Előre bocsátom, hogy ez az írás nem csak a horgászatról szól, hiszen akkor nem lenne teljes. Ez az írás egy csapat, egy baráti szálakon kötődő csapat 12 napos útjáról szól, melynek célja egy horgászversenyen való részvétel és jó szereplés mellett a meghívó fél kérésének megfelelően a mi horgászkultúránk, horgászati módszereink bemutatása volt. Azt is kérték tőlünk, hogy tanácsainkkal segítsük a verseny lebonyolítását is. Kína fel akar zárkózni a versenyhorgászathoz, meg akarja tanulni annak szabályait, és alkalmazni is akarja azokat saját országában. Ezt a versenyt is ezeknek a szabályoknak megfelelően rendezték, pontosabban egy részletben és sajnos fontos részletben eltértek attól.
Gao Si úr, aki a Horgászkirály Etetőanyag Gyártó Cég tulajdonosa Kínában, okt. 22-23 -án rendezett egy nagyszabású horgászversenyt Wuhanban. Erre a versenyre kaptam tőle meghívót úgy, hogy egy egész csapatot is vigyek magammal. Pontosabban Ő azt szerette volna, ha a magyar válogatott utazik velem erre a versenyre. A meghívót továbbítottam a MOHOSZ-nak is, de Ők ezt nem vállalták fel. Mellesleg Gao Si úr a csapat kint tartózkodásának csaknem teljes költségét felvállalta.
Erre fel elkezdtem szervezkedni. Akinek csak lehetett, szóltam, de a válogatottból csak Gyulai Feri vette a fáradtságot, hogy eljöjjön. Felvette még a kesztyűt: Bész Csaba, Magyar Gábor és Sági Béla. Tehát egy egészen jó kis csapatot sikerült összehozni. Miután összeállt a csapat, jött a következő probléma, nem volt jegy a repülőre, se oda, se vissza. Parlamenti körökből származó ismerősöm közreműködésével kerestem meg a MALÉV igazgatóját, aki segített a probléma megoldásában, sőt még azt is sikerült elintézni, hogy fejenként plusz 30 kg poggyászt is díjmentesen magunkkal vihessünk az engedélyezett 30 kiló mellé. Mindenki beleegyezett, hogy, ha már én szervezem és némiképp szponzorálom is az utat, felveszik a TOP MIX csapatmezt. Beszereztük még a magyar zászlót és himnuszt is, mert hát végeredményben Magyarországot is képviseltük.
Ezzel minden összeállt, és volt még 3 napunk összekészülni. Megbeszéltük, hogy nagyjából mit viszünk, rakósbot, match bot, etetőanyag nem, csak aromák, láda és aprócikk, hogy szerelni lehessen, mert hát ilyesmit kint nem lehet beszerezni. Ehhez még a saját cucc és már túl is léptük a súlyhatárt. Jött a dekázás, hogy mit lehet itthon hagyni, mi nélkülözhető. Komoly feladat volt. Bész Csabi nemcsak a szabadidőruháját vette ki a csomagból a pinki kedvéért, hanem még alsógatyát is csak 3 napra hozott. A többit ott szerezte be. De ezzel nagyjából mindenki így volt.
A találkozó Budapesten, az Illatos úti nagykerben volt, ahol még egyszer összenéztük a cuccokat és némi zsugorfólia segítségével szállításbiztossá tettük a csomagokat.
Aztán irány a reptér. A csekkolásnál megrökönyödve nézték a csomagmennyiségünket, illetve néhány csomagunk méretét (Magyar Gábor egyik csomagja közel 50 kilót nyomott, de egy külön kocsi segítségével felpakolták azokat a repülőre, sőt botjainkra külön vigyáztak).
Kilenc és fél óra repülés után megérkeztünk Pekingbe, ahol Weng Cheng (továbbiakban Péter) barátom várt bennünket. Ő nyolc évet dolgozott Magyarországon mint szakács, egy kínai étteremben, ezért nemcsak hogy jól beszélt magyarul, de segítségével a kínai konyha buktatóit is elkerültük (kutya, szöcske, kígyó stb.). Mindig jobbnál jobb kajákat ettünk, egyre többet ismertünk meg a kínai konyha mesterműveiből és kitűnő ízvilágából.
