Tavaly ismerkedtem meg a szlovákiai Zemplínska Sirava víztározóval, és bevallom, szerelem volt első látásra. Hatalmas, nyílt vízfelület, tiszta, rendezett part, fantasztikus környezet. Körben hegyek, és a víz mint egy tükör tart ellenképet a hegyeknek. Az elmúlt évben Balázzsal indultunk az itt megrendezett páros versenyen, ahol első alkalommal a számunkra nagyon szép 2. helyet sikerült megszereznünk. Nem volt kérdés, hogy az idei évben is indulunk, hiszen a versenyen gyönyörű dévéreket lehet fogni, ráadásul komoly mennyiségben. A győzelmet jelentő fogások rendre 80 kg körül alakultak az eddigi versenyeken, és ezt a komoly mennyiséget kizárólag termetes dévérek fogásával lehetett elérni!
A verseny ebben az évben október 6-án került megrendezésre, a már jól ismert pályán. A felkészülés azonban már jóval korábban elkezdődött. Balázzsal kielemeztük a tavalyi horgászatunkat, hogy az akkori hibákból tanulva még eredményesebbek lehessünk. Voltak olyan pontok, amelyeken úgy gondoltuk, nem érdemes változtatni, és találtunk pár olyat is, amelyen feltétlen módosítani kellett. Vegyük sorra az elmúlt év tanulságait:
Az etetőanyag és etetés kérdése
A horgászversenyekkel kapcsolatban sokaknak ez a kérdés a legfontosabb, ebben látják a siker kulcsát. Nem mondom azt, hogy ez a kérdés mellékes, de korántsem csak ezen múlik a sikeres szereplés. Néhányan kizárólag a méregdrága külhoni etetőanyagokban hisznek, míg mások otthon, maguk állítják össze fogós receptjeiket. Az etetőanyag valójában hit kérdése. Ki miben hisz, bízik. Az etető összetételénél azonban sokszor fontosabb, hogy mi történik vele a keverés során. Két ugyanolyan keverék is másképpen tud működni, ha két horgász másféleképpen nedvesíti, töri, kezeli, de elég, ha csak különböző erősséggel nyomja össze a vízbe dobandó gombócot.
Balázs régóta élvezi a Timár Mix etetőanyagokat gyártó Timár Gábor támogatását, és az etetőanyagait az idők során elég jól kiismerte, segítségével én is sok fogós receptet állítottam már össze ebből az etetőanyag családból.
A versenyen az idén is a Timár Mix és a Haldorádó Team támogatásával indultunk, így nem volt kérdés, hogy a már tavaly is jól bevált keveréket használjuk.
A Tímár Mix etetőanyagok mellett fontosak voltak Timár Gábor útmutatásai. Tanácsai most is sokat segítettek, hiszen ő az egyik legtapasztaltabb „nagy öreg” a hazai versenyhorgászatban, és ugyan ki ismerné nála jobban ezt a kaját?! (Esetleg még Tóth Feri… :)) Timár Gábor számos, a mienkhez hasonló versenyen indult már, komoly háttértudással rendelkezik az ilyen vizek horgászatával kapcsolatban, rutinja pedig megkérdőjelezhetetlen.
Az etetéshez használható földdel és etetési-horgász technikával kapcsolatban a Haldorádó Teamből Döme Gábor segített. Számos verseny előtt kikértem eddig is a tanácsát, és minden alkalommal segítőkésznek mutatkozott. A felkészüléshez ez is hozzátartozik, több oldalról, több szemszögből járjuk körül a versenyt, hiszen több szem többet lát, több ember többet mond, és mindig van olyan „morzsa”, amit érdemes felcsippenteni. Gábornak a Mulde Kupákon szerzett tapasztalatai, mint kiderült, itt is érvényesek voltak, hiszen a nagy mélységtől eltekintve a körülmények hasonlóak.
