Koromsötét éjszakákon, olykor hatalmas csobbanások zavarják meg a megszokott nyugalmat. Mintha kisborjú esett volna a vízbe - mondogatják a muzslyaiak. A harcsa zsinórt szakít, nyelet tör, és utána újra csend. Az eddig legnagyobb kifogott példány 53 kilós volt. Szükség lenne a tavak gondviselésére. Hiszen a természet hálás.
Nagybecskereket a kilencezernyi lakosú Muzslyával, a Bega-csatornán átvezető szürkére festett vascső korlátokkal biztosított régi híd köti össze. Átlépve a hidat, a civilizációnak is búcsút inthetünk, hisz innen már csak egy keskeny aszfaltút próbálkozik a tizenhárom km-re levő Tiszáig nyúlni, de az is valahol a vadászlak környékén beleolvad az esőben ragadós, fekete országútba, ahonnan már valóban sehova sem jutni.
Szép falu Muzslya a takaros kis templomával, a tisztára meszelt főleg földszintes, vert falú házaival, az utcákat ékesítő gondozott virágoskertjeivel, nyáron zöldbe borult út menti diófák, hársfák lombjaival.
Az alacsony löszplatón fekvő település sajátossága, hogy mindössze két méter ásás után, a humuszos földkéreg alatt vastag homokrétegbe szalad a szerszám. A helybeliek a százegynéhány éves település alapításakor megkezdték az akkori faluszélen kínálkozó lyukakból merítgetni, szivattyúzgatni a jó minőségű, építészetben fontos finomhomokot.
Különösen a hatvanas évektől számítva mélyültek, nagyobbodtak a lyukak, az állandóan feltörő friss talajvíz pedig tavakká varázsolta a gödröket.
Legalább öt ilyen tónak nevezhető homokos van ma már, a legöregebb és a legmélyebb a pár négyzetkilométer területű Cseppeli-tó (tízegynéhány méter mélységű), a legnagyobb felületű pedig, a szomszédságában fekvő Didula-tó.
Idővel az állandóan frissülő víztömegben megjelentek a halak is. Először a kárászok, törpeharcsák, majd a csukák, pontyok és a szürkeharcsák szaporodtak, növekedtek.
A békák milliós tömegei hűséges lakói a vidék vizeinek. Ők a tavasz hírnökei. Amikor április végén a meteorológiai előrejelzést meghazudtolva köszöntik a kikeletet, esténként békakoncertjüktől visszhangzik a környék. Ilyenkor karmesterük a lassan nyugat felé haladó holdvilág, türelmes és csendes hallgatóik viszont az égbolt csillagai.
A napsütötte buckákat borókák, lágyhajlatú bársonyos gyep, tarka virágok szőttese borítja, gircses-görcsös fehér akácok színesítik. A környéken nyaralnak és költenek a gólyák, a fecskék, mindenütt gerlék turbékolnak, a pacsirták csilingelő dalától hangos a táj. A mindig nedves homokpart felületén ötujjú vadállatok nyomai kergetik egymást.
Furcsa közeg az átlátszó vizű, szinte nagy akváriumnak ható, szegény víznövényzetű, helyenként nádrengeteggel övezett, napsütésben kéken csillogó homokos. Sejtelmes a hajnali derengés, mielőtt megjelenik a nap a horizonton. Ilyenkor a már megérkezett horgászok után libák serege özönlik a tóra.
Minden évszakban járnak ide horgászok. Legtöbben "kanalas" csalival hasogatják a vízrétegeket csukát keresvén, télen pedig léket vágnak a befagyott tavon. Gyakori az ezzel járó horgászszerencse. Pár darab egy-két kilós zsákmány sűrűn bejön. Az eddig legnagyobb példány megütötte a 12 kg-ot.
A többi halfajtát nagyon nehéz kivárni. Hiába gondoljuk, hogy az éhes halak kiúsznak a sekélyebb, jól látható részekbe táplálékot keresni. Legtöbbször mintha a kútba dobtuk volna a horgainkat. Nem jön be a várva várt kapás.
