Mindenki életében van egy nagy szerelem, ami biztos pont az életében. Akihez visszajárhat és vigaszt talál. De időnként felbukkan egy titkos szerető, akinek a szépsége, titokzatossága rabul ejt minket. Alig várjuk a pillanatot, hogy ismét találkozzunk vele. Nem olyan bőkezű velünk, mint a szerelmünk, de mindig tartogat meglepetést számunkra. Hol jót, hol rosszat. Cimboráim hasztalan akarnak elrángatni a Dunámtól más vizek partjára… De van egy víz, ahova mégis mindig örömmel megyek, az én titkos kedvesemhez, a Hernádhoz!
Igaz nem jártam még be a teljes hosszát, de amit eddig láttam belőle az lenyűgözött. Kocsival csak néhány helyen lehet lemenni a vízhez. Többnyire sűrű bozót, csalános, erdő és szántó szegélyezi. Még őrzi vadságát, kevés helyen látni az ember keze munkáját. Az egyik helyen rombolja az őt szegélyező partot, fákat dönt le és viszi tova. Máshol pedig szigeteket épít, árkot tölt fel.
A hidakról lenézve gyakori látvány a legelésző paducok csapata. Legutóbb a gibárti hídnál, a víz alatt beakadt fa törzséről legeltek hatalmas csapatban. De a kércsi hídról lepillantva, a régi híd betondarabjain is látni időnként a legelésző paducokat. A híd alatt kavargó vizet pedig a gyönyörű balinok és domolykók rablásai törik meg.
Legutoljára november elején, egy gyönyörű, az évszakhoz képest kellemes meleg napon, a felsődobszai erőmű felvízét látogattam meg, termetes márnák reményében, Remete barátunk élménybeszámolója és invitálása nyomán. Ezen a részen a folyó mély, lassan áramló, kissé iszapos, a náddal szegélyezett tározó a pontyvadászok kedvenc helye.
Reméltem most megtörik végre eredménytelen sorozatom. Néhány kivételtől eltekintve, valami rejtélyes oknál fogva, szinte csak a tenyeres méretű halak érdeklődését tudtam felkelteni a Hernádon. Kezdeti lelkesedésem azonban most is délre erősen megcsappant. Délig egy bodorkán kívül nem sok babér termett nekem. Időközben a szél is megerősödött a nyíltabb felvízen, ami a rakós botomba folyton belekapott.
Dél körül egy hirtelen ötlettől vezérelve, hogy mentsem a menthetőt, egy kis keszegezés reményében átpakoltam az erőmű alatti területre. Két lehetséges hely jöhetett szóba. Közvetlenül az erőmű alatti katlan vagy a régi ág és az alvízcsatorna összefolyása utáni rész, a régi kompátkelő. Az erőmű alatti betonteknő még a legínségesebb időkben is szokott halat adni. Legjellemzőbb halai: paduc, márna, domolykó. Ide a legmegfelelőbb felszerelés egy hosszú gerinces spiccbot, a végén egy 20-30 grammos pálcika ólommal és egy félméteres előkén lévő horoggal. A kapást a spiccen lehet látni, és a boton érezni. A leghatásosabb etetés a rohanó vízben egy vaslapra kötött kenyér. Itt ez bizonyult eddig a legeredményesebb módszernek. Az erős sodrás miatt az úszózás elég reménytelen. Csak a teknő szélvizén lehet kontroláltan végigvezetni az úszót, a beljebb található vízmegvezető törés felett nem. Pedig ez a halak kedvelt vonulási útja ezen a rohanó, örvénylő részen. De a hosszú botnak is van hátránya. A legjobb helyen nem lehet vele művészkedni, mert pont felette megy át a magasfeszültségű kábel.
Ezért inkább a kompátkelőnél tettem le most a voksomat, mivel szerettem volna felavatni az új rakósomat. Itt már lassul az addig rohanó víz és elférek a 13 m hosszú „dióverőmmel”.
A gyors kipakolás után egy fenékmérő ólom segítségével precíz terepszemlét tartottam. A 13-as rakóssal pont meglehetett horgászni a sodorvonalat. Miután felfedeztem az előttem rejlő terület titkait, a maradék etető felét begombócoltam és beélesítettem a felszerelést. Az ezután elkövetkezett 2 óra feledtette velem a délelőtt kapástalanságát. A sötét színű, piros, sajtos etetésre hamar rátaláltak a halak. Már a harmadik, negyedik lassú úsztatásra volt jelentkező. A célterületen elég változatos volt a mederszerkezet. A sodorvonalat egy éles medertörés határolta. A törés mögött, velem szemben egy gödör volt, majd pár méterrel lejjebb egy sóderpúp.
A gödörből márnák és dévérek, a sóderzátony ráfolyásáról paducok, szilvaorrú keszegek jelentkeztek. A sodrás ellenében húzott csontira pedig a domolykók érdeklődtek. Nagyon jól lehetett gyakorolni a különböző csalivezetési technikákat. Jól látszott a szelektáló hatása a más-más csalivezetésnek. A megállított, vagy nagyon lassan vezetett csalit a márnák, és meglepetésemre gyönyörű dévérek kultiválták. (A Hernádon nagyon ritka vendég a dévérkeszeg!) Az erősen lassított, apróbb megtorpanásokkal vezetett csali a paducok és szilvák kedvence volt. Nagyon reméltem, hogy legalább egy szebb márna is tiszteletét teszi az etetésen. Kíváncsi lettem volna, hogy az új botom miként dolgozik a nagy ellenféllel. De sajnos ezen a napon be kellet érnem egy jó tucat növendékkel. A legnagyobb talán 30 cm lehetett, míg a legkisebb 10 cm körüli volt. A zsákmány összesen 5-6 kg körül volt. A halak többsége azonnali amnesztiát kapott a horogszabadítás után, de néhány hal, paprikás bundában, az esti asztal fényét emelte.
