Ötödik páros halfogó kupáját bonyolította előző hétvégén az Izsáki Horgász- és Pihenőpark. Ha egy mondattal kellene összefoglalni az eseményt, akkor az a „Nagyon-nagyon nehéz verseny volt!” lenne. Az elmúlt évben bevezetett szektoros értékelésnek idén volt igazán nagy jelentősége!
Ebben az évben szeptember 22-én rendezte meg Izsák az ötödik páros halfogó kupáját, amin kétfős csapatok vehettek részt. Idén 17 páros vágott neki, hogy összemérje tudását, horgásztechnikáját a többi csapattal, valamint a tó halaival! Hogy ez mennyire nehéz volt ezen a napon, a megnyitókor még senki nem sejtette.
![Pár napja még szinte nyár volt, így a legbiztosabb jel az évszakok változására, hogy reggel még sötétben indul a nap… Pár napja még szinte nyár volt, így a legbiztosabb jel az évszakok változására, hogy reggel még sötétben indul a nap…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Bent, a Halászcsárdában már kora reggel gyülekeztek a versenyzők, hiszen 6 órától kezdődött a regisztráció Bent, a Halászcsárdában már kora reggel gyülekeztek a versenyzők, hiszen 6 órától kezdődött a regisztráció](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Kint békésen várakoznak a felszerelések, ameddig kiderül, hogy a tó melyik területén kerülnek ezen a napon bevetésre Kint békésen várakoznak a felszerelések, ameddig kiderül, hogy a tó melyik területén kerülnek ezen a napon bevetésre](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Mivel páros versenyről van szó, a két versenyző szektorhelyezési számának összege az, ami eldönti, hányadik helyen is végez az adott csapat a nap végén. Annak érdekében, hogy biztos legyen az, hogy a csapattársak nem húznak egy szektorba, irányított sorsolással dőlt el, ki hol fog horgászni. Az előző év tapasztalatai, valamint a tó adottságai alapján így két darab „öbölben” elhelyezkedő szektor, valamint 2 darab keskeny területen lévő szektort alakítottak ki a szervezők. Így az egyik versenyző biztosan az öbölben, míg csapattársa a keskeny területen horgászta végig a versenyt.
![A 2 x 17 darab egységes sorszám leragasztva várta, hogy egy-egy versenyző leellenőrizze őket A 2 x 17 darab egységes sorszám leragasztva várta, hogy egy-egy versenyző leellenőrizze őket](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A szektorokat az előző évben alkalmazott módon alakítottuk ki A szektorokat az előző évben alkalmazott módon alakítottuk ki](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A csapatok hiánytalanul megjelentek, így egy rövid megnyitó és a szabályok ismertetése után megkezdődhetett a sorsolás.
![A megnyitót a verseny levezetője, Takács Péter (a Haldorádó Horgászportál képviseletében) és Jankovics István tógazda tartotta A megnyitót a verseny levezetője, Takács Péter (a Haldorádó Horgászportál képviseletében) és Jankovics István tógazda tartotta](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A versenyzők által felvetett módosító javaslatoknál természetesen szükséges a szavazás is A versenyzők által felvetett módosító javaslatoknál természetesen szükséges a szavazás is](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Egyik versenyző az öbölbe, míg a másik a keskeny területre húzott Egyik versenyző az öbölbe, míg a másik a keskeny területre húzott](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Mindent bele, találkozunk a végén! Mindent bele, találkozunk a végén!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A sorolás után irány a kihúzott horgászhely A sorolás után irány a kihúzott horgászhely](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az izsáki versenyek lényege, hogy nincs szabályozva, milyen békéshalas módszerrel veszik üldözőbe a versenyzők a halakat. Így lehet használni spicc-, match-, bolognai, rakós, feeder-, bojlis, vagy épp hagyományos fenekező botot is! A lényeg, hogy minél több hal kerüljön a szákba. Így egy jól megválasztott technika segíti, a rosszul megválasztott azonban tönkreteszi a versenyző eredményét! Az egyéni verseny tapasztalatai alapján okunk volt abban bízni, hogy ez a verseny is nagyon szép, izgalmas és halban gazdag lesz. Akkor az indulók 99%-a feederbottal vette üldözőbe a halakat, alig valaki vett kézbe rakós vagy épp matchbotot. A végén nagyon sok szép halat mérlegeltünk, a versenyt mégis rakós bottal nyerték. Bíztunk benne, hogy ez a kiváló fogás a páros kupán is megismétlődik. Ám az előjelek sajnos nem voltak túl jók, az éjszakai első komoly hidegek, fagypont közeli hőmérsékletek 3-4 fokot hűtöttek az addig sem meleg vízen, amit az erős szél is folyamatosan kavart, így már az edzésnapokon látszódott, hogy nagyon-nagyon meg kell majd küzdeni, hogy kapásra bírják a versenyzők a halakat.