Gábor nagyon őszintén elmondta az általa jónak vélt föld használatával, működésével kapcsolatos tapasztalatait. Milliliter pontossággal megadta a hozzá keverendő víz mennyiségét, és azt, hogyan kell azt hozzáadagolni. (Ez ma már nem titok, hiszen készülő filmjében is külön bemutatja, és az áruházban is olvasható a Sensas Terre de Fond keverésének pontos útmutatása.) Mindkettőjüknek ezúton is köszönöm a segítséget és támogatást! Személyükben olyan versenyzőket ismerhettem meg, akik nem csak megszerzik, de tovább is adják a tudásukat, tapasztalataikat.
Nézzük, mit is kevertünk?
Olyan etetőanyagot kellett összeállítani, ami tartalmas, a dévérek szája íze szerinti és állja a komoly áramlást, amit a szél gerjeszt a tavon. A következő receptet kevertük:
- 4 kg Timár Mix Dévér Extra,
- 4 kg Timár Mix Mester Mix,
- 1 kg Timár Mix PV1,
- 1 cs Dévér aroma por.
(Az etetőanyagokról bővebben itt olvashattok.) Folyékony aromát nem adtunk a keverékhez, bár utólag értékelve a versenyt, érdemes lett volna 1 flaska alkoholos dévéres aromát hozzálöttyinteni, hogy az aroma gyors szétterjedésével segítse a halak etetésre találását.
A kész keveréket kicsit túlnedvesítettük, hiszen később még 3 kg Terre de Fondot kevertünk hozzá. Állagát tekintve a túlnedvesítés és a PV1 hatására egy jól tapadó keveréket kaptunk. A célunk ugyanis az volt, hogy a kaja gyorsan érjen le, és képes legyen bevinni a tetemes mennyiségű darabolt gilisztát és csontit. A tapadóssága ellenére a vízben gyorsan bontott, a lehető legkevesebb időt töltötte gombóc formájában. A szétmosódott halom azonban a hozzá kevert föld hatására masszívan helyben is maradt. Nem sodorta el az áramlás, mintegy „ráfolyt” az aljzatra. (Ezt bizonyítja, hogy amíg sokan az etetéstől jobbra fogták halaikat, nekünk végig az etetés helyéről sikerült kapásra bírni a dévéreket. Nem kellett keresgéléssel töltenünk az időt, mert a hal ott volt, ahová etettünk!)
Az etetőanyag mellett legalább olyan fontos a megfelelő föld használata. Tudjuk, hogy a dévérek imádnak a löszös föld képezte „füstben” keresgélni. A víztározón a fenéken kell keresni a halat, így olyan földre van szükség, ami itt dolgozik. Több lehetséges megoldás közül kell kiválasztani az igazán megfelelőt. Ezek közül az egyik a Terre de Somme (löszös föld) megragasztása. Ebben az esetben Liant a collerrel (cementes ragasztó) vagy Collix-el tudjuk a löszt „koppanóssá” formálni. (Jól működik például ott, ahol el szeretnénk kerülni azt, hogy a föld csíkot húzzon, felkeltve ezzel a snecik figyelmét, vagy nem túl mély vízen kell fenékre etetni.) A másik lehetőség a Terre de Riviere (folyóvízi föld) használata. A „zsíros” nehéz föld, golyóként zúg a meder aljára, de nem ködöz kellően. Ezen persze lehet segíteni, ha megfelelő arányban löszt keverünk hozzá, de ennek arányát könnyen elronthatjuk. (Nem véletlen, hogy a földek keverése külön „művészet”.)
A harmadik megoldás egy ritkán alkalmazott adalék, a ventilált föld a használata. Rendkívül jól kezelhető, nagyon sok élő anyagot befogadni képes keveréket lehet segítségével készíteni, de kevés helyen elérhető, és elég borsos az ára is.
