Örömhírem van: beértünk! Megmérettettünk és nehéznek találtattunk, így életben maradhatunk! Persze, azért nem volt élet-halál kérdése a dolog, de jobb így, mint másképp… Tíz éve küldjük a meghívókat, huszadszor hívtunk mindenkit a találkozónkra és a versenyekre. Sokan megértették, elfogadták a hívást, páran nem… Egy hangulatjelentést olvashattok most, kevés szöveggel, sok képpel. A 20. Jubileumi Duna NHT beszámolóját nézitek éppen.
Kezdem a szokásos moralizálással, lelki vonatkozásokkal, hatásokkal, aztán majd jöhetnek a fizikai valóságok!
Tíz éve már, hogy pár fejben derengett az ötlet és a mag életteret kapott, kikelt és nagykorúvá nőtt. Mi lenne, ha páran összejönnénk, csak úgy, spontán? A modern informatikai eszközökkel összeverbuvált banda eltölthetne egy hétvégét a Duna valamelyik vadregényes part menti, árnyékos enyhében, sátrakban, autókban, sütögetve, főzögetve, mondhatnám sülve-főve, nyilván horgászva is. A gondolatot tett követte, felgyorsultak az események, lett helyszín, Ordas, a gyönyörű kis település, lett időpont, lett jelentkező és már ott is ültünk az ordasi kövezésen és élveztük egymás társaságát. És ha valami jó, azt meg kell ismételni, akár évente kétszer is. Rövidre fogva: mára már rendszerré, márkanévvé vált a Duna NHT.
Voltak sokan sokszor, néhányan párszor, sokan kevésszer, kevesen egyszer és rengetegen egyszer sem…
Jött minden réteg, cégvezető, gyári munkás, értelmiségi és fizikai állomány, de ott, ezeken a napokon mindenki hasonszőrű volt, csak egy nicknév. Volt, akiről évek múlva tudtuk meg, hogy doktor titulusa van, volt, akiről még ma is kevesen tudják, mekkora vállalkozást vezet, ahogy néhány résztvevőről is csak elmondása után derült ki, hogy nehéz fizikai munkával keresi meg a hobbijára valót. Szóval, egyformák voltunk, vagyunk ott, a Duna partján, de ez így szép, így jó!
Az évek alatt azért változott a visszatérő keménymag, mára már kevesen vannak, akik szinte végig kitartottak mellettünk. Remélem, nem a mi hibánkból! Bár az sem vigasztaló, ha az életük vett kedvezőtlen fordulatot, és azért kell lemondaniuk ezekről a találkozókról. Mert sajnos ilyenről is tudunk…
Halkan jegyzem csak meg és sehol többet nem említem, hogy akiknek többször is megszerveztük a jó hangulatot, a kényelmes szabadidős tevékenység lehetőségét, ezektől talán elvárható lett volna, hogy egy privát levélben, de akár nyíltban is jelezzék, hogy mi az akadálya a távolmaradásuknak. De többeknek nem jutott ez eszébe…
Éljünk a mának! Vagyis a múlt hétnek.
Igyekeztünk mindenkit elérni, akit csak lehetett. Lassan, de biztosan dagadt a lista. A kezdeti pánikot a megnyugtató hátradőlés válthatta fel, miután a kísérőkkel együtt csütörtökre 20-an, péntekre 50-en, szombatra 62-en lettünk. Sokakat még az sem rettentett el, hogy közben a Duna rég nem látott magasságokba emelkedett, az időjárás viharokkal, esőkkel riogatott. Pedig megvolt minden megint, lassan bekerülünk az éves időjárás előrejelzős „agronaptárba”, tudniillik, amikor a Duna NHT van, kiadós esőkre, bel- és árvizekre érdemes számítani. De mi ezt is jókedvvel éltük át! Köszönet ezért és a bizalomért, hűségért minden résztvevőnek!
