A legnagyobb hazai rablóhal fogó verseny második felvonásának a Tisza-tó adott otthont. Az a víz, amely évek óta mostohán bánik a versennyel ezúttal sem kecsegtetett túl sok jóval. Ez a tény viszont sokakban felébresztette a reményt, hiszen, aki egy-két nagyobb halba belebotlik, akár a végső, összetett győzelemre is eséllyel indulhatott.
Egy híján ugyanannyi résztvevővel, mint Maconkán összegyűlt a pergetők népes tábora az élő Tiszán kialakított Szabics kikötőben. A hajók kiosztása ez esetben példás gyorsasággal és pontossággal zajlott. Igaz borsos áron, de egyenlő feltételek mellett, kiválóan ellátott, tökéletes állapotú motorcsónakokkal futhattunk ki a vízre. Fontos is volt a jó motoros, hiszen a VI-os öblítő csatorna zsilipjénél csaknem 40 centi eséssel zúdult befelé a megáradt Tisza a tározóba, hatalmas kávészínű, kilátástalan áradattal elöntve a tavat. Reménykedtünk, hogy a verseny helyszínén még nem kavarodott fel a hordalék és tisztább víz vár ránk.
Sajnos a szervezők ennyi év után sem tudták, vagy nem akarták elárulni előre a verseny pontos helyét, ezért csakúgy, mint tavaly a felkészülés lehetőségét elvágták a legtöbb csapat előtt, bosszantó esélyegyenlőtlenséget teremtve ezzel. A vízállás kiszámíthatatlanságára hivatkoznak. Sokan, akik többször indultunk már ezen a megméretésen nem értjük, miért nem lehet egy pályát lezárt zsilipek esetére (pl. az élő Tisza vagy a Füredi Holt Tisza) és egyet nyitott csatornák esetére (Borzonat vagy Óhalászi) meghirdetni. Az, hogy néhány a támogatókhoz közel álló csapat tudta, hogy hol lesz a forduló, akkor derült ki, amikor a helyszínre érkezve a csoportos eligazításkor a kupa főbírója közölte, hogy volt olyan páros, amely szabálytalanul, dudaszó előtt majd egy órával kimotorozott a holtágra. Közölte azt is, hogy őket ki kellene zárni, de majd máskor… Többen értetlenül néztünk egymásra, akkor ezek szerint mindenkinek van egy lehetősége a szabálytalanságra? Persze nem torzsalkodni, hanem horgászni jöttünk és szerencsére a mezőnyben ez a szellem uralkodott, így senki sem szólalt fel. A hatalmas területen szétszóródva, 8.40-kor felhangzott a várva várt indító jelzés.
A Borzonat nevű terület a rablóhalazás igazi mekkája lehetne, kimeríthetetlen lehetőségekkel. A 150-200 méter széles és 3-4 km hosszú patkó alakú régi folyómedret a külső íven sűrűbben, a belső íven ritkábban hatalmas kiszáradt fák szegélyezik. A külső ív akadó sora mögött egy 50 méteres viszonylag sekélyebb növényes sáv után végig sűrű nádas koszorúzza a régi holtágat. A belső ív pedig végeláthatatlanul fut ki a tökleveles rengetegbe, itt-ott nádszigetekkel, csontváz fákkal tarkítva a látványt. Csak a terep végigjárása, letapogatása és felderítése is napokat venne igénybe.
Kicsit tanácstalanul álltunk a bőség zavarával küszködve, hiszen ezelőtt csak két ízben próbálkoztunk ezen a területen, így kevés ismeretünk volt. A víz a Szilas-fok nevű bejárattól befelé húzódva folyamatosan tisztuló képet mutatott. A hátsó részeken egészen tisztának tűnt, és még ilyen áradásban is 60-80 centi leláthatósággal bírt.
A mezőny eloszlására csakúgy, mint Maconkán, itt is egy hármas tagozódás volt jellemző. A legtöbben a markánsan kijelölhető fasor vonalában ütöttek tanyát részint a mélyebb víz felé, részint a nádas irányába, a sekélyebb, növényes rétegek felé dobálva.
Egy kisebb, 15 csónakból álló brigád a holtág oldalágát képező 400 méter hosszú és 100 méter széles 1 méter átlagmélységű, növényzettel dúsabban borított nádöblét vette ostrom alá. A legkevesebben pedig a nyílt víz felé kacsingattak, és az ott elszórt nádszigetek, akadók környékét vallatták.
Mi eleinte a meder szélében húzódó akadósor és a mögötte fekvő tökös-lapos mellett tettük le voksunkat. Gondoltuk így elcsíphetjük a mélyben és a kisvízben napozó csukákat is, és a két réteg közti ingázók sem kerülhetik el imitációinkat. A 3-4 méteres mélységet leginkább mélyretörő, felúszó wobblerekkel, közepes tömegű kanalakkal és gumihalakkal faggattuk és lassan araszoltunk a kanyar mentén felfelé. Másfél óra elteltével láttuk az első halat, de sajnos nem a mi csónakunkban. Tőlünk 80 méterre küzdő társaink szákoltak egy kiló feletti kajmánt, amit eufórikus örömmel nyugtáztak, ezzel jelezve, hogy az addigi kapástalanságunk nem minősült kirívó esetnek.