A legjobb megoldás, ha olyan földet használunk, ami kellően nehéz, kötött, mégis jól füstöl. Ezzel a földdel Gábor ismertetett meg, és mint azt pár sorral feljebb írtam, ma már bárkinek elérhető a használatával kapcsolatos információ. (A felhasználásával kapcsolatos leírás itt olvasható.) Az ebben foglaltakra volt nekünk is szükségünk, a „használati” utasítást betűről betűre betartva kevertük be a földet.
Az etetőanyagunkat darabolt gilisztával, csontkukaccal, etetőszúnyoggal tettük tartalmasabbá, a földhöz később már csak metélt gilisztát, etetőszúnyogot adagoltunk.
A felszerelés
A siravai versenyeken 4 módszer jöhet számításba. Match, rakós, spicc, bolognai. Az elmúlt évben a matchbotos horgászat volt a legkifizetődőbb, ezért ebben az évben is erre készültünk. A matchbotos technikák közül a csúszó úszós horgászatra helyeztük a hangsúlyt. A víz mélysége 3,5-4 méter közötti, amit igazából már csak csúszóra szerelve lehet kényelmesen meghorgászni. (Fix szerelékkel egyedül a szlovák Sensas csapatot láttuk horgászni, akik 4,5-5,1 méteres, igen hosszú matchbotokkal tudtak fixen horgászni.)
A matchbotok mellett szólt még a szinte mindig fújó szél is. Túl sok rakóst és spiccbotot láttunk már itt ripityára törni ahhoz, hogy ezeket a drága és sérülékeny botokat elő merjük venni.
Kétféle szereléket készítettünk. Az egyik egy „klasszikus”, csúszó úszós szerelék volt, míg a másik a most divatba jött „slider”, ami - mint azt neve is jelzi - szintén csúszó úszós technika. A slider leginkább talán abban különbözik a „klasszikus” wagglerektől, hogy igen tetemes súlyt lehet segítségével a zsinóron csoportosítani, és ami szintén nem mellékes, gyakorlat híján gubancot is sokkal könnyebb dobni vele, főleg, ha a kezünk nem áll rá a sikeres dobáshoz szükséges „lágyabb ívű” mozdulatsorra. Az előző évi versenyen is igen komoly áramlás alakult ki a szél miatt, az idén ezt a nehézséget szerettük volna megoldani a slider segítségével. A klasszikus szerelékeket is úgy készítettük el, hogy a zsinórra minimum 5, de akár 7 gramm is kerülhetett. A slidernél ez 7 grammtól indult és 8-9 grammnál végződött. Botjaink 3,90-4,20 m-es matchbotok voltak, és az úszók méretével egyenes arányban „keményedtek”. A sliderhez lágyabb, míg a klasszikus wagglerekhez „agresszívebb” akciójú botokat választottunk.
Az orsók mindegyike úgynevezett „matchorsó” volt, igen nagy áttétellel. A fórumon sok vita szólt már arról, hogy van-e értelme a nagy áttételnek, és nem csak úri huncutság ez az egész „matchorsó” kérdés. Most is az a véleményem, hogy van értelme. Nem csupán versenyen, de akár hétköznapi peca során sem mindegy, mennyi időt tölt a horog a vízben.
Amíg a csali a parton van, vagy éppen úton a part felé, nincsen esély a kapásra. Ezt a „holtidőt” segít csökkenteni a gyors matchorsó. Nagyon nem mindegy, hogy 40-50 méterről mennyi idő alatt sikerül kicsévélni a szereléket. A pontatlan dobásoknál is érdemesebb kitekerni, és újat dobni, mintsem a rossz helyen sokszor hiába várni a kapást. (A szerelékek pontos összeállítása a mellékelt ábráról leolvasható.)
Az előkészületek után lássuk, milyen is volt az idei verseny, és milyen tanulságokkal szolgált most is, mert bizony ezekből is volt bőven!