Néhány szó a felszerelésről
Az úszóról most egy kicsit bővebben szólnék. Nem reklámnak szánom, de muszáj részletesebben írnom róla a sokoldalúsága miatt. Nemrég találtam rá a Cralusso Torpedó úszóra. Kiválóan meg lehet vele horgászni a kavargó, örvénylő vizeket is, a hagyományos nyalókával ellentétben. Lehetséges vele a csali megállításán kívül, annak lassú úsztatása, és sodrás ellenében húzása. Valamint nagy előnye, hogy csupán egy mozdulat cserélni az antennáját, így mindig a legjobban látszót lehet használni. Én esztergáltam hozzá egy kis adaptert, amivel a 4,5 mm-es világító patront is egy mozdulattal fel lehet rakni rá (amely ettől az évtől már széria tartozék lesz a Torpedó úszóknál). Így a sötétbe nyúló horgászatoknál sem kell lemondani az úszós horgászat örömeiről.
Az új rakósom Shimano Nexave XT 1,2 mm-es gumival feszült neki a halaknak. Amit a 14/12-es zsinórkombináció rögzített a 14-es nagyságú horoghoz. Az úszó 8 gramm teherbírású volt. Az előke hossza 50 cm. Az ólmozás egy darab cseppólom volt, egy pici gumigyönggyel megütköztetve, alatta egy miniforgóval kiegészítve.
Én nem szeretem túlságosan lefinomítani a szereléket folyóvízen az előforduló akadók, kövek és kagylók miatt. Ez most is igazolódni látszott, mivel az első 10-15 leúsztatás során, a fent említett gödörből egy kisebb, majd egy nagyobb faágat sikerült kitermelnem. Sajnos a nagyobbikat csak másodszorra, mivel a rajta megtelepedett kagylók az első kísérletnél elvágták az előkét. Érdekes volt, hogy amikor másodszorra megakasztottam, a horog mindössze 1 centiméterrel volt arrébb akadva az előzőtől. Nálam a legbeváltabb zsinór folyóvízen a Silstar Supernatural. Tudom nem egy csoda zsinór, de nekem még nem okozott csalódást. Nagyon jól tűri a folyóvízi kiképzést, lágy, vízben láthatatlan, és amit ráírtak az megfelel a valóságnak. De legnagyobb előnye az ára, mindössze pár száz forint.
Hasonló okokból használom a Suehiro cég P132-es horgát is. Ez egy középkategóriás, jó minőségű horog. Még soha nem tört vagy hajlott ki. A paducok is jól akadnak vele. Nagyon ritkán fordul elő, hogy a vésőszájú lerúgja magát erről a horogról. Az ára közel a fele, a márkásabb horgokhoz képest. Ez nem elhanyagolható az olyan esetekben, amikor egy horgászat 5-6 horog elvesztésével is járhat. A köves akadós terepen nem csak a konkrét beszakadással kell számolni, hanem a csontos paducszáj és a kövek miatt kicsorbuló horoggal is. Ha érzem, hogy a csontin nem szalad át a horog hegye egyből, akkor már cserélem is!
Emiatt nálam mindig van felkötve 10-20 db előke. Ha beszakadok vagy csak cserélnem kell a horgot, 1 perc és már horgászom is tovább. Az egyforma hosszú előkéknek köszönhetően nem kell foglalkoznom újra az eresztékállítással.
A Hernád nem egy „könnyű” víz, nagyon sok nehezítővel és akadállyal kell számolnia az ide érkezőnek. Az egyik ilyen a felsődobszai erőmű csúcsra járatása. Ezzel gyakran okoznak 10-20 cm vízszintingadozást felfele-lefele egyaránt. Ez pedig folyamatosan átrendezi a halak tartózkodási helyét. A másik, sok fejtörést okozó dolog a rengeteg apróhal kicselezése. Főleg a sneci, és a küllő okoz gondot. Támadásukat mindenek előtt jó helyválasztással, valamint megfelelő etető és csali kombinációval lehet mérsékelni. De be kell vallanom, hogy még én sem találtam meg a „tuti” receptet, bár a sima kenyér az esetek többségében eddig mérsékelte ezt a problémát. Szerencsére a kenyérrózsát sem piszkálják olyan intenzitással a snecik mint a csontit, ezért ezt soha ne felejtsük otthon!
További nagy probléma a megélhetési halászat. Sok helyen látni a hálózókat vagy azok nyomát. Én ennek tudom be a nagyobb halak ritka jelenlétét. Sajnos a folyóparti települések és az ÉMHE még nem ébredtek rá milyen kincs van a birtokukban. Egy kis befektetéssel, a környezet védelmével és hozzáértő halgazdálkodással, őrzéssel a folyót a horgászturisták egyik Mekkájának lehetne kialakítani! A Hernád változatosságával megteremti a lehetőséget, hogy szinte minden halfaj szerelmesei megtalálják az ígéret vizét. Sok-sok horgásznak pedig lenne egy szeretője, akire szívesen gondol vissza a hideg, gyorsan sötétedő téli napokon.
