Hatvan mindenre elszánt pergető horgász, novemberi reggel a Maconkai tározó partján. Hogy mi lesz ebből? Természetesen a Balzer Kupa 2006-os döntője. Az elődöntők ellentmondásos időjárásaiból most a szebbik mutatta magát ezen a reggelen. Megkímélve ezzel a versenyzőket a plusz megpróbáltatásoktól. Így ideális körülmények közt küzdhettek meg egymással a végső győzelemre áhítozó pergető párosok.
Ebben az évben a versenyzők az elődöntőkből magukkal hozták a helyezési számokat, ezért az alacsony helyezési számmal indulók nagyobb reménnyel vághattak neki a versenynek. A döntő azonban mégiscsak döntő, így az ott elért eredmények duplán számítottak a végső értékelésbe. Ez megadta az esélyt, hogy egy magasabb helyezési számmal bekerült csapat is jó helyen végezhessen a végső sorrendben.
Ilyen előzmények tudatában indulhatott a tározó különböző részeire a mezőny. Most is nagy kérdés volt, hogy meder vagy partszél adja-e a több halat? Ezen belül természetesen a csuka-süllő arány is kérdés volt. Bár ebben az évben eddig Maconkán a csukára való pergetés bizonyult a célravezetőbbnek.
Az első helyfoglaláskor már sejteni lehetett, hogy ismét kettéoszlott a mezőny a meder-partszél kérdésében. Mi Adriánnal az utóbbiakhoz tartoztunk, ezen belül a kikötő előtti területet vettük célba. Igaz, nem a szó szoros értelembe vett partszélt, mint inkább annak közelében lévő törést próbáltuk meghorgászni.
Rajtunk kívül még öt páros maradt ezen a területen, azzal a különbséggel, hogy mi nem bíztunk a nádszéleken lévő félméteres vízben. Azonban hamarosan kiderült, most tévedtünk.
A verseny első dobására ugyanis máris kifogtak egy csukát. Sőt, hamarosan társaik is követték, a kikötő előtti területet körbevevő nádszéléről szinte folyamatosan fogták a csukákat.
Valószínűsítettük, hogy a tározó más részén is lehetnek hasonló fogások.
Nagyobb helyváltoztatásra azonban nem szántuk el magunkat, legalábbis az első órában, ekkorra azonban láttunk olyan csapatot is, akik túl voltak a hetedik halukon.
Kapástalanságunk ekkora már cselekvésre kényszerített. Egy, a versenyen még érintetlen partszél mellé eveztünk. Súly le, egy dobás, egy csuka! Végre! Ez öt dobáson belül megismétlődött. Szóval kint vannak a partmentén a csukák!
Közben azért nem tévesztettük szem elől a mederben horgászókat sem. Szinte mindig fárasztott valaki, csakhogy azok a nagy része kívülről akadt hal volt. Őszintén megvallva nem értettük, hogy ha már a vermelésre készülő halak környékén horgászik valaki, akkor azt miért nem védett horoggal teszi. Így elkerülhetné a véletlen akadást. Kapás esetén pedig, szinte biztos az akadás. Sőt! Ezekkel a fárasztásokkal az értékes horgászidőből vesztegettek el, ezzel is csökkentve esélyeiket.
Közben azért szépen jöttek a csukák, már öt darabnál tartottunk, mikor elérkezett az első mérlegelés. Már második mérlegelő csónak beüzemelése előrevetítette, hogy itt bizony nem kevés ragadozó esik ma zsákmányul. Ezt természetesen megerősítették a mérlegelők is, volt olyan csapat, aki túl volt a tucatnyi hal kifogásán is.
Az is kiderült, hogy nagy többségben van a csuka, de vannak, akik a süllőkből csipegetnek rendesen.
A kezdeti lendület nálunk alábbhagyott, máshol viszont rendületlenül fogták a csukákat, szinte egy helyben állva. Apróbb helyváltoztatás után azután nekünk is ismét beindultak a fogások, sajnos itt sem találtunk igazi halbányát. Ezért óriási dilemma előtt álltunk, vagy maradunk a jelenlegi területen, bízva az újabb kapásokban, vagy keresünk egy másik partszéli részt, ami talán több halat adhat. A legközelebbi üres rész messzesége miatt a helyben maradásnál döntöttünk.
Fogás nélkül ekkor sem maradtunk, azonban ekkorra már látszott, hogy ez egy végső jó helyezéshez kevés lesz. Az újabb mérlegelésnél megtudhattuk, hogy a jelenlegi eredményünkkel jó, ha az első tízbe bekerülünk. A hátralévő versenyidőben nem tudtuk nagymértékben növelni a fogott halaink számát, ezáltal a megszerezhető pontokét sem. Így mi tizenkettő darab csukával zártuk a napot. Ez 12.300 pontot jelentett. Ez az eddigi Balzer pergető versenyeken a végső győzelemhez is elegendő lehetett volna, most azonban egészen más volt a helyzet.
A kihajózás és ebéd következett. A verseny szervezőinek pedig az eddig szokatlan adatmennyiség összegzése. A félreértések elkerülése végett kirakták, hogy egy csapat mennyi és milyen súlyú halat zsákmányolt. Kiderült, hogy volt olyan csapat, amely 32 darab fogott hallal büszkélkedhetett. A végső sorrendet azonban ekkor még nehéz lett volna felállítani, bár néhányan azért már reménykedhettek a jó helyezésben. A végeredményt hamarosan ki is hirdették.
A végeredményből kiderül, hogy csak egyenletes, jó eredménnyel lehetett megnyerni a versenyt. Ellenben a döntőben elért jó helyezéssel is lehet a dobogóra állni.
Nem lehet elmenni a versenyen fogott 297 db kifogott ragadozó mellett, ami 191.760 grammot nyomott a mérlegen. Ennek tudatában, talán nem meglepő, hogy minden csapatnak volt értékelhető fogása, kivéve természetesen az egyetlen távol maradt csapatot.
Ezzel befejeződött az ez évi pergető verseny sorozat. Remélem, a jövőben is hasonlókban lehet részünk.
Írta: Lukácsi Béla
Fotó: Lukácsi Béla, Balzer Team