Nézzünk pár képet a kezdetekről:
Csütörtökön a hagyományos sátorállítás, egy közös ebéd és közös vacsora volt a program. Meg sok nevetés, folyamatos jókedv, melyet csak egy felhő árnyékolt be, de látszólag abból sem lett vihar…
Megmosolyogtuk például Nagy-I-t, akit gasztroplasztikusnak neveztem el, hiszen képes a lányoknak csirkemellet csinálni, de egy babgulyásba nem tudott csipetkét főzni. Csak magyarázatként írom, mielőtt valaki rosszra gondol, hogy a „lányok” a családja nőtagjait jelenti, a csirkemell pedig sülve/főve került eléjük…
A péntek az idén előlépett „főnappá”, mert ekkor már délelőtt a casting verseny zajlott Varga Gyuri barátunk védnöksége alatt. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy ekkor kegyes volt az időjárás, mert az utolsó dobást követően hagyott annyi időt nekünk, hogy a kellékeket elpakoljuk és elinduljunk a bázisra, mielőtt dörgéssel, villámlással, széllel, vízzel egy hatalmas vihart küldött fölénk.
Az idei eredmények:
- Varga János (Jano5) 110 pont
- Szabó István (Steve) 98 pont
- Nagy Csaba (Csóri) 94 pont
- Sinkó Mihály (Misi) 90 pont
- Nagyné Dobos Anna (Danna) 82 pont
- Szilvásy Áron (Dunadán) 82 pont
- Szabó István (Pista) 74 pont
- Kósa Pál 70 pont
- Keller Csaba (Kecsa) 70 pont
- Kálmán Péter (Kálmán Papi) 48 pont
- Kósáné Eszti 44 pont
- Kálmánné Kriszti 42 pont
Pintér Zoltán 128 pont
Jeszy 66 pont
Az eredményhirdetés után persze ismét kisütött a nap, így aki elázott, az száradhatott. Páran még megpróbálták a lehetetlent és horgásztak az erdő szélén a rohamléptekben áradó folyóban. Egy maroknyi bátor baráttal kijelöltük a szombati pályát. Nem volt könnyű munka, hullottak az ágak az erdősávban, hogy egyáltalán rálásson a Dunára az oda sorsoló. Több órányi takarítás után is csak épphogy látszott – a jó megfigyelőnek is – versenypályának a vízzel borított erdősáv. Ez volt a legjobb, amit tenni tudtunk…
Közben az esti bálra már javában készültek többen. Volt, aki a főzéssel, volt, aki a terítéssel, díszítéssel fáradozott, volt, aki a hangosítást szerelgette és volt, aki már a fellépésre készült. A résztvevők meg fényesítették a táncos cipőket. Azért, hogy nevén nevezzük őket, mert megérdemlik: Zsákovics Imre volt a séf, Sinkó Misi volt a konyhalány, később Gátőr Gabi is „segített” neki. Fácánragu-levest és szürkemarhaborjú pörköltet főzött nekünk Imi, ráadásul saját felajánlásából. A terem díszítéséért, terítésért Jeszyné Andi felelt, nem is volt benne hiba. A kihangosítást és az esti talpalávalót Kerekes DJ Gureega Laci vállalta, illetve ajánlotta fel a közjólét javára, nagyon jó hangulatot csinált.
Az első péntek esti program a kikötőbeli szabadtéri koncert, melyet Bolvári Geri klarinétművész fiatalúr követett el a mi legnagyobb megelégedettségünkre. Nagyon kellemes volt szemnek, fülnek a kora esti Duna-parti élőzene, köztük természetesen a nagy ho-ho- horgász zenéje, a település előtti tisztelgésként kuruc nóták és több ismert egyéb dallam is. A koncert után a művelődési házban folytattuk egy kis ünnepi beszéddel, ajándékozással. Varga Gyuri keze által készített kerámia plakettel és elismerő oklevéllel, sok ajándékcsomaggal háláltuk meg a lelkességet, a hűséget, a támogatást az illetékeseknek.
