Nagyon szép világbajnoknak lenni, különösen a pontyfogó sportban, ahol 72 óráig tart a verseny, és ahol ezt az eredményt a horgász egyedül nem tudja elérni - állítja Milan Majkić új világbajnok. Milan és Blagoje Nemčev régi jó barátok. Harminc éve együtt horgásznak, hét éve profi módon. Idén világbajnoki titulussal koronázták horgászsikereiket.
- Hajnali fél három. A világbajnokság első éjszakája már lassan mögöttünk marad, de a bokszunkban, a horgászbotjaink körül, a vízen még semmi történés. Biiiiiiii… Így kezdődött. És hogy hogyan fejeződött be, a képekről láthatják - emlékezik vissza a világbajnokság menetére Blagoje Nemčev nagykikindai pontyfogó horgász, akit barátai csak Bracónak becéznek.
No de lássuk a történteket.
Szerbia pontyfogó válogatottja a portugáliai világbajnokság színhelyére egy nappal a verseny kezdete előtt érkezett. Elhelyezkedtek a táborban, körüljárták a verseny színhelyét, majd a hajnali órákig fontolgatták a taktikát. Tudták, hogy az ilyen színvonalas versenyeken fölöttébb fontos a sorsolás kimenetele. Titokban reménykedtek abban, hogy legalább egy csapatnak sikerüljön szektor szélére kerülni. De ez nem történt meg. Ezúttal az A11-es, C6-os és a B2-esre jutottak.
Mint később kiderült, a Majkić-Nemčev párosnak a B2-es szerencsés kombinációt jelentett. Tőlük balra, a stratégiailag jó szektorszélre portugál, hazai csapat sorsolta magát. Jobbról Oroszország bajnokcsapata készülődött, azok mellé pedig az angol Mitch Smith, a Greys cég kedvence telepedett. Következett a sátorállítás, majd megkezdödött a meder feltérképezése. Ezt tették a bánáti pontyfogók is, de azért fél szemmel szüntelenül a vetélytársaikat figyelték. A mélységmérővel bő nyolcvan méter távolságban egy hat méter mély vízalatti árok kezdetét észlelték, amely 140 méteren fejeződött. Ezen a távolabbi törésponton a víz mélysége újra 4 méteresre sekélyedett.
- Megkönnyebbültünk - meséli Blagoje -, amikor rájöttünk, hogy a két szomszédos csapatnak ez a távolság elérhetetlen. Bejelöltük az árok túloldalán a törés kezdetét és a végét. Időközben fölhangzott a verseny kezdetét jelző sípszó is. Míg a szomszéd portugál csapat majdnem száz méter távolságig ígyekezett elvágni szektorunk előtt a halak útját, Bojan Bojanić csapatkapitánnyal megbeszéltük a horgászmódszerünket. Eldöntöttük, hogy a csatorna túloldali szakaszát készítjük elő, és csak ezt a távoli részt fogjuk meghorgászni. A kiszemelt helyen a mederfenék nem túl iszapos, elszórtan volt rajta pár apróbb kagyló. Az alapozó etetést 500 gramm tört és morzsolt bojliból, 1 kg pelletből, 400 g különböző magból, 1,5 kg csemege- és 300 g főtt öregkukoricából kevert etetőanyaggal kezdtük.
Fantasztikus volt ez a szektor. Tulajdonképpen itt mindenki homokos partszélre került, csak éppen a B2-es hely jutott valamiféle kaviccsal fedett sziklás részre. Be is omlott a széle, míg a majdnem 145 méteres távolságban kijelölt két-három négyzetméteres törésszakaszra bekerült az etetőanyag. A parton röpködtek a kavicsok, mintha 16 tengelyes tehergépkocsi robogott volna rajtuk… pedig csak Milan vett lendületet, hogy a kiszemelt helyre küldje be az etetőrakétát. A rakéták is elrepedeztek, pattogtak a körforgók, elszakadtak a csomók és a zsinórok, de nemcsak azok, hanem Milan szandálja is. És végül - ahogyan Blagoje mesélte - a portugál halaknak megterítették a svédasztalt a szerb pincérek.
