Ismét elérkeztünk az év utolsó versenyéhez. Ez szokásosan a Maconkai-tározón megrendezésre kerülő Balzer kupa. Mint az előző években, most is nagy volt a túljelentkezés, annak ellenére is, hogy manapság már egymást érik a pergető versenyek. Ez is mutatja a pergető horgászat egyre nagyobb térhódítását.
Az előző évben nem indultunk el a versenyen, most azonban ismét megmérettettük magunkat Maconkán. Az első fordulóban negyvenhárom csapat indult el, ebből „csak” az első tíz juthatott be a döntőbe. Ebben az évben az értékelés megváltozott, most minden darab ragadozó hal tíz pontot ért, és minden centiméter plusz egy pontot. A mérés a hal teljes hosszát érintette, tehát az orrcsúcstól a farok végéig mérték a halakat. Ez még kíméletesebb bánásmód eléréséhez is vezetett, mivel a műanyag cső, amiben a mérés történt, nem szedi le sem a pikkelyt, sem a nyálkát a halakról; a kilencvenöt centiméteres mérőcső azonban majdnem megtréfálta a mérlegelőket.
A reggel igazán kellemes időjárással fogadta a versenyzőket, ezért nem kellet túlságosan beöltözni az evezéshez. Ismét a szokásos helyen, a kikötő előtti területen volt a startvonal. A mezőny fele azonban nem az evezéssel volt igazán elfoglalva a startot jelző dudaszó hangjára, hanem a karók és a súlyok lerakásával. Ez valószínű az előző napokban telepített csukáknak köszönhető, két éve ugyanis hasonlóan a verseny előtt telepítettek csukát a tározóba, akkor a kikötő előtti terület adta belőlük magasan a legtöbbet. Valószínűleg sokan erre számítottak, köztük mi is. Így három evezőcsapás után már csobbant is a műcsalim a vízben. Ekkor néztem körül, és láttam a rengeteg csónakot körülöttem. Mindenki serényen dobált, de az első halat nekem sikerült kifognom, bár nem voltam éppen vidám a négykilós csuka kifogása után! Sajnos külső akadással fogtam, ezért gondolkodás nélkül engedtem vissza a vízbe. A történethez hozzátartozik azonban, hogy ahonnan fogtam, ott előtte egy törést észleltem, és ezt vallattam meg már egy jó ideje, a törés valóban tartott csukát, csakhogy az nem volt hajlandó érdeklődést mutatni a csalim iránt. Ennek ellenére bíztunk a helyben, és legalább egy órán át vallattuk a környékünket, mindhiába. Mellettünk ugyan nem fogott senki, de a kikötőtől a zsilipig lehorgonyzó csapatok szinte mindegyike méretett csukát. Erre már mi is reagáltunk, és a közelben dobtuk le súlyunkat. Nem sokkal előtte hagyta el a területet egy másik csónak, mégis bíztunk a helyben. Be is jött a számításunk! Egy leragadós kapás után végre kifáraszthattam az első értékelhető halamat, igaz, nem volt kapitális példány, de meglett az első halunk.
Talán negyedik dobásra Adriánnak is kapása volt, sajnos azonban csak egy koppintásra volt jó, azt pedig nem értékelik. Egy apró helyváltoztatás után társamnál megismétlődött az előző jelenet: újra csak egy koppintás. Ez már több mint bosszantó volt. Közben azért fél szemmel követtük a mérlegelő csónak útját is, hátha valami információt le tudunk szűrni belőle. Sok mindent azonban nem tudtunk meg, talán csak annyit, hogy a hátsó részben valószínűleg kevés halat foghatnak, mivel arra nem járnak a mérlegelők. A hosszú gát előtt ellenben sűrűn villogott a fényképezőgép vakujának a fénye, ezért valószínűsítettük, hogy ott szép fogások lehetnek.
Mivel nekünk több akciónk nem volt a kikötőnél és a környékünkön lévők sem jeleskedtek a fogásban, megpróbáltunk a zsilip felé húzódni. Sikerült is a zsilip mellett találni egy helyet, a verseny hátra lévő idejét ennek a vallatásával töltöttük el. A mellettünk lévő csónakban fogtak egy balint is, ezért mi is megpróbáltunk legalább egyet lépre csalni belőlük. Maconkán az utóbbi időben a balinállomány szépen felfejlődött, és csak idő kérdése, hogy mikor lehet vele versenyt nyerni. Érdekes, hogy a keszeges versenyeken számtalan balint fognak, pergetve viszont még mindig csak elvétve lehet fogni belőlük. Sajnos nem most jött el a balinok ideje, hiába dobáltunk mindenféle lehetséges csalit a környékünkön, jelentkező nem akadt. Mások horgára azonban volt jelentkező, igaz ezek nem balinok voltak.
Hamarosan lejárt az ötórás versenyidő, éreztük, hogy az egy darab hal ezen a versenyen kevés lesz a továbbjutáshoz. Később kiderült, hogy valóban legalább két darab hallal lehetett csak a döntőbe jutni, sőt a verseny legnagyobb hala a közel 100 centiméterével sem volt önmagában elég a továbbjutáshoz.
A verseny első tíz helyezettje, tehát a döntőbe jutott csapatok
| HELYEZÉS | VERSENYZŐK | db | cm | pont |
| 1 | Nagy Róbert - Karádi László | 4 | 233 | 273 |
| 2 | Papp Zsolt - Szabó Tamás | 4 | 212 | 262 |
| 3 | Csöre Gábor - Szegedi György | 3 | 203 | 233 |
| 4 | Zsíros András - Szili István | 3 | 171 | 201 |
| 5 | Martos Tamás - Márkus Tamás | 3 | 152 | 182 |
| 6 | Kövesdi Zsigmond - Pálfi Attila | 3 | 147 | 177 |
| 7 | Rádai Csaba - Szalkovszki Ottó | 2 | 146 | 166 |
| 8 | Molnár Vilmos - Pástét Balázs | 2 | 145 | 165 |
| 9 | Szegi Zoltán - Tóth László | 2 | 120 | 140 |
| 10 | Kalacsi János - Kalacsi Róbert | 2 | 116 | 136 |
Ezek után kíváncsian vártam, mit nyújt Maconka a második selejtezőben, amit már külső szemlélőként követhettem végig.
Írta: Lukácsi Béla
Fotó: Balzer, Lukácsi Béla
