Bizonytalanság! Talán ez a legmegfelelőbb szó arra, amit éreztem a verseny reggelén. Egyben reménykedtem csak, hogy valószínű nem csak én egyedül érzem ezt az ideérkező versenyzők közül. Bizonytalanságomat tetézte a csónakmotorunk hűtőrendszerének lefagyása is. Szerencsére rövid idő alatt megoldódott a hűtővíz problémánk: reménykedtünk abban, hogy a versenyen is kitisztul az előző napi edzésen előrevetített sötét kép.
A pénteki edzéssel kezdeném most a beszámolót. Történt ugyanis, hogy szokásunkhoz híven pénteken egy verseny előtti főpróbát tartottunk. A Borzonat hihetetlen zavarossága bennünket is zavarba ejtett. Egyedül a hátsó részben lehetett találni egy rövidke szélvédett szakaszt, amit nem tett zavarossá az előző napi viharos szél.
Talán ennek is köszönhető, vagy a hirtelen beköszöntött lehűlésnek, hogy kapás nélkül úsztuk meg az egész edzésnapot. Erre kellett volna építenünk a szombati versenytaktikánkat. Némi vigaszt nyújtott, hogy hozzánk hasonlóan más csapatok is sikertelenek voltak.
Ilyen előzményekkel talán érthető a minél jobb szereplés igénye miatt érzett bizonytalanságunk.
Az eligazítás után a sorsolás következett, ami egyben a kihajózási sorrendet is jelentette a Borzonatra.
A Borzonat elején - érthetetlen módon - megállt a mezőny, majd innen egy gyors rajttal indult mindenki a számára kiszemelt terület felé. Mi még ekkor is tanácstalanok voltunk kissé, egyben egyeztünk csak meg: Egy sok táplálékhalat rejtő területen álljuk meg. Ez a választás a Borzonat elejére esett, itt csobbant a kikötősúlyunk. Ezzel egy időben jobbra és balra is beállt egy csónak. Az egyik az első forduló győztese, a másik a harmadik helyezettje. Tehát a két legnagyobb riválisunk, így legalább szemmel tarthattuk őket és ezáltal az OB állását is.
Én egy duplanullás körforgóval indítottam, Adrián pedig az előző évben bevált minitwisterre tette a voksát.
Fél perc elteltével Adrián szinte üvöltve emelt ki egy apró, de számunkra egy pontot jelentő sügért.
Mégis itt vannak, és érdeklődést mutatnak a műcsali iránt! Ez az előző nap tapasztalatai alapján ez szinte csodának számított szemünkben.
Szerencsére nem az egyetlen érdeklődő volt a minitwisterre, hamarosan egy újabb sügér tisztelte meg Adrián horgát. Erre már én sem tétlenkedtem, én is lecseréltem a körforgómat plasztik csalira.
Nekem viszont nem akarta senki megcincálni a twister farkát. Ezzel szemben Adrián szerencsére, ha nem is az előző évi tempóban, de szedegette a sügéreket.
A többi versenyző is tanulhatott az előző évi versenyből, ugyanis aki eredményt akart elérni, az a partszélekre tette voksát, ahol az apróbb, de darabszámban szaporább sügérek voltak találhatóak. Bizony, ha valaki benézett a Borzonat elejéről az visszarettent a továbbhaladástól a sok csónak láttán. Hozzánk egyre közelebb jött a többi versenyző, és harminc méteres körben már öt csónakból is horgásztak. Ez eredetileg szabálytalan lenne, de mivel igazán nem zavartuk egymást, senki nem reklamált a másik közelsége miatt.
Számunkra elérkezett az első mérlegelés, elsőre tizennégy darabot számoltathattunk meg a versenybírákkal. A sügérek életben tartását egy dézsában oldottuk meg, így gyorsan és biztonságosan tárolhattuk őket.
Az előző évi versenyen hasonló időszakban már száz darabon is túl voltunk. Most viszont elégnek látszott a harmadannyi mennyiség is. Ezt megerősítették az addigi mérlegelések is, hiszen utánunk tíz darab volt a legtöbb eddig bemutatott darabszám.
Közben természetesen én is találtam egy kis területet, amiről sikerült kicsalnom egy pár sügért. Érdekes hogy a csónak körül alig négyzetméteres területek voltak, ahová a kis ragadozók beálltak portyázni. De innen is hosszabb-rövidebb időre eltűntek, majd ismét visszajöttek a sügérek.
Közben eltelt egy újabb óra, és elvégeztek egy újabb mérlegelést. A hírek szerint még mindig előkelő helyen álltunk a már hatvan darabra szaporodott sügérrel. Most éreztük, hogy jó lenne egy helyváltoztatás, de nem mertük otthagyni a viszonylag biztosat a bizonytalanért. Ezért a dudaszó végéig a maradás mellett döntöttünk. A verseny vége utáni mérlegeléskor kiderült, hogy mi 75 darabbal fejeztük be ezt a versenyt. Sőt jelenleg vezettünk is, ám egyszer csak bekövetkezett, amitől már az előző évben is tartottunk. A mérlegelő csónakból elkezdtek vízbe repülni a sügérek, és meg sem állt a számlálás 85-ig. Ezzel egy helynyit hátrébb csúsztunk, csakhogy még mindig nem ismertük az előző fordulóban előkelő helyen végzett versenyzők eredményét.
A kikötés után, az ebéd közben ment az esélylatolgatás. Úgy látszott, sikerülhet a hőn áhított címvédésünk.
Elérkezett végre az eredményhirdetés, először a Magyar Horgász Club Pergető kupa dobogósait szólították.
Helyezés | Versenyző páros | Pontszám |
1. | Schlotthauer László - Ruff Miklós | 85 |
2. | Lukácsi Béla - Kovács Adrián | 74 |
3. | Takács Róbert - Bicskei László | 49 |
Mivel tudtuk, hogy az ebben a fordulóban első helyen végzett páros az előző fordulóból 9-es helyezési számot hozott magukkal, nyeregben érezhettük magunkat a két fordulóban elért négy helyezési számunkkal, és már nyugodtan várhattuk a 2006-os Pergető OB eredményhirdetését, melynek dobogósait az alábbi csapatok alkották:
Helyezés | Versenyző páros |
1. | Lukácsi Béla - Kovács Adrián |
2. | Schlotthauer László - Ruff Miklós |
3. | Fürtös Attila - Marosi Csaba |
Ezzel valóra vált a címvédési álmunk!
Érdekesség még, hogy horogra került egy 3,2 kilogrammos csuka is a rengeteg sügér és az egyetlen balin mellett, ez viszont az egy darab = egy pont rendszerben alig ért többet egy apró sügérnél.
Hogyan tovább?
Az OB dobogósai indulási jogot szereztek a jövő évben először megrendezendő csónakos pergető világbajnokságra, melyet a Volga folyó egyik duzzasztott részén rendeznek az oroszországi Saratovban. A következő cél lehet a világbajnokságon minél tisztességesebb helytállás a másik két csapattal együtt.
