A kínai horgászkultúra bemutatása után jöjjön a „lényeg”: a beszámoló sorozat e része az ott megszokott versenykörülmények között szerzett tapasztalatainkról szól. Kiderül, milyen pályán kellett horgásznunk, milyen taktikát dolgoztuk ki az edzéseken, és az is, hogy min múlik egy kínai verseny végkimenetele.
Ahogy a csapattagok is megérkeztek a szállodába, lepakolás és tusolás után elfogyasztottuk a direkt nekünk készített európai reggelit a részünkre, ott tartózkodásunk teljes időtartamára biztosított étkező szobánkban. Elmondtam a vízről, az előző este begyűjtött információkat, miszerint a vízmélység 2-3 méter, egyenletes a meder, és a fogható halak javarészt 1-2 kiló közötti bodorkák. De van a vízben még ponty meg kárász is, és egy, a mi dévérünkhöz hasonló hal, amit ők wuhani halnak hívnak. Egy-egy versenyen a bodorkákból 15 kg is megfogható. Ezek az információk aztán mindenkit feldobtak, irány a víz!
Mint kiderült, egy komplett, nagy buszt kaptunk, ami csak minket szállított ki a pályára és vissza.
Nagyon szép, napos, meleg idő volt, úgyhogy a rövidnadrág és póló öltözék elegendőnek bizonyult. A pálya egy hatalmas tó egyik része volt. Azt, hogy igazán mekkora a tó, nem tudtuk megállapítani, mert a térképet nézve az látszott, hogy a Wuhan északnyugati részén elterülő tavat több, egymással összeköttetésben lévő tórendszer alkotja. Összességében biztosan nagyobb területű, mint a Balaton.
Az első tréninget a „B” szektorban kezdtük. A busz szinte közvetlen a szektor mögé állt. A rendezők még segítőket is adtak, így a bepakolás nagyon gyorsan megtörtént. Összeszereltük rakósainkat, és nekiálltunk vizet mérni. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a víz fokozatosan és erősen mélyül, 11 m-en négy körüli a vízmélység, de beljebb nyúlva, 13 m-en egy méterrel mélyebb.
Házigazdánk többféle, náluk használatos etetőanyagot biztosított számunkra. A vizet és az információkat felmérve úgy döntöttünk, hogy megpróbálunk rakóssal halakat fogni, és lévén az első nap, mindenki a saját elképzelése szerint próbálkozik.
Az etetőanyagok furcsán kis kiszerelésűek (200 g) voltak. Mindegyik csomagolására rá volt rajzolva a halfaj, amelyikre használni kell. Ez segített a megkülönböztetésben, mert a ráírt szöveg számunkra értelmezhetetlen volt. A kapott 10-12-féle etetőanyagot kibontva úgy döntöttünk, hogy a „zöld nagyzacskós” és a „tátottszájú” keverékével próbálkozunk. A „zöld nagyzacskós” etető hasonlított leginkább a nálunk is használatos etetőanyagokra, a „tátottszájúnak” meg a legjobb illatú volt.
Még egy pillanatra visszatérve az etetőanyagokra, a „zöld nagyzacskós” kivételével az összes etető nagyon könnyű volt. Annyi vizet kellett hozzájuk adni, mint amennyi a térfogatuk. Ezáltal egy gyorsan oldódó, felhősödő etetőanyagot kaptunk: vízbe dobva rendkívül jó felhőt húzott. Mint később kiderült, ők ezt az etetőt gyúrják a horogra is.
Alig végeztünk az előkészületekkel, mikor megérkezett az ebéd, amely talán pacal, csirke stb. húsból és számtalan zöldség keverékéből állt.
Kép: tréning 1
A rakósra többféle, könnyebb-nehezebb szereléket raktunk, ki-ki elgondolása szerint. A 13-as hosszt beszéltük meg, így mindenki ennek megfelelően állított eresztéket, érintőre, fenék fölé, lefektetve.
