Immáron 7. alkalommal került megrendezésre a Haldorádó Fórum Találkozó és Kupa. Új helyszínen, új reményekkel indult neki a 26 csapat. Vajon hogyan sikerül az izsáki halak „eszén” túljárni, hogyan sikerül megtalálni azt a legjobban célravezető módszert, ami meghozhatja az áhított győzelmet?
A csapatok nagy része már korábban is, de pénteken már szinte mindenki a csodálatos környezetben levő tórendszer legnagyobb taván rendezendő versenyre készült. Verseny, mert az értékes díjak, a megszerezhető cím azzá teszi, de még inkább találkozó, ahol az aktív fórumozó társaság a kedvenc hobbija mellett ápolhatja a régi horgászbarátságokat, illetve minden lehetőség megvan újabbak kötésére.
Így aztán semmi meglepő nincs abban, hogy régi jó ismerősként köszöntötték egymást a később „vérre menő” küzdelmet folytató versenyzők.
A változatos, a természetes halfauna összetételét közelítő, de nagytestű halakban annál gazdagabb rendelkező vízről van szó. Komoly gondot jelentett eldönteni, hogy miképpen alakítsák ki a csapatok a megfelelő taktikát. Szép számmal volt fogható tenyeres méretű ezüstkárász, mindenképpen számítani kellett a 0,5-1 kg átlagsúlyú pontyokra, de akadt 4-5, vagy akár a 7-8 kg-os egyedsúlyú példány is. A tó apróhal állománya is számottevő, snecik, bodorkák és apró vörösszárnyú keszegek is szép számmal kerültek horogra.
![A pénteki edzés egyik szép hala Origó, azaz Vágó Ádám kezében A pénteki edzés egyik szép hala Origó, azaz Vágó Ádám kezében](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Mindenesetre az eléggé látványosan látszott, hogy rakós távolságban alig esett hal zsákmányul, ami azt jelentette számomra, hogy ennyi ember ritkán zargatta egyszerre ebben az évben még a halakat. A fenekező felszereléssel végzett, illetve a távolabbi matchbotos horgászat szép eredményekkel kecsegtetett. A pénteki edzés tapasztalati alapján módosítottuk kissé a korábbi szektorkitűzést. A tó elkeskenyedő szakaszából úgy tűnt, mintha elugrott volna a hal a parti zajok, az etetőgombócok hangjától. Ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy a széles szakasz 2 oldalára egy-egy 9 fős, a keskeny szakaszra pedig egy 8 fős szektort helyeznek el. A nyolcfős szektort is úgy, hogy mindekét oldalon 4-4 fő foglaljon helyet, így kihagyva a nagyon gyengének bizonyult sarkot. Tudjuk, a horgászathoz szerencse is kell, különösen pedig a sorsoláshoz. Talán így sikerült a B szektort egyenlő feltételekhez juttatni. Azt sejteni lehetett, hogy nem tud majd versenyre kelni az A és C szektorokkal, de nem is ez volt a cél.
![A csapatok köszöntése után a sorsolás percei A csapatok köszöntése után a sorsolás percei](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A szombat reggeli regisztráció, köszöntő után gyors sorsolás következett, majd a versenyzők elfoglalhatták a rajthelyeiket. A megváltozott szabályok szerint a csapattársak sokkal több segítséget adhattak egymásnak, s nemcsak a felkészülési időben, hanem a verseny időtartama alatt is, ezzel a csapatszellemet erősítve.
![A dudaszó után záporoztak a gombócok A dudaszó után záporoztak a gombócok](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Fél kilenckor felhangzott az etetést engedélyező dudaszó, ezzel egy időben már zuhogtak is a vízbe a gombócok. Az etetésre szánt fél óra alatt a felhasználható 25 liter bekevert etetőanyag nagy része rendeltetési helyére került. Később már a versenyzők igyekeztek kerülni a hangos csobogást, ami teljesen érthető, a szokatlan mennyiségű gombóc zaja így is érzékenyen érintette a tó halállományát.
![Az első halak egyike Pupák István horgán Az első halak egyike Pupák István horgán](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az első félórában ez abban nyilvánult meg, hogy szinte alig lehetet kapást kicsikarni. Aztán később - ahogy megnyugodott a víz - lassan beindult a halfogás. Itt is, ott is egyre gyakrabban szépen görbülő matchbotokban akadt meg a szemlélő tekintete. Kárászok, kisebb-nagyobb pontyok érdeklődtek egyre sűrűbben a felkínált csemegék iránt. Mint a pénteki edzésnapon is látszott, nem nagyon akartak a nagyobb testű halak partközelbe merészkedni, de gyakorlatilag ez volt tapasztalható a kárászok, dévérek esetében is.