Tovább keringtünk a pályán jeleket, új helyeket keresve, és vészesen herdálva pergető időnket. Kis idő múlva döbbentünk rá, hogy szinte eltűnt a fél mezőny! De hova? A versenypálya végén található mellékág felé kormányoztam a motorost és meglepődtünk, hogy még mekkora terület maradt rejtve előttünk. Mivel a szél is feltámadt a két oldalról nádfallal védett mellékágban találtuk meg a mezőny zömét. Itt viszont hatalmas lett a csúcsforgalom. Nem csoda, hiszen álmodni sem lehetne ideálisabb csukatanyát. Méter-mély víz, nádas, bedőlt fák, ritkuló töklevél és sulyom. Azonban itt a nagyobb népsűrűségben egy óra alatt is csak két akasztást kukkolhattunk ki távolról, az egyik egy csuka, a másik egy sügér lehetett. Persze, mi megint kopaszok maradtunk.
Újra odébbálltunk, de a harmadik nagyobb szakasz feltérképezését már elvetettük, mert vészesen fogyott az idő, így visszatérve az akadósor vonulatához az utolsó egy órában itt próbáltuk megfogni a becsülethalat, sajnos sikertelenül.
A befejezést jelző dudaszó lelombozott bennünket, mert tudtuk, sejtettük, hogy ezen a vízen remek ragadozók rejtőznek, és talán foghattunk is volna belőlük, ha nem aprózódunk fel a pálya feltérképezésében és jobbnál jobb részek közötti csónakázásban, keresgélésben.
Tovább dühített bennünket, hogy a fényképezést is lekéstük, mert mire a Szilas-foknál várakozó mérőhajóhoz értünk, addigra a mérlegelésnél csak egy szép balint láthattunk egész messziről és egy kiló körüli csukát. Hiába, ez nem a mi napunk volt.
Apró vigaszunk csak az lehetett, hogy az összegyűlt hajók mindegyike panaszkodott. Volt, aki egy héttel korábban 6 db 2-4 kiló közötti jószágot fogott itt egy délutánon, de most csapattársával közösen is csak egy bicskát tudott összehozni. A maconkai fordulót magasan nyerő, és a Borzonatot nálunk sokkal jobban ismerő Gégény-Prókay kettős sem ejtett el egy halat sem.
Nagy tanulsága volt a versenynek számunkra, hogy ismeretlen vízen tudatosabban kell felépítenünk a keresést, továbbá, hogy a pálya megismerése és edzések nélkül nem vehetjük fel a versenyt azokkal, akik helyismerettel rendelkezve jobban oszthatják be idejüket.
Az eredményhirdetésnél aztán kiderült, nem csak mi betliztünk: a 41 csapatból 26 nem fogott halat! Bár az összes fogás jobb képet mutatott, mint a tavalyi viharos tiszatavi-fordulón, de a 47 darabos, 32 kilós összeredmény csalóka, ugyanis ennek 40%-át az első három helyezett, sőt 20%-át a fordulót nyerő - és nem állom meg, a verseny elején szabálytalanul korábban kihajózó - Balzeros páros adta. A legtöbb és a legnagyobb halat is ők fogták, körforgókkal dobálva. Ők tehát vagy szerencsések voltak, vagy jobban tudták, hogy mely területeket kell bombázni.
A fogás zömét a csukák adták, de gyakori volt a kisebb balin és ugyanilyen számban a sügér is.
Csapatunk csak azért lehet szomorú, mert a második fordulóban nem ért el értékelhető eredményt, és az idei 17-26. hely a tavalyi 13. helyezéshez képest bizony visszaesésnek minősíthető. Nem baj, majd jövőre!
A Maconkán óriás-csukát fogó, rokonszenves Tóth-Kosina páros ezen a fordulón is igazolta, hogy nem a véletlen szánta meg őket egy öreg példánnyal és a Borzonatról is egy igen szép csukával térhettek haza. A forduló 5. helyére befutva megszerezték az idei bajnoki címet.
A X. MAHOR-BALZER ORSZÁGOS PERGETŐBAJNOKSÁG végeredménye a két forduló alapján:
I. | Tóth - Kosina | 2+5 = 7 helyezési pont |
II. | Algayeer - Zákonyi | 8+1 = 9 helyezési pont |
III. | Füstös - Montskó | 12+4 = 16 helyezési pont |
IV. | Tóth - Leviczky | 4+13 = 17 helyezési pont |
V. | Ruff - Schlotthauer | 19+2 = 21 helyezési pont |
VI. | Dienes - Dienes | 6+15 = 21 helyezési pont |
A II. forduló legnagyobb hala: Algayeer Zoltán 2,33 kg-os csukával
A II. forduló legkisebb hala: Takács Róbert 2 dkg-os (!) sügérrel
Gratulálunk a győzteseknek és reméljük, jövőre újra együtt lehetünk!