A csali pinki volt. Ilyet Kínában nem lehet kapni. Ezt úgy csempésztük ki. A fő csempész a Csaba volt. Mi csak 0,5-1 litert mertünk megkockáztatni, de Csaba több mint 10 litert mentett át a vámosokon. Elgondolni is rossz, hogy ha abban a csirkenáthás időben véletlenül megnézik a csomagját, hány évet kapott volna.
Viszont így utólag abba is bele kell gondolni, ha nem hozza a pinkit, mivel horgásztunk volna?
Tehát itthoni szokás szerint beetettünk… volna, de az etető nem akart lesüllyedni, a gombócok a víz tetején maradtak és onnét kezdtek el szépen bomlani. Csak a „zöld nagyzacskósból” kevert anyag süllyedt.
Etetés után néhány percre már jelentkeztek is a halak, mégpedig az itthoni snecikhez hasonló apróságok. Csak Gábor tudott néhány jobb, általunk ismeretlen, ezért külső jellemvonása alapján, „felálló szájúnak” elkeresztelt halat fogni. Ez a hal talán a mi gardánk és balinunk keverékének a megfelelője.
Amilyen gyorsan megjelentek az apró halak az etetésen, olyan gyorsan el is tűntek. Eleinte nem értettük az okát, de aztán gyorsan rájöttünk az egyikre: az etető a meredek parton egyszerűen bemosódik, és vele megy a hal is.
A másik ok is rövidesen meglett. A kishalak eltűnése után gyakoriak lettek a szellemkapások, vagyis az úszó jelzett, de a bevágás üres lett. Ez addig ment így, míg Feri végre halat akasztott, mégpedig jelentős méretűt, hiszen a gumija nyúlása ezt jelezte. De ez az öröm csak néhány másodpercig tartott, a hal elment. Ezt megismételte még egypárszor, míg végre meglett a tettes, egy kilóhúszas pettyes busa. A horog a szája mellé akadt.
Vezetőnk, akit neve kimondhatatlansága és kínaihoz mérten nagy testmagassága miatt Feri „Hosszúpuskának” nevezett el, közölte, hogy ezek azok a bodorkák, amiket előző nap nekem említettek, és amelyek majd a zsákmány jelentős részét fogják képezni. Oké, de hát erre hogy lehet horgászni, hiszen ezek a halak nem kapnak horogra?
A tréning végéig még fogtunk néhány apróságot, és akasztottunk egypár busát, de megfogni már nem tudtunk közülük egyet sem.
A kényelmes szállodai szobában nagy gyümölcskosár várt bennünket. Tusolás után a külön szobánkban Gao Si úrral együtt elfogyasztottuk a tizenvalahány fogásból álló „szerény” vacsoránkat, melyet külön személyzet szolgált fel. A szép felszolgáló lányt az egyszerűség kedvéért elneveztük Katinak, majd ezt elmondtuk neki is. Ettől kezdve nagyon szépen értett a nevére, sőt azt még kimondani is megtanulta. A kezdeti távolságtartó tartózkodását feladva a későbbiekben még beszélgethettünk is vele. Egy Wuhantól távol lévő kis faluból jött dolgozni a szállodába. Haza csak ritkán megy, hiszen a havi két szabadnap és a fizetése ezt nem engedi meg. Kolléganőjével lakik együtt, a részükre biztosított két öltöny ruhából úgy öltöznek választékosan, hogy időnként ruhát cserélnek. A munkaideje reggeltől estig tart. Ez azt jelenti, hogy reggel fél hétkor a reggelit már ő szolgálta fel és este tíz után az asztalunkat még ő szedte le. Szép, kedves és tiszta teremtés volt. (Mellesleg többen felajánlottuk neki az itthoni házvezető női munka lehetőségét, dupla fizetéssel, de nem vett bennünket komolyan a maga 18 évesnek mondott életkorával.)
A szálloda igazgatója is köszöntött bennünket, hiszen a szálloda fennállása óta mi voltunk ott az első magyar vendégek.
