Ahogy már a tóbemutató írásomban említettem, október tizenkettedikére meghívást kaptunk barátaimmal, hogy vegyünk részt Gútán, a szlovák MOBY DICK tó nyitóversenyén. A jelzett napon szeles reggelre ébredtem. Az eső is szemerkélt. Nem éreztem magam túl jól, hiszen az éjszaka lázas voltam. Fájt a torkom, minden bajom volt. Alig aludtam egy óránál többet. Fáradtan, leverten álltam neki a készülődésnek. Mire elkészültem, megjött Sanyi és Jocó is. Így hármasban láttunk neki az útnak.
Mikor megérkeztünk a tóhoz, meglepődve tapasztaltuk, hogy ott egyáltalán nem esett az eső, de a szél az fúj rendesen. Nekiláttunk az etetőanyag bekeveréséhez. Nem változtattam a próbahorgászaton használt recepten. Míg a keveréssel voltunk elfoglalva, odajött az egyik ismerősünk, s megkínált bennünket egy kis torokfertőtlenítővel. Igazán jól esett ebben a hidegben egy kis lélekmelegítő. Közben eljött a megnyitó és a sorsolás ideje. A szervezők elégedettek voltak, hiszen a 62 jelentkezőből, 58-an ott voltunk. Ismertették a versenyszabályokat. Ezekre itt és most ki kell, hogy térjek. Mostanság mifelénk divatossá vált, hogy a halat nem súlyra mérik, hanem kilométerre. Ezt úgy kell érteni, hogy a pályát nyolc-tíz fős szektorokra osztják. Minden szektorhoz tartozik egy pályabíró. Ha valaki halat fog, ahhoz odamegy a bíró, leméri a hal hosszát, az orrától a farka végéig, ezt feljegyzi, és a hal már mehet is vissza a vízbe. 10 cm alatti halat nem számolják. Ezt jelen esetben kissé módosították a szervezők. Minden halat beszámítottak, sőt ha valaki pontyot szákolt, annak hosszát duplán számolták. Hát ilyen szabályok alapján is lehet versenyt szervezni.
A sorsolásnál meghallgattak az égiek. Sikerült nem messze a mólóhoz húznom, így majdhogynem ugyanazt a helyet tudtam meghorgászni, mint a próbahorgászaton. Mivel a fent említett módszer alapján folyt a verseny, annyit változtattam, hogy két helyet etettem, egyet rakósra, egyet matchbotra. Amíg beérik a belső etetés, addig is ki akartam használni az üresjáratot keszegezéssel, esetleg a part közelében snecizéssel, lépést tartva így a többiekkel. Többé-kevésbé igazam is lett. Míg körülöttem a többiek közel, s távol várakoztak a kapásra, addig én már összegyűjtögettem sneciből egy fél métert. Kissé könnyebb volt a dolga Fricsek Péternek és Vitek Tamásnak, akik a tulsó parton hátszélben, szinte tükörsima vízen szedegették a sneciket. Már minimum egy méternél tartottak. Nálam a szemből fújó szél azért rendesen széthajtotta az apróhalat. Bízva abban, hogy általában a nagyja a szeles sarokba gyűlik, változtattam tehát a módszeren. Matchbotomat vettem kézbe. Nyolcgrammos úszómmal elég pontosan meg tudtam dobni az etetés helyét. Közben folyamatosan lőttem a csontival és szúnyoglárvával spékelt gombócokat és a ragasztott csontit. Horogra is csonti-szúnyog szendvics került. Alig telt el negyed óra a váltás óta, s az úszóm hirtelen eltűnt. Berántás után a hal nagyon hamar megadta magát. Egy negyvenhat centis dévért szákoltam. Nagy volt az öröm. Folytattam a horgászatot. Közben a szervezők kitettek magukért. Folyamatosan finom kis házi főzőttel, forralt borral és forró teával járták körbe a partot. Ki-ki megtalálta a számára megfelelőt. Nemsokára újabb kapásra lettem figyelmes. Az előzőhöz hasonlóan az úszó hirtelen alámerült. Újabb dévér. Csak most húszcentis. Jó az! Visszaengedés után növeltem a ragasztott csonti mennyiségét. Horogra is egy szem helyett kettőt akasztottam a szúnyog mellé. Pontyot kell fognom. Sajnos ezzel jó fél órás kapásszünetet okoztam, de végül meglett az eredménye. Már az újabb kapásból éreztem, hogy jó volt az elgondolás. Nem a dévérekre jellemző hirtelen rántás, hanem szép kiemelős kapásom volt. Sikerült pontosan belehúznom. Alig pár perc alatt már a merítőben volt a potyka. Hossza 37 centi, amit a szabályok értelmében megdupláznak. Ezzel már esélyem lehet dobogó közeli helyre kerülnöm.
Már alig volt hátra fél óra a versenyből, mikor újabb kiemelős kapásra lettem figyelmes. Berántásnál éreztem, hogy nem lesz egyszerű dolgom. Húzott a hal rendesen. Csak lassú fárasztással, állandó pumpálással tudtam a part közelébe terelni. Talán hét-nyolc perc is eltelt, mikorra végre felfeküdt. Olyan öt kiló körülire saccoltuk, lehetett vagy hatvanöt, hetven centi. Már a merítőmért nyúltam, mikor újabb kitörést indított. Erre már nem számítottam nagy gyönyörömben. Hirtelen rántással eltépte az előkét. Én meg jól seggre ültem. Így néztem szomorúan, ahogy a hal távolodik. Ekkora pechem is csak nekem lehet.
Hamarosan befejeződött a verseny. Mire összepakoltunk, az ebéd is elkészült. Marhapörkölt és halászlé közül választhattunk. A már megszokott hideg (de melegítő hatású) és meleg italok sora finom kávéval bővült. Az ebéd végére az eredmények összesítése is elkészült. Mint kiderült, az elengedett hallal sikeresen leszorultam az első helyről és a legnagyobb kifogott halért járó díjról is. Nem baj! Elégedett voltam a harmadik hellyel is. Összesítésben 218 centit gyűjtöttem össsze. Ebben az időjárásban, lázasan jó eredmény. A versenyt végül Fricsek Péter nyerte 326 centivel, őt követte Vitek Tomi 246 centivel. Mindketten végig megmaradtak a snecizés mellett. Negyedik helyen Lengváry László végzett 178 centiméterrel. A legnagyobb halat Kozma Lajos terelte a partra. Egy 51 centis pontyot szákolt. Ez volt az egyetlen kifogott hala, mégis elegendő volt az ötödik hely eléréséhez.
| 
|
| 
|
Végezetül szeretnék ezúton is köszönetet mondani a szervezőknek a kitűnő munkáért, hiszen tudom, hogy a HALDORÁDÓ portál állandó olvasói. Mindenből volt elég, csak halból nem (ez nem az ő rovásukra írható). Ezért azt hiszem, horgásztársaim nevében is ígérhetem, jövőre újra eljövünk.