![Csapatmunka: szákolás előtt a Kukacmukik Csapatmunka: szákolás előtt a Kukacmukik](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A part mellett küsz és apró vörösszárnyú keszeg, bodorka viszont bármikor fogható volt. Kérdés, megéri-e az alig 7-8 grammos halakra vadászni? Ez mindig komoly dilemma, és általában csak a lefújás után kap visszaigazolást a horgász, hogy jól vagy rosszul döntött. Az apróhalasok pörgős mozdulatai mellett bizony izgalmas fárasztásokban is gyönyörködhetett a szemlélő.
![Döme Gábor felváltva kárászozott és forgatta a sneciző botot Döme Gábor felváltva kárászozott és forgatta a sneciző botot](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A jól koncentrált sneci etetés eredménye A jól koncentrált sneci etetés eredménye](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Schmidt Attila fárasztott nagy türelemmel egy tekintélyes méretű halat, amit végül kalandos körülmények között sikerült megszákolni. Az első szákolás alkalmával a szákba belefutó hal és az egyidejű emelés terhelését a száknyél nem bírta, eltörött. Egy másik merítő szákkal kellett befejezni a műveletet.
![Attila horgán tekintélyes méretű hal küzd Attila horgán tekintélyes méretű hal küzd](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![A verseny legnagyobb hala lett 7860 g-mal A verseny legnagyobb hala lett 7860 g-mal](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Hosszúnak tűnt a versenyidő, mégis gyorsan elérkezett a mérlegelés ideje. Az A szektorban Polyák Csaba szerzett győzelmet 13.500 g hallal, a B szektort Döme Gábor nyerte 10.840 g-os fogással, míg a C szektor győzelmét Schmidt Attila tudhatta a magáénak 24.020 g-os zsákmánnyal.
A délután a másnapi fenekező kategória versenyzőinek felkészülésével telt, a felszerelésen elvégzendő utolsó igazításokkal, illetve az első nap tapasztalatai alapján a másnapi taktika kidolgozásával.
A nap zárásaként közös programként a versenyzők ízletes vacsorát fogyaszthattak el az étteremben, majd hamarosan mindenki nyugovóra tért. Volt, aki az első forduló fáradalmait akarta kipihenni, mások pedig a másnapira szeretett volna minél fittebben érkezni.
![Fárasztó nap után jólesett a vacsora Fárasztó nap után jólesett a vacsora](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A vasárnapi fenekező forduló előtt a szélső helyek kiemelésével gyorsan zajlott a sorsolás. Az előző napi menetrendnek megfelelően megkezdődött a felkészülési idő, majd egy óra múlva az etetőanyag és az élő csali limit ellenőrzése.
![Rend a lelke mindennek! Előkészítve a kezdéshez Rend a lelke mindennek! Előkészítve a kezdéshez](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Kilenc órakor a felhangzó dudaszóra elkezdődött a második forduló. Hasonlóan az előző napihoz, most is meglepte kissé a halakat az erős csobogás, az első órában alig-alig sikerült halat horogra csábítani. Most is a kárászok nyitották a sort. Tenyeresek vagy annál picit nagyobbak ráncigálták a felkínált csonticsokrot vagy éppen gilisztát. Mintha erre a napra elment volna az étvágyuk. Az előző napon nagyon jól működött a nagyobb adag csali, a 10-18 feltűzött csonti.
![Gombás Gábor ütemesen szedte a kárászokat Gombás Gábor ütemesen szedte a kárászokat](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Ma a fenekezők spicce alig jelzett kapást ilyen csalizási módszerrel. „Valamit változtatni kell”, gondolták sokan. Persze ebben a fordulóban is voltak, akik viszonylag ütemesen fogták a kárászt, apró pontyokat. Ők általában kicsi és kevés csalit tettek a kicsi horogra. Elmondásuk szerint az 1 csonti, 1-2 szál szúnyoglárva volt az ideális.
![Pintér Zoli pickerbotja kiválóan teljesít… Pintér Zoli pickerbotja kiválóan teljesít…](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![… a gyönyörű amur kirohanásai alatt … a gyönyörű amur kirohanásai alatt](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Érdekes, hogy a nagy halat akasztók is a kisméretű horgon felkínált kevés csali sikerét mondták el. Mennyire tud különbözni két egymás utáni horgásznap!
Közben a csapatok segítői folyamatosan figyelték a potenciális ellenfeleket. Természetesen nem mindegy, hogyan „muzsikálnak” az előző nap jót horgászók, egy komoly keresztbeveréssel sok minden felborulhat. Ez az idő előrehaladtával igazolódni is látszott. A tegnapi szektorgyőzelmet szerző Polyák Csaba társa, Zsolli mindent elkövetve próbálkozott a halfogással, de valamiért ez nem akart összejönni.
