VI. Haldorádó Feeder Kupa páros csapatverseny - 2. forduló online közvetítés

VI. Haldorádó Feeder Kupa páros csapatverseny - 2. forduló online közvetítés

Az első napi megmérettetés után nagyon szoros verseny alakult ki az élbolyban. Az első öt csapat közül az ötödik is 5 ponttal rendelkezik. Semmi nem dőlt el a tegnapi fordulóban, az élről bármelyik csapat nyerhet még. Az egyéniben azonban alaposan feladta a leckét a 80 kg-nál is több halat fogó Jankovich Krisztián a követőknek. Egy jó sorsolással ott sem reménytelen befogni az első helyen állót.

Remélhetőleg az időjárás könyörületesebb lesz a mai napon hozzánk, bár panaszkodtunk az esőre, de egyes helyeken igazából akkor lehetett jól fogni a halat, amikor legjobban szakadt. Amikor megállt, nagyon nyomott lett a levegő, és leálltak a kapások is. Bízunk benne, hogy ez a része ma kimarad a horgászatnak és végig egyenletesen kapó halakkal ajándékoz meg bennünket a tó.

A reggeli menetrend hasonlóan alakul a tegnapihoz, regisztráció, majd irányított sorsolás a tegnapi szélsők kiemelésével. Hasonlóan fél 8-tól lehet az alapozó etetést végezni, nyolc órától indul a horgászat.

Gyülekezünk
A szegedi csapatok
Irányított sorsolás, a szélsők kiemelésével
Készül az etetés
Vajon adje-e a halat ma a szélső hely?

Perceken belül elindul a második napi nyolc órás forduló. Meglehetősen erős szél fúj, de legalább nem esik.Kicsit hűvös a reggel, reméljük ez a halakat nem fogja vissza. Hamarosan kiderül!

Pontosan 3 percet várt Fülöp Róbert az első kapásra

Hamarosan elérkezünk a forduló végéhez, 16 órakor vége a versenynek. A szabályok szerint a horgon levő hal még érvényes, amennyiben 10 percen belül szákba kerül.

Jó 5 kg körüli volt az a hal, ami Robi horgán volt, sajnos a szákolás előtti pillanatban vágta el a horog lapkája a fonott előkét.

Sokkal nagyobbnak tűnt a fárasztáskor, hihetetlen erővel védekezett ez a pikkelyes.
Kis hal, jó hal?

Szemmel láthatóan jobban indult a nap az előzőhöz képest. Mindkét oldalon sokan fárasztanak, fárasztottak egyszerre. Jellemzően nagyobb testű pontyok jelentkeztek, viszonylag kevés a kisebb hal. A sorban szákolt 5-7 kg példányokkal lehet haladni, de majd az első mérlegelés megmutatja a pontos súlyokat.

A reggeli ma is horgászhoz érkezik, ha úgy kívánja
Jutalom az előbbi apróságért
Fülöp Róbert is elégtételt vett az előbbi elment halért
A fárasztás utolsó pillanatai...
... az eredmény
A szomszéd sem tétlenkedett addig
Farkas Imre első hala
Hertmann Laci bácsi a harmadiknál tart
Gyalus István egy hibátlan pikkelyessel
Úgy néz ki, adja a szélső hely is a nagy halat
Fábos István a tó tegnap 1-est adó másik szélén horgászik
Világi Zoltán és Sisa József egy közös szákolás után
Erősen küzd Horváth Csaba is

A lassan viharossá fokozódó szelet kedvelik a halak. Ezt a megállapítást az első mérlegelés után vontuk le, sokkal jobb a mai eredmény, mint a tegnap ilyen időben mért. Igaz, emelkedik a légnyomás is, nyoma sincs a nyomott, fülledt időnek.

Ráadásul beindultak a nagy testű halak, az éttermi oldalon kétszer is módosult a legnagyobb hal.

Ketten is 100 kg-os fogás közelében járnak már, és még nem érkeztünk el a forduló feléhez. Nagy a küzdelem, a taktikai csata, vajon sikerül-e megtartani a tegnapi előnyt a keszthelyi csapatnak?

Első módosítás a legnagyobb hal díjért: 11220 g
Dányi Attila 25 kg felett mérlegelt
Fülöp Róbert 14 dkg-al verte
Horváth Csaba 32 kg fölé tornászta az első kört ugyanebben a szektorban
Oroszi Gábor 34 kg feletti fogással vezeti a B szektort
Tolnai István a C szektort vezeti közel 27 kg fogott hallal, egyben módosította a legnagyobb kifogott halra pályázó személyét: 11900 g a hala súlya
Schneider Dániel 13 kg feletti fogással vezette a D szektort
Jankovich Krisztián 60 kg felett mérlegelt az első körben, összesítettben 145 kg felett jár ezzel. Nem kétséges az E szektorbani vezető helye
Kuriózumként egy gyönyörű koiponty
Az F szektort Matics Zoltán vezeti 30 kg feletti fogással

A verseny felén túl igen szoros a küzdelem. Több szektorban is 3-5 kg-os különbségek vannak az első helyeken, gyakorlatilag egy jobb darabos hal kifogásával változhat a helyzet. Egyedül Jankovich Krisztián esetében mondhatjuk talán, hogy nagyon nehéz lesz elvenni tőle az egyéni bajnoki címet. Három óra van hátra, sok minden változhat viszont még a többi szektorban.

A helyzet fokozódik, a második mérlegelési körben is igen szép alakulnak a fogások, még az is nagyon könnyen előfordulhat, hogy átrendeződik az élen állók sorrendje. Bár olyan szoros az eredmény minden szektorban, nehéz ezt a vége előtt biztosra venni.

Szabó Ádám egy nagyon szép pikkelyessel
Oroszi Gábor fáraszt fotózás közben. A horgon levő hallal együtt 43 kg-ot mérlegelt
Sisa József a C szektorban 26 kg feletti fogással mérlegelt
Zsittnyán Tamás 40 kg feletti fogása

A csapatverseny első öt helyezettje:

Az első öt csapat

A keszthelyi Matula Team amióta ez a verseny létezik mindig a díjazottak között volt! Gratuláció nekik!

Az első három egyéni helyezett
A díjazottak

Az összesített eredmények letölthetők:

INNEN

További képek megtekinthetők: Facebook oldalunkon

* Amennyiben nem jelennek meg a kommentek, úgy szükséges a böngészőben bejelentkezni a Facebook profiljukba!

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.