A második napi tréningen az „A” szektorban horgásztunk, a szektor elején. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a vízmélység alig több, mint egy méter. Ennyit az egyenletes pályáról… Ennek ellenére itt fogtuk a legtöbb halat. A kezdeti apróságok után Csaba a teljesen lefektetett 4 grammos úszójával egymás után fogta a kárászokat. Nekem sorban jöttek a busák - némelyiknek a horog egészen a szája közelébe akadt -, Gábor pedig még pontyot is fogott.
Ezért aztán elhatároztuk, hogy egy kis tanulmányútra megyünk…
Megkérve az egyik sporit, beültem a helyére és megpróbáltam busát fogni.
De én így sem tudtam busát fogni.
Láttunk viszont néhány figyelemreméltó felszerelést, az ezekről szerzett ismereteket ezennel közkinccsé teszem.
A méhlárva másik, talán kedveltebb felhasználási módja, hogy egyszerűen megeszik. A versenyen a tökmag helyett ezt ropogtatta a szomszéd spori. Miután megmutatta, hogy kell feltűzni, levette a horogról és hogy ne vesszen kárba, kiszívta a levét, a bőrét meg eldobta.
Egy helyen láttunk csontit is, melyet nemrég szedhettek ki valami állatból, elég nagy volt, de a gazdája így is nehezen fűzte fel a 2/0-s horogra. Ezen kívül volt még giliszta és szöcske is a csalijaik tárházában.
A botok a korábban már bemutatott rendkívül karcsú, hajlékony és erős pálcák. Láttunk azonban az új idők jeleként egy rakóst, melynek a belógása testvérek között is legalább 100 cm volt, láttunk néhány kezdetleges gyűrűs botot és gagyi orsót.
Egy kis magyarázat elkél a jobb és bal oldalon látható szerelékekhez, hiszen nekünk, akik ott voltunk, sem volt egyszerű megérteni a színes úszó gyöngyök jelentőségét. Ezek a gyöngyök valami úszó anyagból készülnek, és néhány centire egymástól vannak a zsinórra rögzítve.
A szereléket sanghaji rendőr barátunk mutatta be. A lényeg, hogy az eresztéket úgy kell beállítani, hogy a gyöngyök java része víz alá kerüljön. A horog és az ólom a fenéken van. Jön a hal, felveszi a csalit, és ahogy az ólomot megemeli, a gyöngyök egymás után jönnek a felszínre, mint a feltolós úszó. Na, ehhez mit szóltok?! Nesze nektek, hazai úszókészítők! Itt egy forradalmian új úszó. Mellesleg nagyon ötletes szerelésnek tartom.
Láttunk még hosszú spiccbotokat , melyeket nagy halra számítván gumiztak is. Néhány különböző megoldást ezekből is megörökítettünk:
Visszaültünk a helyünkre, és megbeszéltük, hogy megpróbálunk busát fogni. Ehhez igénybe vettük Hosszúpuska segítségét: megkértük, hogy a „tátottszájú” etetőből keverjen nekünk horogravalót. Ezt meg is tette. De a mi kicsi horgainkon ez a csali így sem volt igazán horogálló.
Maga a módszer lényege, hogy néhány gombóc etetőt be kell szórni a horgászat helyére, majd a horogra diónyi gombócot gyúrva azt az etetés helyére kell dobni, és a horogról leázó etetőanyag-szemcsékre odaúszó busák vagy véletlenül beszívják a horgot, vagy az kívülről valahova beléjük akad. Első ránézésre a helyiek is ezt csinálták. A csali azonban 27-32 másodperc alatt leázott a horogról. Ekkor jött az ötlet, a csalit valahogy horogállóbbá kell tenni. Ehhez valami szálas anyagot kell abba keverni, ami a szemcsék lebomlását nem akadályozza meg, csak lassítja. Ehhez vatta kell, gondoltam. Szerencsére Csaba tudtán kívül megint segített, nem egyedül jött, hanem nejével, akinek nő lévén havonta egyszer szüksége van vattára, illetve valamilyen ebből készült termékre. Ő tamponra volt ráállva, így ez volt is nála. Kértem egyet tőle, majd, hogy a sok nézelődő ne lássa, elfordulva szétszedtem és az etetőbe kevertem.
