.320 g fogásával elkönyvelhette az egyest.

Papp József egyik halával, egy 60 dekás kárásszal
Ifj. Hamar Ferenc a snecikkel küzd
A legjobb ifi a versenyen Bagó László volt, aki bizonyára sokat látta horgászni Walter Tamást, mert még el sem kezdődött a verseny, már azt kérdezte a mögötte ülő segítőjétől: „Mennyi van még hátra?”
Palotai Kristóf is bízott a jó szereplésben

A B szektorban már kevésbé voltak ilyen szép eredmények, itt Konczos Herbert örülhetett a legjobban 4.050 grammos, a szektorban első helyet jelentő fogásának. A leghaltalanabb szektornak ismét a C bizonyult. Férfiakat megszégyenítő horgászattal női versenyző lett a szektorgyőztes, az ifi korú Kovács Hajnalka személyében. Fogása 3.470 g-ot nyomott a mérlegen. Érdemes volt figyelni a D-ben helyet foglaló Heimann Józsefet. Neki első fordulós első helyét sikerült ismét hoznia, így ő már várományos volt a dobogóra. Főleg karikakeszegekből álló 4.310 grammos fogása nem mondható soknak, de már biztosra lehetett venni, hogy az első három helyezett között lesz. Az E szektorban Németh Dániel is megmutatta, hogy tud ő is egy nap alatt két egyest csinálni. Fogása 4.050 g volt, amelyet kisebb-nagyobb dévérek és karikakeszegek tettek ki. Most már két horgász volt, aki összesítve 2 ponttal rendelkezett. Felvetődött a kérdés: Vajon az utolsó, F szektorban horgászó kaposvári Horváth Tibor meg tudja-e ismételni első fordulós eredményét? Tibor kétséget nem hagyva a második fordulóban fogott legtöbb hallal megmutatta, hogy őt ma senki sem győzheti le, és magabiztosan nyerte a szektorát 9.180 grammal.

Papp József második fordulós zsákmányával

Azt már mindenki tudta, hogy 3 db kétpontos horgász van, akik közül a győztes kikerül. Most már csak az összesített fogás dönthette el, ki áll fel a dobogó legmagasabb fokára. Az összesítés alapján hármuk közül végül is Horváth Tibor zsákmányolta a legtöbb halat, így ő nyerte meg a díszes kupát és a győztesnek felajánlott rakós botot. A második helyen végzett nem sokkal lemaradva Németh Dániel, míg a dobogó harmadik fokára Heimann József álhatott fel.

A TOP MIX Kupa serlegei…
… és díjai
Heimann József veszi át harmadik helyért járó serlegét és rakós botját

Vegeredmeny.xls

Mind a két forduló szektor egyesei serleget vehettek át, míg az összesítésben az első 5 helyezett hatalmas kupákban részesült. A díszes díjak mellé az első három helyezett egy-egy rakós botot is kapott, míg a 4-11 helyezett horgászok egy-egy speciálisan erre a versenyre készített Team Top Mix matchbotot vehettek át. Különdíjban részesült a legjobb női és ifi horgász is. Ezekben a kategóriákban Kovács Hajnalka és Bagó László diadalmaskodott, akik egy-egy szép serleget és Team Top Mix matchbotot kaptak.

A MAHOR által a legtöbb halat fogó versenyzőnek felajánlott nívós serleget a MAHOR képviseletében Hajdú Lívia adta át a legtöbb halat fogó versenyzőnek, Horváth Tibornak, 15.670 grammos fogásáért.

A verseny végén az egyéni győztest, Horváth Tibort kérdeztem, milyennek látta a versenyt, illetve miben látta sikerének kulcsát:

Horváth Tibor: „Az első forduló elég nehéz volt, bent ültem a sűrűjében. A múlt héten ezen a pályán volt a megyei bajnokságunk, ennek a versenynek a tapasztalatát próbáltam átvinni erre a fordulóra, és úgy néz ki, ez maradéktalanul sikerült is. Én a dévér horgászatára alapoztam a módszeremet, ami be is jött. Halaimat rakós bottal fogtam, a spiccbot nekem nem működött. Alapvetően érintő horgászatot alkalmaztam. Áramlott a víz, emiatt hol visszatartottam a szereléket, hol elengedtem, tipikus csatornai dévérhorgászatot alkalmaztam. 1 grammos úszó elegendő volt, hogy ezt a módszert megfelelően tudjam véghezvinni, de volt szerelve 3 grammos is, ha véletlenül annyira feltámadt volna a szél. Nagyon kevés etetőanyagot használtam, kifejezett dévéres jellegűt, de meglátásom szerint a földes szúnyog volt itt a lényeg. El kellett találni azt a földet, amit nem visz el a víz, de mégis megfelelően ködös, de nem annyira, hogy a sneci beleugorjon.