A verseny
Ahogy közeledett a verseny időpontja, egyre gyakrabban hívogattuk egymást Balázzsal, de az MSN-en is kizárólag a versenyről csevegtünk. Sajnos a verseny előtt most nem tudtunk edzeni, kizárólag a tavalyi tapasztalatainkra, illetve a „hallottakra” tudtunk támaszkodni.
A verseny híres szép fogásairól, nekünk is sikerült az elmúlt évben szép sikert elérni, ezért nagyon be voltunk sózva. Balázs az etetőanyaggal kapcsolatos dolgokat és - édesapja segítségével - a nevezést vállalta, míg én a csalik beszerzését intéztem. Szerencsére sikerült mindent a megfelelő minőségben és mennyiségben beszerezni, a több liter szúnyog, csonti, trágyagiliszta időben rendelkezésünkre állt. Úgy gondoltuk, nem lesz haszontalan, ha „dokumentáljuk” a történteket, ezért csatlakozott Peti és Tragyuszko cimborám is csapatunkhoz, hogy rögzítsék a verseny eseményeit, későbbi kiértékelés reményében.
Balázzsal mindketten a matchbotos horgászat mellett tettük le a voksunkat, másra nem is készültünk. A botokat előre felszereltük, de sajnos elkövettünk egy későbbiek során végzetes hibát. Tartalék szerelékeket nem gyártottunk, amiket létrára tekerve vihettünk volna magunkkal. Azt gondoltuk, hogy az előre felszerelt 3-4 bot kiszolgál bennünket a verseny során. Nem pontosan így történt, de ne szaladjunk ennyire előre. Tavalyi tapasztalatainkra hagyatkozva idén lényegesen „súlyosabb” cuccokat szereltünk. A legkisebb wagglerünk is 16 grammos volt, de inkább a 18 grammosakat favorizáltuk. Mindketten szereltünk egy-egy 10-12 grammos slidert is, ami - a fent említett rossz döntésünkkel (tartalék szerelékek készítése) ellentétben - a későbbiekben igen hasznosnak bizonyult.
A sok-sok egyeztetést követően végre eljött a várva várt nap! A verseny hajnalán a határon találkoztunk, ahol bevártuk a többi magyar csapatot, és konvojban indultunk Michalovce felé. Az út menti fákon is látszott, igen erős széllel kell számolnunk. A matchbot melletti döntésünk mellé így egy pipa került. A szél nem volt ismeretlen ellenfél, hiszen itt szinte mindig fúj, ám a versenypályára kiérve most mintha erősebbnek látszott volna! Az autóból kiszállva üdvözöltük szlovák barátainkat, és bizony nem utasítottuk vissza a jóféle szilvapálinkát sem. A szemből fújó hideg szél hamar kihűtött bennünket, ezért a belső melegítő mellé gyorsan felkaptuk a polár pulcsikat, és a nedves útburkolat meggyőzött bennünket az esőruha felvételéről is. Alaposan beöltöztünk. A sapkák pántját is szorosabbra kellett húzni, hogy ne vigye le a szél a fejünkről. A víz haragos hullámokkal ostromolta a partvédő kövezést, hogy nekicsapódva méteres gejzírré robbanva terítse be a partot. Tarajos hullámok kergették egymást, mi kell még? Igazi matches idő!
A feladatokat szétosztva az etetőanyag keverését ketten Balázzsal vállaltuk, Petire a „földmunka” várt. Mire bekevertünk, átrostáltunk mindent, már nem is fáztunk annyira. A sorsolás „hálás” feladata Balázsra várt, aki szerencsés kézzel nyúlt a kalapba. Igaz, hogy a tavalyi bajnokkal egy szektorba kerültünk, de legalább a pálya halas részére sikerült húznunk. (Az elmúlt évhez képest idén már szektorokra osztották a pályát, hasonló esélyeket biztosítva így a versenyzőknek.) Kiderült az is, hogy a verseny ettől az évtől kezdődően a Michalovcei Horgászegyesület idén elhunyt elnökének a tiszteletére lesz megrendezve, tisztelegve ezzel is a megbecsült elnök emléke előtt. A verseny eredetileg 5 órásnak indult, ami később 6 órásra hízott, alaposan átrendezve ezzel esélyeinket. A verseny szabályai nem változtak, idén is párban, de egy helyről kellett horgásznunk.