Az új „TOP MIX Tamponos” olyan jól sikerült, hogy a horogállóság 50-60 másodpercre nőtt, több busát is sikerült így megakasztani és megfogni.
Azt hittük, megvan a megoldás, és elhatároztuk, hogy másnap ezt a módszert hárman a csapatból kipróbáljuk. A másik két csapattag marad a hagyományos rakós horgászatnál, hiszen azzal halat biztosan lehet fogni.
Másnap aztán ennek megfelelően elkészítettük a szereléseket és nekiálltunk horgászni. A gumizott hatos spiccbotomra 18-as zsinór került, a korábban már bemutatott kínai úszót raktam fel, és a ládámban található legnagyobb, 12-es horgot. Megkevertem az etetőt és nekiálltunk horgászni. A csapat azon két tagja, akik nem busáztak, szinte azonnal elkezdték fogni az aprókat. Nekünk a busák csak az első óra után jelentek meg. Folyamatos beleúszások és akasztások közepette kettő darabot tudtam szákba terelni, míg a többiek egyet sem. A hagyományosan horgászók is akasztgattak néhány busát rakóssal, de azokat nem lehetett megfogni. Közben viszont a szomszédban horgászó csapatok szinte folyamatosan húzták a busákat.
Ismét tanulmányútra mentünk. Ekkor - mivel már több tapasztalatunk volt - derült ki a kínaiak busafogásának igazi titka!
Beszórtak két-három gombóc etetőt, amely felhőjével odacsalta a busákat, majd a horogra tűzött nagy méretű gombócok oldódása biztosította a folyamatos felhőt. Ebben a felhőben mozogtak a busák. A finom úszó pedig a beleúszásokat jelezte, mire is egy hatalmas bevágás volt a válasz. A nagy horog pedig általában jól akadt a hal testében valahol. Így ők a megakasztott halak kb. 50%-át megfogták. Volt olyan is, aki az úszó jelzésétől függetlenül ütemes időközönként bevágott és még így is tudott fogni.
Mindannyian elcsodálkoztunk, hogy ezt a nyilvánvaló gereblyézést a versenyen megengedik. Este szóvá is tettük, de udvarias elutasításban volt részünk.
A vacsoránál megbeszéltük a dolgokat és az alábbi megállapításra jutottunk:
1. Bennünket azért hívtak ide, hogy a sportszerű versenyhorgászatot mutassuk meg. Ebbe a gereblyézés nem tartozik bele, ezért ezt a módszert nem vállaljuk fel.
2. A gereblyéző kínai csapatok minden tagja nem tud busát fogni. Ezért, a nagy létszámra való tekintettel (45 fő egy szektor), ha valaki nem tud busát fogni, az nulláz, tehát sok pontot kap. Nálunk viszont mindenki tud halat fogni. Ezt figyelembe véve még akár jó eredményt is elérhetünk.
Ezek figyelembevételével alakítottuk ki a másnapi taktikát. Mindenki rakós bottal horgászik. Mindenkinek kell fognia legalább egy halat, de ha meg is van az az egy hal, addig kell ezt a horgászatot folytatni, amíg a szektorban el nem kezdik fogni a busát. Ha valaki már fogott két busát, akkor válthatunk esetleg a rakóson erősebb szerelésre, hogy esetleg mi is találkozhassunk egy-két busával. Az egy busányi halmennyiséget kishalból is össze lehetett szedni.
Megkaptuk a megrendelt szúnyoglárvát is. Ugyanis ilyen van Kínában is. Méghozzá milyen minőségben! A lárvában nem lé van, hanem hús. Ha tűzöm a horogra, olyan a bőre, mintha pinkit tűznék, és nem fakad ki. Feri a maradék lárvát hazahozta, elvitte Franciaországba és még ott is ezzel horgászott.