A kárászok a nyári-őszi alkonyulatban mutatkoznak, súlyuk meghaladja az egy kilogrammot. Csak az éj leple alatt, a gondosan kiválasztott, hosszú ideig etetett horgászhelyeiken, a négy karó közé ékelt csónakjukban ücsörgő bojlizók tudják a pontyokat horogra keríteni. Kapitálisak ezek a fogások.
Koromsötét éjszakákon olykor hatalmas csobbanások zavarják meg a megszokott nyugalmat. Mintha kisborjú esett volna a vízbe -mondogatják a muzslyaiak. Nappal a szemtanúk szeme láttára gondtalanul úszkáló libák tűntek el a lágyan hullámzó vízfelszínről. Csak a cuppanás és a még el nem ült vízkarikák tanúskodtak arról, hogy ott valami történt.
Hatalmas szürke harcsák tanyáznak a Cseppeliben és a Didulában is.
A tó mélyében megbúvó rejtett üregek, kiváló búvóhelyei az óvatos nagy halaknak.
A mederüreg ridegsége, a víz átlátszósága, a nagyhalak tapasztaltsága, ismeretlen feladat elé állította a halat fogni akaró horgászokat. Egyszerűen szabály nincs. Próbálkozhat a horgász kuttyogatással a nap bármely szakában. A horogra élő kishalat, durdubákot (turbókot), mocsári zöld gilisztát, piros giliszta csokrot, már beszagosodott májat, csirkebelet akasztanak…
És egyszer csak jön, nappal vagy éjjel megjelenik, váratlanul. Főleg lazítás közben akaszt meg valaki egyet kenyérgombócra, vagy éppen főtt kukoricára. A harcsa megfeneklik, makacsul a vízfenékre ragad, ha elindul, zsinórt szakít, nyelet tör és utána újra csend.
Az eddig legnagyobb kifogott példány 53 kilós volt.
A homokból kerekedett tavakra sajnos horgászengedély nem kell. És minden évszakban próbálkoznak a türelmes vízjárók. Ki partról, ki csónakból. A ritka fogás ellenére mégis sokan látogatják. A tavakat lakó öreg, megfoghatatlan, hatalmas halak varázsa ide vonzza a horgászokat.
A tavaknak a mai napig nem sikerült teljes egészében nemesíteni a falu hangulatát, hisz az igazi gondviselő házigazda személyét még nem találták meg. Pedig szükség lenne strandra is, hisz a település Bega folyója inkább nyitott szennyvízcsatorna, mint valami más. A százhúszezernyi főt számláló nagybecskereki járásra csak egy uszoda épült. És szükség lenne kiépített horgászhelyekre is, hisz a Tisza halban szegény, a Temes viszont messze van.
A csillogó víztükör mellett, melyben váltakozva nézegeti magát a nap és a holdsugár, jól jönne egy kis léleknemesítő tartalom.
Nagy szükség van a tavak erőteljesebb gondviselésére, a víz vegyi elemzésére, a környék karbantartására. Mást kellene tenni, nem a régi tűzhelyeket beledobálni a faluszéli tavak medrébe. A Cseppeli-tavat és a Didula-tavat nem szennyezni, ápolni kell!!! Mert a természet hálás. Gyorsan viszonozná a figyelmet.
Egy építőipari vállalat szivattyús hajójával itt-ott tovább bolygatja a Didula-tó homokmedrének nyugalmát, nyáron merész fürdőzők mártóznak a gondozatlan hűsítő homokos vizébe. Fiatalok rögtönöznek bátortalanul kontyos nádkunyhókat, ideiglenes enyhelyeket a tóparton.
Volt olyan tél is, amikor átutazó hattyúsereg szállta meg a be nem fagyott homokos vizét. A tópartot csak az idő keze, a záporok nesze, a szél ereje, a fagy foga formálja.
Titok a víz mélyében bujdosó harcsák nagysága és a muzslyai Cseppeli-tó, Didula-tó jövője is.
A tavak figyelmeztetnek, de az emberek még nem figyelnek.
Tárjuk fel a MUZSLYAI HOMOKOSOK TITKÁT!