![A helyek elfoglalása után megkezdődhetett a felkészülés: az etetőanyagok bekeverése, botok összeállítása A helyek elfoglalása után megkezdődhetett a felkészülés: az etetőanyagok bekeverése, botok összeállítása](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Csúzlis alapozó etetés matchbotra Csúzlis alapozó etetés matchbotra](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Gombócok, sorakozó! Irány a víz! Gombócok, sorakozó! Irány a víz!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Előkerült a mini Spomb is… Előkerült a mini Spomb is…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Már meg sem lepődtünk, amikor Dr. Nánai Zoltánnál, a 2012-es egyéni verseny győztesénél ismét előkerült a rakós, illetve a matchbot Már meg sem lepődtünk, amikor Dr. Nánai Zoltánnál, a 2012-es egyéni verseny győztesénél ismét előkerült a rakós, illetve a matchbot](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Takács Péter 8 órakor indította el a versenyt, ami 13:30-ig tartott Takács Péter 8 órakor indította el a versenyt, ami 13:30-ig tartott](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![8:10 - már parton az első ponty, melyet Halasi János fogott! 8:10 - már parton az első ponty, melyet Halasi János fogott!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Ekkor még azt hihettük, hogy a front átvonult felettünk és a halak nekikezdtek a bátor táplálkozásnak, ám utána súlyos percek teltek úgy el, hogy az úszók és a spiccek mozdulatlanok maradtak…
![Ez a német gyártmányú régi diplomatatáska se gondolta volna fénykorában, hogy jó pár évvel később milyen értéket fog magában rejteni. Csaliarzenál megszámlálhatatlan féle pellettel, mellette az előkészített előkék, ráadásul rajtuk a gyorskapocs szilikon csöve is Ez a német gyártmányú régi diplomatatáska se gondolta volna fénykorában, hogy jó pár évvel később milyen értéket fog magában rejteni. Csaliarzenál megszámlálhatatlan féle pellettel, mellette az előkészített előkék, ráadásul rajtuk a gyorskapocs szilikon csöve is](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Elkél a telefonos segítség, a tanács, mivel a halak csak nem akarnak enni… Elkél a telefonos segítség, a tanács, mivel a halak csak nem akarnak enni…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A „csendet” Kendrusz László törte meg az első termetesebb ponty megfogásával A „csendet” Kendrusz László törte meg az első termetesebb ponty megfogásával](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A ponty tömege 8.710 gramm volt, ezzel ideiglenesen a verseny legnagyobb halának is számított A ponty tömege 8.710 gramm volt, ezzel ideiglenesen a verseny legnagyobb halának is számított](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Radnai István is fényképezkedhetett egy 4.300 grammos, hibátlan tőponttyal Radnai István is fényképezkedhetett egy 4.300 grammos, hibátlan tőponttyal](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Dr. Nánai Zoltán matchbottal terelte szákba ezt a 10 kg feletti tőpontyot, ami a verseny legnagyobb hala is lett egyben a maga 10.740 grammos tömegével Dr. Nánai Zoltán matchbottal terelte szákba ezt a 10 kg feletti tőpontyot, ami a verseny legnagyobb hala is lett egyben a maga 10.740 grammos tömegével](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Majd két óra kellett, hogy elkezdjenek „pörögni” az események a halfogás terén, bár ez igazából csak az öböl hátsó részén volt elmondható. A fogások zöme erről a szakaszról került ki.