A „sok beszédnek sok az alja” után a géderlaki néptánc csoport mutatott be szívhez szóló táncokat, énekeltek népdalokat és ezzel vidították fel a népes nézősereget. Igazán megható volt, még most is borsózik a hátam, ahogy visszaemlékezek rá, annyira megfogott a műsoruk. Remélem, és persze a látszat szerint nem csak én voltam ezzel így…
A tánc után, a nézésben, hallgatásban kimerült tömeg olthatta éhét és szomját is, kedvére a sok finom étekkel és itókákkal. Úgy a levesnél, mint a pörköltnél előfordult többször is, több asztalnál, hogy többször kellett légteleníteni a tálakat. De ez nem baj, sőt, ez volt a cél…
A vacsora után egy kis sütemény, majd jöhetett a várva várt össztánc. Eleinte csak a fiatalok, aztán a középkorúak is beszálltak. Még Kálmán Papi is megpróbált fiatalosan mozogni, Danius electric boogie-járól nem is beszélve. Hajnali egykor dőlt el az utolsó táncos lábú, szerencsére persze nem szó szerint. Egy gyors összepakolás, hevenyészett takarítás, majd indigóval alvás, hiszen reggel korán kezdődik a nap. Illetve a verseny…
A szombat hajnali ébresztő nagyon fájt, a csontvelőmben vibrált a telefon, reméltem, hogy csak álmodom, pedig álomnak is elég gyalázatos lett volna. De nem, nem álmodtam. Eleinte az a galád gondolat motoszkált a fejemben, hogy ha én – alkoholt nem ittam, táncolni is keveset sikerült – ilyen meggyötört vagyok, a többieknek biztosan sokkal nehezebb a kelés. Gondoltam, kicsit csalhatunk a reggeli programok kezdésével, de ezt hamar el is kellett vetnem, lévén hogy nős vagyok és ezzel együtt alárendelt is. Szóval mentünk a partra, főztük a kávét, nyitottuk az irodát. KBaloo sajnos most nem tudott jönni, ez abban a szituációban hatványozottan hátrányos helyzetűvé tett, mire kiadtam a napijegyeket, megírtam a regisztrációkat az érkezőkről, majd megejtettük – kevés hibával – a sorsolást is. A sorsolásban nagy segítségemre volt a helyi Ványai Gabi, amit így utólag is köszönök szépen!
A reggeli megnyitóban próbáltam poénosabbra venni a lábainkat mosó, áradó folyamot, a borongós időt, sőt még lazán be is dobtam, hogy kizárt, hogy ma ne essen az eső, ne fújjon a viharos szél! Sajnos bejött… a kezdeti tűrhető időben elkezdődő verseny alakuló jó hangulatát körülbelül félidőnél egy kiadós eső változtatta szürkévé, lucskossá, morcossá. Kevesen adták fel, a legtöbben esőruhára váltva ültek tovább a parton és már két dolgot vártak, a halakat és a jó időt. Vagy csak egyet, a verseny végét.
Délután egy órakor ernyők alatt, a továbbra is ömlő esőben mérlegeltünk, már akinek volt mit. A verseny közben csak pár leánykoncért kellett soron kívül mérnünk, a többi hal mind szákérett volt, legalábbis a verseny végéig. Mert eddig szólt a hatósági felmentésünk. Jöjjön pár kép a versenyről és a mérlegelésről:
Ahogy az várható is volt, kevés hal akadt a horgokra, ami viszont meglepő volt, hogy a jó halak többsége márna volt. A felső szektorok gyengébben muzsikáltak, míg az alsók elég jól, ott nem csak a profiknak sikerült értékelhető mennyiséget fogniuk.
Egy érdekesség a „majdnem legnagyobb hal” kifogásához fűződő legendáról: a sikeres horgász megunta az egyre intenzívebb eső áztatását és eldöntötte, átöltözik vízálló ruhájába. Először letolta a nadrágját, majd amikor az már a bokájánál volt, egy iszonyatos erejű kapása lett. Így, letolt nadrággal, a zuhogó esőben sikerült a verseny halát megszákolnia. Köszönjük az élményt…
Az eredmények betűkkel és számokkal illusztrálva:
Amatőr mezőnyben:
- Tolnai István, Titusz 6.325 g (A2)
- Sinkó Mihály, 2.870 g (B2)
- Varga György, Dobóka 215 g (C3)
- Juhász Miklós, Kvartlipi 165 g (D6)
- Szikszai Tamás, Haka 1.595 g (A8)
Tolnai István, Titusz
Gratulálunk mindenkinek!
Az eredményhirdetés a zuhogó eső miatt a katonai sátorban zajlott, majd a finom ebédet is ugyanott fogyasztottuk el. A kaja után, mintegy varázsszóra elállt az eső, sőt napsütéses, fülledt meleg váltotta fel az addigi komor, barátságtalan időt. Érdekességként elmesélem, hogy míg az esőben kitartóan ücsörgött mindenki a vízparton órákig, addig a jó időben szinte vezényszóra kezdtek el, majdhogynem menekülni a helyszínről. Ki érti ezt? Volt, akinek sikerült feljutni, volt, akinek tesztpilótára volt szüksége és volt, aki bölcsen visszajött a nagy sátorba és kivárta, amíg felszárad a feljáró.