A helyre az első éjszaka folyamán húsz-harminc 16-22 mm-es bojlival ráetettek. A 13. órában jött be az első ponty. Ettől a pillanattól kezdve az etetőanyag reggeli és esti beszórása mellett minden kifogott hal után pellettel és tört bojlival töltött PVA hálókat is használtak, és néhány bojlival töltött rakéta bevetéssel frissítették a törés mentén létrehozott terülj-terülj asztalkát.
Egy pár szó a felszerelésről: Century Full Metal Jacket 13 láb hosszú horgászbot, Daiwa Basia orsó nyakig töltve 0,27-es Fox Soft Steel damillal, 105-120 g-os, főleg „ultra cast” ólom, 4-es és 6-os méretű Fox Seria 2-es horog, és Cormoran „mono leader” 15 méter hosszúságú, változó átmérőjű damil előtét, amelynek kezdete 0,30-as, a vége viszont 0,60-as. Ami a csalit illeti, a hajszálelőkékre 16 mm-es, szamóca és fehér csokoládé aromájú bojlit fűztek.
A portugál csapat a főleg csemegekukoricából álló etetőanyaggal gyorsan maga elé csalogatta a pontyokat, olyannyira sikeresen, hogy Majkićék első kapásáig már húszkilónyi előnnyel rendelkeztek. Néha, amikor a szerb országos bajnok háza táján fogyóban volt a türelem, előkerült Milan öregapjának a szavajárása is. Például, az hogy „a madár, amely korán énekel, hamar betojik”. Ilyenkor persze segített a viccelődés, de még jobban a csapatkapitánnyal, a bázissal és a többi csapattaggal való kiváló együttműködés. Állandó összeköttetésben voltak, ismertették egymással a fejleményeket, mire és hol harap a hal, az etetés közepén, szélén, milyen mélységben… Összetartó volt a válogatott, a jó hangulat sokat segített a nehéz pillanatokban.
Főleg éjszaka érkeztek a pontykapások, úgyhogy Milanék a fő etetést napnyugtára időzítették. A halak meg csak potyogtak, a másfél kilós méreten aluliak és a méretesek is. Még az etetés mögé bevetett horgokra is ráharaptak. Így szétolvadt az 1-es helyen horgászó portugál csapat előnye. Az utolsó éjszakát a szektorban már másodikként várták, mindössze pár kilogramm lemaradással.
Hajnali ötkor utolérték az addig vezető portugálokat, a következő két órában pedig akkora előnyre tettek szert, amit egy ilyen vízen nagyon nehéz behozni. Ekkor döbbent rá Milan és Blagoje, hogy éremesélyesek. Így még több okuk volt, hogy egymást bátorítsák. Már tudták, hogy a C szektor első helyezettjénél jobb az eredményük. Az A szektor eredmény-jelentésére vártak.
- Amikor kitudódott, hogy az A szektor győztese majdnem 11 kg hallal alulmaradt… ez az! Milan és én vagyunk a világbajnokok - emlékezett vissza a nagy pillanatra Blagoje. - Kitört az öröm, ujjongtunk, üvöltöztünk, a horgászbotokat csókolgattuk, lelkesedésünkben a vízbe ugrottunk, és alig vártuk, hogy találkozhassunk a csapat többi tagjával. Ezekben a percekben mi voltunk a legboldogabbak a világon.
- Még mindig azok vagyunk, és még sokáig azok is maradunk - folytatta horgásztársának gondolatát Milan. - Minden, amit befektettünk, megtérült: a felszerelés, a kupaversenyek és a ki tudja, hány ezer kilométer, amit megtettünk, hogy isten háta mögötti horgászvizeken pontyokra lessünk. Mert valójában jobban kedveljük a vadvizeken, mint az intenzíven telepített tavakon folytatott pontyhorgászatot. Nem sajnálunk egyetlenegy horgászatban eltöltött percet sem, a kárpótlás teljes és tökéletes - fejezte be vidáman a beszélgetést a másik új világbajnok, a begaszentgyörgyi Milan Majkić.