Etetőanyag és csali limit nincsen. Ezt a szlovák Sensasosok használták ki, hihetetlen mennyiségű kaját, földet, szúnyit hoztak a versenyre. Mi összesen 2 liter etetőszúnyogot hoztunk, míg ők lazán bekevertek 8-10 liternyit. A sorsolást követően kezdődött a zergemutatvány. A hatalmas köveken kellett lebotorkálni a vízhez, ügyelve arra, hogy a felszerelést egy esetleges szaltó ne tegye tönkre. A mi csontjainkról nem is beszélve…
A ládák felállítása sem volt egyszerű a csúszós köveken, igen sok időt eltöltöttem vele, hogy sikerüljön stabilan elég magasra állítani a ládámat ahhoz, hogy a felverődő hullámok, ne áztassanak el - szó szerint - tökig. Balázsnak már az elején mondtam, hogy a „dizájnos” sportcipője nem lesz itt megfelelő választás, hiszen a túrabakancsom is lassan átázott.
Szerencsére hallgatott rám, és előkerültek a kevésbé divatos, de annál praktikusabb gumicsizmák. A csúszós köveken ebben sem volt egyszerű a közlekedés, néhányszor nekem is sikerült keresztülesnem a felszerelt botokon. Szerencsére közvetlen szomszédaink hamarabb elkészültek, így megfigyelhettük, milyen távolságra tervezik a pecát. Balázzsal megegyeztünk abban, hogy túlhorgászunk rajtuk legalább 10, de inkább 20 méterrel. A meder feltérképezése a hatalmas hullámokban nem volt egyszerű, de még csak pontos sem. Tőlünk körülbelül 25 méterre azért sikerült találni egy szép törést, ahol a meder jó egy métert esett. A horgászatot a törés aljába, a padka mögé terveztük, ennek megfelelően 35 méteres távolságnál jelöltük meg a zsinórt. Az előkéket teljesen lefektettük a meder aljára, a jelzővel egyetemben. Az úszóinkon így is átcsaptak a hullámok, de legalább lassítani tudtuk a szerelék sodródását. Előzetesen megállapodtunk abban, hogy az etetőanyagot Balázs, míg én a földet lövöm. (Tanulság, hogy jövőre mindketten külön kezelünk mindent, hiszen így amíg pl. én szereltem, nem volt utánpótlás. Sokszor megfeledkeztünk szerelgetés közben a kaja-föld folyamatos lövéséről.)
A kezdést jelző dudaszó után alaposan megsoroztuk a horgászhelyet. Igen komoly alapot tettünk be, amit sikerült pontosan oda lőni, ahová szerettük volna. Szomszédaink sokkal közelebb, a padkán horgásztak. Jó 10 percig folyamatosan bombáztuk Balázzsal a vizet.
Az etetést követően végre kézbe kerültek a botok. A halak most nem rontottak azonnal az etetésre, jó egy órán keresztül csak egy harcsát tudtam fogni. Másutt sem tépték a halat, ezért már kezdtem félni, hogy új arcát mutatja idén a víz. A csendet Balázs törte meg. „Kapásom volt!” Jó lesz figyelni… A méteres hullámok tetején az apró, maszatoló kapást lehetetlen lett volna észrevenni, ám amit a siravai dévérek művelnek, az nem az a tipikus finnyás csipegetés. Az wagglereink végre méltósággal emelkedtek ki a vízből, és borultak a habokra. Kicsit rávártunk a kapásokra és határozottan bevágtunk. A szél igen szép hasat fújt a zsinórba, a bevágásnak ezért erőteljesnek kellett lenni. Végre dévérek a horgon!