Csomagjainknak azt a részét, melyekben a felszerelések voltak, beraktuk Gao Si úr autójába, amely szintén a reptéren várt ránk. Ezek közvetlen csatlakozással indultak tovább Wuhanba, mi pedig némi kocsikázás után bevonultunk a szállodába, ahol elfoglaltuk szobáinkat.
Feri csodálattal vette szemügyre a hallban elhelyezett telefonkártya-töltő automatát, melyre bármilyen készülék és bármelyik hálózaton üzemelő készülék csatlakoztatható, és pénz bedobásával feltölthető.
Némi frissítő, kávé és zuhanyozás után a csapat, Péter vezetésével városnézésre indult Pekingben. Ez is a programhoz tartozott, hiszen a csapattagok még nem jártak itt, ezért úgy gondoltam, hogy ismerkedjenek egy kicsit Kínával, Pekinggel és Péterrel szombatra és vasárnapra készíttettem programot. Megnéztük a Tienanmen-teret, ahol több mint egymillió ember elfér, és ahol a híres diáktüntetés volt.
A kínai írásjeleket olvasni nem tudó embernek nehéz itt kiigazodni. Egyébként jellemző, hogy nagyon kevés táblán szerepel angol nyelvű felirat, az utcatáblákon pedig sehol sem. A taxisok sem beszélnek angolul, és az étlapok sem árulják el az ételek angol nevét. Ja igen, és sok helyen az éttermekben kést, villát sem adnak. Egyszerűen, mert nincs.
Itt pedig az első „terülj asztalkám à la pekingi kacsa” módra. Gábor már próbálkozik a pálcikával, Béla viszont villával rakja a kacsahúst a palacsintatésztába, miután szójamártásba mártotta.
A nehéz étel után jólesett a masszázsszalon, ahol fürdés után pizsamába bújtunk és nyögtük az erős kezű lányok dögönyözését. Ezen a programon Csaba barátunk nem vehetett részt, hiszen élete párja, Andrea ezt nem tette számára lehetővé.
De aztán annál jobban esett az általunk választott halakból és rákokból készített vacsora. A kínálat feldolgozás előtt. Még mondja valaki, hogy nem friss áruból készült a vacsora!
Vasárnap reggel Péterrel magára, pontosabban egy Liu nevű hölgyre hagytuk a csapatot, mert üzleti ügyben Weihai-ba kellett utaznom. De a program vasárnapra is biztosítva volt.
Megnéztek egy jade kövekből csodaszép jade tárgyakat készítő műhelyt.
Aztán megnézhettek egy másik porcelán manufaktúrát, ahol vázákat és képeket készítenek.
Ezek után a csapat megismerkedhetett a kínai szőnyegkészítéssel. Itt fiatal lányok készítik a szőnyeget, hiszen minél kisebb egy kéz, annál könnyebben boldogul a sok szál között.
Most néhány kép következik Feri repertoárjából, kommentár nélkül:
A biciklis városnézést követő vacsora után a csapat vonatra szállt, és elindult Wuhan felé. Ez az utazás egy kissé kényelmetlenre sikeredett, mert Péter rosszul vásárolta meg a hálókocsi jegyeket, és így a 4 fős kupékba bizony betettek kínaiakat is. Viszont a vonaton mindenki nagyon segítőkész volt, így némi cserélgetés után megnyugodtak a kedélyek. Már csak a vacsorarendelés volt hátra. Erre csak egy megoldás volt, nyelvet nem beszélvén Csaba egy disznót rajzolt egy papírdarabra. Béla szerint a disznó nagyon kutyásra sikeredett, ezért rendelést módosítottak. A papírdarabra csirkét rajzoltak. Ezt mindenki csirkének nézte, így nem is lett probléma a vacsorának szánt hús hovatartozásával.
Kényelmetlen utazás után a csapat megérkezett Wuhanba, ahol Péter várta őket. Mivel én már előző este már repülővel megérkeztem, a csomagokat rendeztem, ugyanis azok néhány órára eltűntek, nem kis riadalmat okozva nekem. De mire csapattársaim megérkeztek, már megnyugodva mondhattam, hogy minden rendben.
Folytatása következik!