![„A halak tíztől kettőig esznek, addig még van idő a barátság ápolására”, gondolta két versenyző… csak halkan jegyeztük meg nekik, hogy a verseny fél kettőig tart és a pontos idő ráadásul 10:30, így bele kellene húzni… „A halak tíztől kettőig esznek, addig még van idő a barátság ápolására”, gondolta két versenyző… csak halkan jegyeztük meg nekik, hogy a verseny fél kettőig tart és a pontos idő ráadásul 10:30, így bele kellene húzni…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Valamit nagyon meg-, illetve eltalált Kurucz Dávid, aki a verseny felére 18 kg-nyi pontyot mérlegelt Valamit nagyon meg-, illetve eltalált Kurucz Dávid, aki a verseny felére 18 kg-nyi pontyot mérlegelt](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Dávid rutinos versenyző, aki mellé most a szerencsés sorsolás is odaállt Dávid rutinos versenyző, aki mellé most a szerencsés sorsolás is odaállt](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Jellemző kép az izsáki versenyeken, hogy bár ellenfelek, de mégsem ellenségek a versenyzők, így amiben lehet, segítik a másikat. Becsülendő, követendő példa! Jellemző kép az izsáki versenyeken, hogy bár ellenfelek, de mégsem ellenségek a versenyzők, így amiben lehet, segítik a másikat. Becsülendő, követendő példa!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A jobb hátsó öbölrészen Patkó Tamás horgászott kiemelkedőt ezen a napon A jobb hátsó öbölrészen Patkó Tamás horgászott kiemelkedőt ezen a napon](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Félidei mérlegeléskor 16 kg-nál is több pontyot mérlegelt Félidei mérlegeléskor 16 kg-nál is több pontyot mérlegelt](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Kutya nehéz dolog volt eltalálni a halak ízlését ezen a napon Kutya nehéz dolog volt eltalálni a halak ízlését ezen a napon](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Dávid közben újabb halat szákolt… Dávid közben újabb halat szákolt…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Jogos az öröm, ráadásul a fotó készítése közben is kapása volt, egy újabb ponty várakozott a horgán türelmesen Jogos az öröm, ráadásul a fotó készítése közben is kapása volt, egy újabb ponty várakozott a horgán türelmesen](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Nagy volt a feladat Páll Eörsnek, Dávid csapattársának, hiszen valahogyan a szektor első felében kell végeznie… Nagy volt a feladat Páll Eörsnek, Dávid csapattársának, hiszen valahogyan a szektor első felében kell végeznie…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Tíztől kettőig jönnek a halak… hmmm nehéz feladat! Tíztől kettőig jönnek a halak… hmmm nehéz feladat!](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Szerencsére azért a horgászok többségének sikerült kapásra bírnia a halakat, így javítva jó pár helyet az addigi állásukon.
![Kecsenovity Ferenc az utolsó órában tudott nagyot fordítani az eredményen, 26.250 grammos fogással lett második a szektorában Kecsenovity Ferenc az utolsó órában tudott nagyot fordítani az eredményen, 26.250 grammos fogással lett második a szektorában](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Dett Gábor is zsákmányolt pár pontyot, ami a szektor negyedik helyre volt elegendő Dett Gábor is zsákmányolt pár pontyot, ami a szektor negyedik helyre volt elegendő](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![6 kg feletti zsákmány kárászokból - ha az jött, hát arra horgászott Kovács Csaba 6 kg feletti zsákmány kárászokból - ha az jött, hát arra horgászott Kovács Csaba](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A termetes kárászok nagyon sokat értek a keskeny területen a végső összesítés során A termetes kárászok nagyon sokat értek a keskeny területen a végső összesítés során](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Ez a gyönyörű, kiló feletti compó Kucsera Sebestyén fogása Ez a gyönyörű, kiló feletti compó Kucsera Sebestyén fogása](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Egy nehéz verseny végeztével adhatta át Jankovics István és Takács Péter a díjakat: szép kupákat, illetve a 200.000 Ft összértékű vásárlási utalványokat Egy nehéz verseny végeztével adhatta át Jankovics István és Takács Péter a díjakat: szép kupákat, illetve a 200.000 Ft összértékű vásárlási utalványokat](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A páros versenyek izgalma mindig abban van, hogy hiába az egyik versenyző jó eredménye, ha a csapattára „elszáll”, ezért itt minden percben magukért és csapattársukért is horgásznak az indulók. A versenyben harmadik helyen a Nánai Fishing Team végzett 6 ponttal (1 / 5) és összesen 15.350 gramm fogott hallal. A dobogó második fokára végül a Dynamite Team állhatott fel 4 ponttal (1 / 3) és a kimagasló, 50.430 grammos fogással. A versenyt a Szőke Tisza Horgász Egyesület I. csapata nyerte a maximális 2 ponttal (1 / 1) és 23.630 grammos fogással. A mezőny összesen 187,130 kg-nyi halat zsákmányolt.
A részletes eredménylista innen letölthető: V_izsak_paros_2012.xls.
![A versenyt a Szőke Tisza Horgász Egyesület I. csapata, Patkó Tamás és Halasi János nyerte A versenyt a Szőke Tisza Horgász Egyesület I. csapata, Patkó Tamás és Halasi János nyerte](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A 2012-es indulói és a győztesek A 2012-es indulói és a győztesek](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Jólesett a finom ebéd a türelmet, taktikát, idegeket próbára tevő verseny után Jólesett a finom ebéd a türelmet, taktikát, idegeket próbára tevő verseny után](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Gratulálunk valamennyi versenyzőnek a kitartásához, a díjazottaknak a szép eredményhez! Találkozunk 2013-ban!