Reggelre aztán az időjárás is megváltozott, az addigi kellemes meleg hűvösre és szelesre fordult. A „D” szektorba, a pálya állítólag leghalasabb szektorába ültünk. Most már sok érdeklődő is figyelte horgászatunkat, így állandó felügyelőt kellett alkalmazni, hogy a helyiek ne járkáljanak át botjainkon.
Csak Csaba szűkölködött a halfogásban, egyszerűen nem fogadott szót, nem akarta megérteni, hogy hogyan kell horgászni, és igazán szerelése sem volt a finom módszerhez. Az előbbi problémán gyorsan segítettünk, megbíztuk Andit, Csaba párját, hogy tolmácsoljon magyarról „bész”-re, üljön oda mögé és verje a hátát, ha nem a megbeszéltek szerint horgászik, Ez működött.
A tréningnap délutáni részében már csak a felszereléseket igazgattuk, és további megbeszéléseket tartottunk. Észrevettük azt is, hogy minden szektorban mély a víz, és meredeken mélyül. Csak az „A” szektorban találtunk kis vizet, mint aztán a versenyen kiderült, csak azon a néhány helyen, ahol a tréningen ültünk. Tehát az etetést 10 m-nél beljebb nem szabad beszórni, illetve csészézni, mert becsúszik és elviszi a halat. Így viszont folyamatosan növelve a bot hosszát sokáig tudjuk a halakat követni.
Észrevettük azt is, ha fúj a szél és borult az idő, a kínaiak nem, vagy csak nagyon kevesen tudnak busát fogni, tehát ha marad a rossz idő, az nekünk kedvez.
A szúnyoglárva sem hozta meg az átütő sikert, nem fogtunk vele több halat, mint a pinkivel, viszont egy-egy csali váltással lehetett egy-két plusz halat fogni.
Tehát a taktikánk arra épült, hogy mindenki fogjon halat. Ez nagy biztonsággal kivitelezhetőnek tűnt, és dobogós reményeket is ébresztett bennünk.
A nagy csődületre mi is odamentünk és elcsodálkoztunk, hogy azt a böszme nagy halat, szinte orsóhasználat nélkül, spiccről fárasztva fogta ki. Mert orsó ugyan volt a boton, de olyan állapotban, hogy szinte semmi sem működött rajta, és a hal erejét igazából csak a bot rugalmassága emésztette fel.
Taktikánkat, hogy nem törekszünk nagy hal fogására, azonban a kínaiak is kifigyelték, és ők is számolni kezdtek: a pénteki, utolsó tréningen már náluk is feltűntek a kisebb horgok és a szúnyoglárva is.
A mi kidolgozott taktikánk viszont a legrosszabb szektorban is hibátlanul működött, mindenki fogott halat, a zord idő ellenére is. A tréning után összepakoltunk és bevonultunk a szállodába, felkészültünk a nyitóünnepségre.
A megnyitó ünnepség délután kezdődött. Meghívónk szép, piros színű zászlót is készíttetett nekünk, stílszerűen bambusz nyéllel.
Amint a zászlóval megjelentünk a szálloda mögötti téren, egy percünk volt ezt a képet elkészíteni, mert a csapatok és tagjaik körbevettek, és mindenkivel egyesével, csoportosan fényképezkedni kellett. Fél óra fényképezés következett, melynek a megnyitó ünnepség kezdete vetett véget.
Bevonultunk a megnyitó helyszínére, egy étterembe, ahol a többi csapat közt foglaltunk helyet.
