Azzal a szándékkal indítottam a Haldorádó fórumán a Miszla, csukák, nyugalom című topicot, hogy az Interneten keresztül a többi horgásztól egy kis információt gyűjtsek a vízről. Mivel még a 2004-es csukaszezonban, csukázni voltam a tavon, a békés halak horgászatáról nem volt tapasztalatom. Ez a trükk nem jött be, így céges horgászbarátaimmal egy dunaújvárosi horgászverseny után látogattuk meg a tavat egy tesztelés erejéig. Az alábbiakban megosztanám veletek az élményeimet.
Először is lássuk, mit érdemes tudni erről a horgászvízről.
A tó Tolna megye északi részén, erdők, dombok között fekszik (Somogy-Tolnai Dombság), Miszla község határában. Megközelítése a legegyszerűbben úgy írható le, hogy ha valaki megkeresi a térképen Simontornyát és Tamásit, a két települést összekötő út felénél, Pincehelyen kell déli irányba fordulni, majd Belecska nevű községnél a templom környékén keleti irányba, onnan egy erdei betonozott úton kb. 4 kilométert haladva érjük el Miszlát.
Maga a tó területe kb. 8 ha, a szabad vízfelület kb. 5 ha. A tó déli oldala horgászható partról, a többi részen stégek, ill. csónakos megközelítés.
A vízmélység kb. 150-200 cm, a nádszéleken nyáron is kb.100-120 cm.
A nádállomány károsítása tilos, de a nádszélen ideális helyek találhatók a nádi horgászathoz.
A fő hal a ponty (maximális méret kb.20 kg) és a csuka (max. kb.15 kg), de van kárász (max. 1,5 kg), keszegfélék (bodorka, vörösszárnyú, dévérszerűségek), compó(max. 2 kg) is
A tó kora tavasztól június közepéig erősen hínáros, de aztán a hínár teljesen eltűnik, szabad a víz.
A jegyváltásra többféle lehetőség adódik, a napijegy 2000 Ft (általános, vagy bojlis) ill.500 Ft (csukázó), lehet pergetni, legyezni, bojlizni de a hagyományos fenekező és a finomabb szerelék is szép eredményekkel kecsegtet.
A halszerető horgász a pergetett csukát, ha nem nagy a sérülése, visszadobhatja, és foghat helyette másikat, így nincsen rá darabkorlátozás.
A bojlisok kivételével éjszakai horgászat pénteken és szombaton van, de ettől előzetes megbeszélés alapján el lehet térni.
Sátrazni lehet, áram van, de vizet úgy kell a faluból szállítani. Bolt 1 km-re; sör, pálinka, kávé helyben.
A fő szélirány északi, északkeleti.
Esős időben a megközelítés bajos, de nem sokat, csak kb.400 métert kell sétálni. (Ha több napig marad valaki, a kocsi elhelyezése megoldható.)
Szúnyog aránylag kevés van, kullancs ez idáig jelentéktelen mennyiségű volt.
Szeptemberben fakultatív szarvasbőgés-hallgatás (gyönyörű tud lenni!), októberben dámbikák barcogásának megfigyelése lehet a kiegészítő program.
Télen léki csukázásra is van lehetőség, de csak több embernek, előzetes megbeszélés alapján, ilyenkor viszont a kifogott csukát visszadobni nem lehet, ki kell fizetni.
A 7 kg-nál nagyobb pontyot kötelezően vissza kell engedni, ha ekkorát ill. nagyobbat fog valaki, a tópásztort kell értesíteni, és mérlegelés, fotózás után a fogott halnak irány a víz.
(forrás: tógazda)
A tó horgászati szabályainak megismerése után azonnal elfoglaltuk helyünket a már korábban érkezett barátaim mellett. Morphi becenevű barátom matchbotot, Nhoho a rakósát, én a pickeremet próbálgattam, míg nejem maradt a hagyományos, etetőkosaras fenekező felszerelésnél.
Morphi, és Nhoho már korábban megérkezett a tóra, ezért mire kicsomagoltunk, etetett helyükön már megindultak a halak.
Egymás után kapkodták ki a méretes, 1,5 kg körüli potykákat, amik konzervkukorica-csonti szendvicsre kaptak a legjobban.
Szépen fárasztottak mindketten. Saját botom bevetése még váratott magára, mivel hol itt, hol ott, hol meg kis feleségemnél kellett szákolni, mivel először horgásztündérem szerelékét vetettem be…
Fel sem tűnt, hogy már két órája kint voltunk a parton. Morphi 5, Nhoho 6 pontyot fogott, nejemnek is meríthettem három 1,5 kg-os tükröst és egy 2 kg feletti tőpontyot.
A keszegféléket (vörösszárnyút, kárászt) nem számoltuk, igaz, csak néha vették fel a kukoricás csalit. Közben kisfiam kérésére összeraktam a „nem tekerős” botot, és a törpe a part mentén húzódó nádtorzsás, hínáros részen kapkodni kezdte a vörösöket.
Délre kis családom megunta a pecát, szalonnát sütöttek, így végre én is bevethettem a Haldorádó áruházából rendelt pickerbotot, nekiállhattam a tesztelésének. Csak kukoricát tettem csalinak, mivel úgy vettem észre, barátaim csontival tuningolt szendvicseire az „aprónép” közül egyre több jelentkezett. A szerelés 14-es zsinórral, 14-es horoggal, kis torpedó kosárral ment be vagy húsz méterre. Még nagyjából sem rendeztem el a botot, amikor a spicc enyhe remegés után erősen behajlott.