Az ottmaradtak, a maradék keménymag végre méltón megünnepelhette Bolvári Mesterhentes Gabi kikerekedett születésnapját. Pár csepp erőset is elfogyasztottunk a nagy ijedtségre.
Estére sütögetős, fáradtan poénkodós programot szerveztek páran, ahol megkóstolhattuk Nagy-I újabb remekeit, például a földön darabolt kolbászt és hagymát szénné égetve, kormos pirítóssal álcázva. Semmi köze nem volt a jóhoz, de ott akkor nagyon jólesett. Közben az üvegek, melyekben házi párlatok voltak, kézről kézre jártak, a jobbak nem jutottak el másodszor ugyanahhoz, a rosszabbak többször körbeértek változatlanul. Szerencsére senki sem lett herpeszes, sőt senkinek sem lett a jelek szerint semmi baja a mosatlan kolbászoktól. És ha már mosatlanságról írok, egy érdekes megfigyelésemet osztanám meg veletek: az egész esti sütögetés közben feltűnt, hogy senki sem sétált le a vízpartra kezet mosni, mégis sokan sütögették a szalonnájukat, kolbászukat, sőt, sokan álltak közben a töltés oldalban, terpeszben is… mindenki gondoljon arra, amire akar!
Közben, kihasználva Bolvári Gabi fáradtságát, számára ismeretlen számokról hívogattuk és egyre több megrendelést kapott böllérkedésre. Eleinte büszke is volt rá, hogy szombaton este hívogatják idegenek mangalica-vágásra, majd kezdett derengeni, hogy minden telefonáló ugyanazon vezérfonál körül építi a sztoriját, így egyre inkább kezdte viccesre venni a válaszokat. Még az ordasi polgármester is partner volt és hajnalra hívta Gabit egy szúrásra. Bocs, Gabi, így utólagosan is!
Az egész napos fáradtság korán levert minden tűzimádót, így aztán szétoszlottunk, hogy egy kiadós alvás után a vasárnapi szétszerelős, összepakolós ceremónián fitten essünk túl. Szerencsénkre korábban kezdték páran a sátorszétszedést, mint ahogy kiértünk oda, így szinte már csak az utolsó simítások maradtak nekünk. Köszönjük, Kecsa!
És egyúttal köszönünk mindenkinek mindent. Akik megértették a hívó szavunkat és elfogadták azt, ezzel emelték a rendezvények fényét, köszönjük azoknak is a korrektséget, akik ugyan jönni szerettek volna, de nem tudtak, ám érezték, hogy illene jelezni távolmaradásukat, köszönjük a támogatóknak a mérhetetlen jóságot és véletlenül sem szeretnénk, ha ezután kevésbé lenne kedvük hasonlóan cselekedni. Köszönöm Nektek, akik elolvastátok ezt az írást, még ha a kezdetben említett szűkszavúság nem is sikerült teljes egészében!
Még pár szót szólnék azokhoz, akik továbbra is érdeklődnek a rendezvényeink iránt: sorrendben most a H3, a Haldorádó Halaton Hétvége következne, de tanulva a tavalyi területfoglalási procedúrából, az idén sokkal alaposabban ki szeretnénk járni a nyomot, hogy senkinek se legyen aggálya a jelentkezéssel kapcsolatban. Új helyszín(eke)t néztünk ki, bejártuk személyesen és most, a napokban várjuk a fonyódi városvezetés véleményét, hogy zöld vagy piros jelzést kapunk-e. Kis türelmet kérek még és hamarosan jelentkezni fogok, hogy lesz-e H3.8, az idén első alkalommal új helyszínen, Fonyód-Bélatelepen, vagy sem! Lessétek a címlapot illetve néha vagy akár sűrűn is, keressétek a híreket a Facebookon a Horgásztalálkozók és Versenyek oldalon! Mindenkit szívesen látunk (tagként is) mindegyik csoportban!
Mert barátokkal lenni, velük kellemesen szórakozni jó, legyetek hát ti is a barátaink és győződjetek meg erről, vár egy jó csapat!
Jeszy