![Szelina bravúros horgászatot mutatott be Szelina bravúros horgászatot mutatott be](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Viszont külön öröm volt a szomszéd csapat munkáját figyelni, nemcsak azért, mert az egyik tagja egy nagyon csinos hölgy volt, hanem mert Szelina bravúrosan horgászva folyamatosan növelve előnyét parádés halfogást produkált.
De ebben a szektorban került szákba tekintélyes méretű hal is. Hamar Péter, Lázár Miklós is sikerrel fárasztott majd szákolt gyönyörű pontyokat.
![Hamar Péter zsákmányával Hamar Péter zsákmányával](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
![Lázár Miklós és a bajuszos Lázár Miklós és a bajuszos](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A B szektor inkább a munkásabb szektor volt. A nagy testű halak elkerülték, de szorgos munkával lehetett fogni szép számmal a leginkább csak hullámokban érkező-kapó kárászokból, apró keszegekből. Egy-egy jobb dévérkeszeg sem tudott ellenállni a szúnyoglárva csalinak.
A C szektorban Az előző nap szektorgyőzelmét hozó csapat másik tagjának, Papp Józsefnek hosszú órákig alig volt pár darab kárásza. Nem sokkal a lefújás előtt azonban történt valami. Józsi felismerte, hogy nem a szokásos „nagy csali = nagy hal” működik jelen esetben. Előbb egy szép kárászt, majd egy pontyot, nem sokkal később két termetes amurt sikerült szákba terelnie.
![Minden jó, ha a vége jó! Az utolsó percek hala Minden jó, ha a vége jó! Az utolsó percek hala](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Az, hogy ezzel nem sikerült szektorgyőzelmet szerezni, nem rajta, hanem a szélső helyen horgászó Vágó Ádámon múlott, aki folyamatosan, egyenletes teljesítmény nyújtva sorra fogta a kárászokat, pontyokat. Ennek megfelelően a C szektorban a győzelmet Vágó Ádám szerezte meg 13.800 g-os fogással, a B szektorban Gombás Gábor győzedelmeskedett 11.560 g-mal, az A szektort pedig Hamar Péter nyerte 8580 g-mal.
![Vágó Ádám szépen horgászva nyerte a szektorát Vágó Ádám szépen horgászva nyerte a szektorát](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Amíg a résztvevők a finom ebédet elfogyasztották, elkészült kiértékelés is. Kezdetét vette az ünnepélyes eredményhirdetés.
Elsőként az úszós kategória első öt helyezettje került díjazásra:
- Schmidt Attila 24.020 g
- Polyák Csaba 13.500 g
- Döme Gábor 10.840 g
- Borsos Gábor 11.960 g
- Berényi Zoltán 10.220 g
Az első helyezett versenyző egy TOP MIX rakós bot tulajdonosa is lett egyben.
![Az úszós kategória első 5 helyezettje Az úszós kategória első 5 helyezettje](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A másnapi fenekező kategória győztesei:
- Vágó Ádám 13.800 g
- Gombás Gábor 11.560 g
- Hamar Péter 8.580 g
- Papp József 11.240 g
- Gyurkovics József 11.120 g
A fenekező kategória első helyezettje egy TOP MIX feederbottal gazdagodott.
![A fenekező kategória első 5 helyezettje A fenekező kategória első 5 helyezettje](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A csapatok végeredménye:
- Top Mix csapat 35.260 g 3 pont
- Fisher-Ferrari Team 22.380 g 3 pont
- Mester és Tanítványa 16.580 g 5 pont
![Az első három helyezett csapat Az első három helyezett csapat](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A legjobb külföldi versenyző díját Hamar Péter (Szenzál 3.) kapta szektor 2. helyezéséért.
A legjobb vegyes páros díját a ONE H@L Family csapata, Simon Szelina és Szász Sándor érdemelte ki.
A legjobb nőversenyző díját Simon Szelina vehette át.
![Simon Szelina kitűnően horgászva lett 2. a szektorában Simon Szelina kitűnően horgászva lett 2. a szektorában](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
A legnagyobb hal kifogásáért járó díjat Schmidt Attila kapta egy 7860 g-os ponty sikeres megfogásáért.
![Az összes díjazott Az összes díjazott](/assets/front/img/fallback_image_169.png)
Fárasztó, nagy küzdelmet hozó versenyt tudhatunk magunk mögött. Nagyon igényes környezetben megrendezett halbő versenyt láthattak az érdeklődők, küzdhettek végig a versenyzők. Nemcsak a szép környezet, a jó horgászat, de a régi barátokkal, ismerősökkel való találkozás is emlékezetessé tette ezt a hétvégét. Köszönet mindenkinek!