Idáig zömmel nádi pecát űztem, erős bottal, vastag zsinórral, így féltettem a felszerelést a töréstől, szakítástól. Finom bevágás után azonnal görbült a bot, éreztem a hal minden rezdülését. Féket kicsit jobban meghúztam a harmadik kirohanás után, nehogy elmenjen a hal… vesztemre. Elment.
Morphi ekkor szólt közbe a maga stílusában. „Kistáska! Ez nem nádi bojlis szerkó, itt a fékkel, bottal fárasztod a halat!” Na, pirulva szerelhettem újra, a féket beállítottam, s már repült is vissza helyére a kukoricával csalizott horog. Szerelék igazítása után nem tudtam figyelni a kapást, mert Nhoho rakósa ismét szép halat jelzett. Miután partközelben feljött a víz tetejére, Nhoho felkiáltott. „Koi! Ebben koi ponty is van!”
„Van ám, bár ez még gyerek!” Szólalt meg a tógazda mögöttünk a gáton. Elmondása szerint 8 kg feletti koit is fogtak, amit a helyi horgászrend szerint vissza kell engedni. Bizony, fotózás után ez a gyönyörű hal nem a szákban, hanem a vízben landolt. Nhoho annyira csodálta, elfelejtette a zsákmány közé tenni.
Az esemény után botomra néztem, mivel zörgést hallottam. Már lassan lefordult az ágasról, annyira húzta valami. Csak megemeltem a botot, és éreztem a hal rúgását. Meglepődve tapasztaltam, ezzel a bottal tényleg lehet küzdeni, igaz, ész is kell hozzá, nem szabad rángatni, erőltetni, majd kifárasztja a halat a bot, és az orsó helyettem. Az előbbi szakításom után elhangzott instrukciókat a gyakorlatba átültetve pár perc alatt partra ért az első pontyom. Szép, másfeles tükrös egyen-ponty veszett rajta a pickeren.
Csalizás után ment vissza az előző helyre a horog. Kicsit mulattam magamban barátom morgásán, közben a spiccet néztem. Ismét megremegett, majd határozottan meghúzta valami. Bevágás után éreztem, ez jobb hal lesz, mint az előző. Fék szólt, bot görbült, dolgoztattuk egymást szépen. Ellenfelem úgy gondolhatta, hogy úgy egyenlő a küzdelem, ha én is vizes vagyok, ezért mindent megtett annak érdekében, hogy megizzasszon. Bizony, öt perc után vert a víz rendesen. Nem csak a fizikai munka miatt, hanem az izgalom miatt is, nehogy kudarc legyen a vége, mivel barátaim, kis családom, de még a gazda is azt nézte, mi lesz a küzdelem vége. Hála Morphi súgásának, és talán annak, hogy a hal sejthette, vissza fogom engedni, sikerült megszákolnom a pickerbottal fogott -idáig - legnagyobb halam.
Gyors pózolás, fotózás, mérlegelés után a halat azonnal visszatettem a vízbe, majd csontival vetettem be a horgot.
A botot alig tettem az ágasra, ismét elvonta a figyelmem valami. Morphi fárasztott egy komolyabb halat. Nem szólt semmit… csak tartotta a botot, ami U alakban hajlott, az orsó folyamatosan recsegett. Barátom variált a fékkel, a zsinórt a végletekig terhelte. A hal beért az akadók közé, és ahogy ez lenni szokott: úgy elment, hogy nem is köszönt.
„Nesze!” Mondom Morphinak. „Ezt megfogtad volna a fonottal.” Amit erre cimborám válaszolt, inkább nem írom le. Miután megnyugodott, csak annyit mondott: „Barátom, ez feltolta az úszót, bevágtam, és akkora burványt csinált, hogy már akkor tudtam, ezt nem fogom ki, csak ha vadászpuskával lövöm a vizet”.
Hát igen, ezek a nagyok nem foghatók meg finomszerelékkel, ilyenekre esélyünk sem volt. Szerintem. De ha valaki teheti, cáfoljon rám.
A szakítás után szépen összepakoltunk, megnéztük a terítéket, majd minden halat egyenként visszahelyeztünk a vízbe.
Amikor befejeztük a horgászatot, a tópásztor meginvitált minket „nagyhal-nézőbe”.
Egy srác már az előző este óta bojlizott, délutánra összfogása meghaladta a 150 kilót. István, a halőr azért szólt nekünk, mert ez a srác egymás után fogott két „nagyobbacska” pontyot, amit le akart fotóztatni. Gondolta, hátha kíváncsiak vagyunk mi is a halakra. Megnéztünk a zsákmányt, lefotóztuk őket, majd a halak sebfertőtlenítés után vissza is kerültek a vízbe.
Gyors búcsúzkodás után mindenki ment a maga útjára. Nem tudom, a többieknek mi a véleményük Miszláról, bennem és családomban (ami nem lényegtelen) mély nyomokat hagyott. Úgy gondolom, mi visszajáró vendégek leszünk a tavon. Ha lehet, jövőre éves jegyet is fogok váltani oda, és másnak is bízvást merem ajánlani ezt a kis vizet.
Annyit még hozzátennék, hogy én sem hittem az első peca sikerében - talán mert pesszimista vagyok a horgászírók által ajánlott „jó tavak” tekintetében -, ezért meglátogattam a tavat még egyszer, másik horgászcimborámmal.
Nem írok semmit erről a pünkösdi pecáról… beszéljenek a képek helyettem.
Csere Miklós (csergezerge)