Talán a tréning második napján közölte velem Gao Si úr, hogy a megnyitó ünnepségen beszédet kell mondanom, készüljek fel rá. Az ilyen „inzultusokhoz” nem vagyok hozzászokva, ezért megkértem Ferit, az ő ereiben úgyis újságíró vér folydogál, írjon nekem egy rövid kis beszédet. Papírra is vetette az elgondolását már másnapra, amihez hozzátettük az én és csapattársaim véleményét is. Így aztán egész csinos kis beszéd kerekedett. Azonban a probléma csak most jött, hiszen tolmácsunkkal, Péterrel, meg kellett értetni a szöveget, hogy pontosan tudjon fordítani. Erre két estéje ment rá Ferinek, hiszen az általunk használt fogalmakat meg kellett értetni Péterrel. Már minden megvolt, mikor pénteken délelőtt közölték, hogy a beszédemet már megírták és átadták a Péternek, neki csak fel kell azt olvasnia. Egy kicsit ledöbbentünk, mikor kérdésemre azt a választ kaptam, hogy biztos, ami biztos, nehogy rosszat mondjak. Péter megpróbálta lefordítani érthetően a mi nyelvünkre is. Valami esküféle volt. Így aztán leegyszerűsítettem a dolgot, kiálltam a mikrofon elé, elmondtam egy általam kigondolt szöveget, Péter felolvasta a kapott szöveget és ezzel el volt rendezve az ügy.
Később, miközben a vacsorát fogyasztottuk, feltűnt, hogy szinte mindenki mond beszédet. Rábeszéltem Pétert, hogy mondjuk el mi is a Feri és a csapat által összehozott kis esszét. Szót kértünk, kiálltunk, elmondtuk. Tetszhetett, mert jó tapsot kaptunk.
A verseny első napján reggel borult idő és kellemesen nagy szél várt bennünket a pályán. Az előző esti sorsolás viszonylag jól sikerült, majdnem mindenki abba a szektorba került, ahova szeretett volna menni. Én az „A” szektorba kerültem. Előre örültem a kis víznek, de a vízméréskor közel hatos vizet regisztráltam, ami tovább mélyült. Így a megbeszéltek szerint rövidre etettem. Az etető mellé készítettem egy kis agyagos szúnyogot is, melyhez az agyagot a pálya mögötti területről, a közönség nagy érdeklődése mellett gyűjtöttem be. Tettem egy kis agyagot az etetőhöz is. Az etetőt és a szúnyogot is lapított gombócokban, csészével raktam be.
A kezdet után nemsokára megvolt az első halam, majd a második is, apró „felálló szájú” halakból. Később jött a hír, hogy mindenki fogott már halat a csapatból. Viszont a kínai sporik csak az úszóikat figyelték és kapáltak szorgalmasan. Az első két órában haluk nem volt. Csillapodni kezdett a szél és az utolsó órában tizenegyen találkoztak busával, így én néhány grammal lemaradva a 12. helyről álltam fel. 27-en nulláztak a szektoromban. De ez így volt a többi szektorban is. Mindegyikőnk a busások után végzett. Csaba volt a legszelesebb szektorban, nála csak egy ember fogott busát, így a második helyről állt fel, és ezzel közülünk a legjobb eredményt produkálta. Az aznapi eredménylista alapján csupán néhány ponttal lemaradva a harmadik helyről fordultunk.
A taktika megváltoztatására nem volt ok, így kitartottunk eredeti elképzelésünk mellett.
Azonban reggel szélcsendre és napsütésre ébredtünk. Ez megpecsételte sorsunkat. Hiába fogott Feri két pontyot is, csak 10. körül végzett, Gábor és Csaba sem remekelt. Az én szektoromban és Béla szektorában is 26-an fogtak busát. Nálam volt, aki 17 kilót gereblyézett össze.
Az eredménylistából aztán kiderült, hogy csak néhány ponttal elmaradva a második csapattól és a dobogótól, de nekünk a hatodik hely jutott.
Most néhány kép még a versenyről:
Ezzel a versenynek vége lett, de még hátra volt az eredményhirdetés, továbbá másnapra Gao Si úr meghívott bennünket gyárába egy látogatásra és egy kis pecára az ő vizére.
Ez következik!