A termetes dévérekre jellemző lomha locsogást igyekeztünk elkerülni, nehogy a vízfelszínre kifekvő halat a hullám leverje a horogról, ezért amint túljutottunk a törésen, a botokat inkább oldalra fordítva húztuk a halakat. Hol én, hol Balázs, de volt, hogy egyszerre mindketten fárasztottunk. Nagyon szépen beindult a játék. Ha a szél annyira felerősödött, hogy már a 18 grammos waggler sem volt elég, előkerültek a súlyos sliderek.
Barátaink szerint, akik figyelték a szektort, magasan vezettük szektorunkat. A szlovák Sensasosoknak nem igazán indult be a halfogás. Ahogy az lenni szokott, akkor üt be a mennykő, mikor nem számítunk rá. Balázzsal körülbelül egyszerre amortizáltuk le összes szerelékünket. A szél segítette igyekezetünket: „szép” gubancok vagy szakadó zsinórok miatt ott álltunk cucc nélkül. Hiába volt 3-4 bot is, bizony mind üresen maradt. Amilyen gyorsan csak tudtunk, átszereltünk, de sajnos elvesztegettünk jó fél órát akkor, mikor a legjobban beindult a halfogás. Ha lettek volna létrán előre előkészített szerelékek… Sajnos nem voltak, így a saját kárunkon tanultuk meg a keserű leckét.
A szerelés alatt persze nem ugyanazzal az intenzitással mentek be a gombócok, ami miatt a pecában az etetés terén is szakadás következett be. Mire minden újból a helyére került, már csak másfél óra maradt. A halak nem lettek hűtlenek hozzánk, mert a korábbi balfékeskedésünk ellenére is szépen fogtuk őket, de láthatóan ritkultak a kapások.
A szektorunkban horgászó szlovák Sensas csapatnak ekkor, az utolsó órában sikerült elhúzni. A mérlegelésnél 6 kilós előnnyel büntettek bennünket. (Siraván ez kb. 8-10 halat jelent, hiszen a halak átlag 50-80 dekásak) Megérdemeltük, ők pedig megérdemelték a szektorgyőzelmet! Nekünk a szektor 2-t jelentő 20 kg-os fogás összetettben az 5. helyhez volt elég, de a versenyt most is 80 kg-ot elérő fogással nyerték. (Érdekes, hogy a győztes szektorában 20 kg-mal sehol sem lehetett volna lenni. Ezért is korrekt a szektoros értékelés.)
Az eredményhirdetést követően megkaptuk barátainktól is, hogy az utolsó órában náspángoltak el bennünket, és előttünk volt a lehetőség. Összességében azonban így is nagyon boldogok voltunk, mert igen erős mezőnyben sikerült megszerezni az 5. helyet, és nem azok a fiúk vagyunk, akik csak nyalogatják a sebeiket. Az etetőanyagunk most is hozta a halat, az elhibázott, elrontott dolgon pedig jövőre csiszolunk. Egy biztos, tanultunk a fiaskóból. Az eredeti célkitűzéshez pedig tartottuk magunkat. Egy jót horgásztunk, az eredménytől függetlenül! Minderről rövid mozgóképes összefoglaló is készült, amely itt látható:
A dobogósoknak ezúton is gratulálunk, és köszönjük mindenkinek a segítséget, támogatást! Jövőre ígérjük, visszaállunk a dobogóra, de ha nem? Akkor is egy jót horgászunk!
Köszönjük a támogatást, segítséget: Timár Gábor (Timár Mix etetőanyagok), Döme Gábor (Haldorádó Team), Kondrát Géza (Balázs apukája Team), t-peti-tragyuszko (Barátok közt Team)
Írta: Polyák Csaba (csabio)
Fotók: Takács Peti, Nagy Gyula (Tragyuszkó)
Videó: Takács Peti