A második fordulóban ugyanazt csináltam, mint az elsőben. Nagy dévéreket fogtam, ennek köszönhettem sikeremet. Próbáltam a csontit lőni, de nem működött, a szúnyogos föld kellett nekik. Folyamatosan dobni kellett a földes szúnyogot. Röviden ennyi, én ebben láttam a sikeremet.”

Megkértem Papp Józsefet is, a TOP MIX tulajdonosát, a verseny szervezőjét és résztvevőjét is, hogy értékelje a versenyt:

Papp József: „A pályán sokféle módszerrel lehet halat fogni, de most a legeredményesebb a rakós botos horgászat volt. A pályán jelenlévő halak közül a dévérek megfogásával lehetett jó eredményt elérni. A pályán a dévér mindenhol jelen van, de az eredményes horgászatának sok összetevője van, a precíz mélységméréstől a csalizáson keresztül a csali vezetéséig. Sokan panaszkodtak, hogy sok haluk elment. Nagyon fontos a bot gumizása is. Az etetőanyagnak is van jelentősége. Nem kell belőle sok, de annak jó minőségűnek és erre a pályára alkalmasnak kell lennie. Fontosnak tartom az etető csalogató hatását az első percekben, hiszen ez dönti el, hogy a hal odaáll elénk, vagy sem, hiszen attól kezdve szinte mindenki földes szúnyogot használ, és a hal már nem megy el utána, hacsak valamit el nem rontunk. Biztosan tudom, hogy az első tízből rajtam kívül Németh Dani, Menyhárt István, Martin Gábor, Kovács Krisztián, Györkő Attila és, Schmidt Attila is az Xtasy Dévér etetőt használta.

A földnek nagyon komoly jelentősége van, ahogy Horváth Tibor is említette. A ráetetést az első fordulóban dobtam, a másodikban azonban kupakoltam, mert így tudtam a halat helyben tartani.

Kizárólag a nagyobb testű dévérek horgászatára koncentráltam. 2-3 g-os TIBY típusú, üvegszál antennás úszót használtam, ezzel tudtam halaimat megfogni. Az első fordulóban két hibát is elkövettem. Az egyik a gumizás volt, ami miatt legalább 15 dévérem elment, a másik a csalivezetés, ami miatt voltak kapásszüneteim. A második fordulóban már minden tökéletesen működött.

A pálya nagyon egyenletes, de rendkívül összetett tudást, gyakorlatot, precizitást és helyzetfelismerést igényel. Véleményem szerint elsősorban dévérrel lehetett jó eredményt elérni. Aki meg tudta tartani maga előtt a karikakeszeget, az fáradtságos munkával megfelelő mennyiséget tudott megfogni belőle. A sneci menekülésnek jó volt, de eredményt elérni nem. A túloldali match botos horgászat a sok nyárfaszösz miatt nem volt megvalósítható.

Összességében egy magas színvonalú, halban megfelelően gazdag verseny volt.

Egyetlen keserű dolog volt. A versenyre 85 nevezést fogadtunk el, ezért sokak jelentkezését vissza kellett utasítanunk. Voltak, akik különböző okok miatt nevezésüket lemondták, és erről értesítettek bennünket, helyükre másokat tettünk be, ez nem okozott gondot. Voltak azonban, akik nevezésük ellenére nem jöttek el, azt nem mondták időben le, és ezzel a magatartásukkal másokat fosztottak meg a versenyen való indulástól. Na, ez az, amit a versenyzőkkel együtt mélyen elítéltünk.”

Köszönjük a kiváló munkát a főrendezőknek, Kozári Miklósnak és Bank Józsefnek, továbbá a rendezőknek, akik ezt a versenyt is kiválóan lebonyolították.

Ezúton is gratulálunk minden egyes versenyzőnek, akik részt vettek ezen a nem könnyű versenyen!

Kenyeres László,
Papp József

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.