Amikor már az átlag horgász elcsomagolta a horgászfelszerelését és gondolatban szezonvéget hirdetett magában, én még mindig nem akartam elfogadni a tényt, hogy már novemberben járunk, és egyre szűkülnek a horgászati lehetőségek…
A szerencsére hosszúra nyúlt őszi idő nem hagyta nyugodni a horgászat iránti vágyat, ezért böngészni kezdtem a Fórum adta lehetőségeket, merre lehet még eséllyel a halakkal találkozni, vagy akár csak egy jót horgászni.
Így akadtam rá a Sajó topikra, ahol folyamatosan a mennyhalak fogásáról olvashattam. Régóta szerettem volna kipróbálni ezt a számomra még ismeretlen vizet, ezért felvettem a kapcsolatot a Fórum törzsközönségével, hogy becsatlakozhassak egy horgászatukba, horgászhassak velük menyusokra. Meglepődve tapasztaltam, hogy egy nagyon baráti, készséges csapatra akadtam, akik nemcsak a menyusok üldözésében voltak partnerek, hanem meginvitáltak egy pisztrángozásra is a Szinva-patakra.
Turistaként számtalanszor gyalogoltam már annak a pataknak a partján, sétáltam a Hámori-tónál, de hogy abban a pici, ámbár nagyon szép patakban hal is legyen, igazán kételkedtem. De „vendéglátóim” megnyugtattak, hogy látni fogok pisztrángokat, és mivel még nem próbáltam ki a pisztrángokra pergetést, elhihetem, hogy nagy élmény lesz.
A hajnali négy órai indulás sem vette el a kedvem attól, hogy pisztrángozhassak, így kevéssel reggel hat óra után már a Szinva patak partján álltunk.
Tamás egy gyorstalpaló tanfolyamot indított a továbbképzésem érdekében, beavatva a pisztrángra való pergetés rejtelmeibe. Gyorsan kiderült, hogy az általam hozott pergető bot, amivel már csukát, harcsát fogtam, ide nem lesz jó, hiszen háromméteres hosszával több helyen át is éri a patakot, és igen körülményes a fák alatt való mozgás is vele.
Más bot híján a pickerbotomat fogtam be a játékba a legérzékenyebb spiccel, szerencsére a kis orsó és a vékony fonott zsinór megfelelőnek bizonyult. A teljes Rapala készletem gyakorlatilag szintén a használhatatlan kategóriába tartozott, hiszen látva a huszonöt centiméteres pisztráng méretkorlátozást, gyanús volt, hogy a 11-13 cm-es Rapalákkal nem fognak verekedni a pisztrángok. A legkisebb műcsalim is 7 cm volt, ami hatalmasnak bizonyult az itt szükséges 2-3 cm-es csalikhoz képest. „A legmegfelelőbb csali itt a nagyon pici körforgó”, kezdte Tamás a képzés második „fejezetét”.
Erre végre én is tudtam érdemben reagálni, hiszen a pergető felszerelésem eddig sosem használt darabjait, egy pár Spro picuri körforgót végre elő tudtam venni. (Ezeket még akkor rendeltem, amikor a kezdő pergető felszerelésemet állítottam össze, és ismeretlenül ilyet is vettem, mert olcsó volt és „csak jó lesz valamire”. Hogy akkor mennyire igazam volt, azt az idő igazolta.)
Tudni kell a vízről, hogy sok helyen 20-30 cm mély, ahol pergettünk, és ott csak ezekkel a pici csalikkal érhettünk el jó eredményt. Tamás beavatott még egy nagy „titokba”: 2 nappal korábban volt a Szinván pisztrángtelepítés, és ezek a halak ilyenkor még a „mélyebb öblökben” bandáznak. Ezért e helyek ismeretében szép pisztrángokra számíthatunk.
Fontos információ a vízről, hogy 2006-tól a Szinva-patakban kizárólag műcsalival lehet horgászni. E szabály bevezetésének az oka az volt, hogy egy marék csontival vagy gilisztával ne lehessen egy-egy ilyen öbölben, egy spiccbottal „lerabolni” a halállományt, és számolatlanul fogni-vinni a halakat. Ahogy azt egy ott lakótól megtudtuk, előző éjszaka kergették is rendesen a mennyiségi horgászok a pisztrángokat.
A „mélyebb öblökben” kifejezés nem véletlenül került idézőjelbe. A mély még meg is állja a helyét, hiszen a patak vízmélysége akár az 1 métert is elérte némelyikben, amik egyébként méretüket tekintve leginkább egy családi ebédlőasztal méretével vetekedtek mint „öblök”.
Ha most bárkiben az merül fel, hogy én ezzel degradálni akarom a helyet, amit láttam, gyorsan kiegészítem a mondanivalóm. Ezek a méretek kizárólag azért kerültek ilymód meghatározásra, hogy az olvasó el tudja képzelni, mekkora területekre kell dobálni, honnan kell kapásra bírni a halat.
A patak, ami eddig számomra kizárólag mint turista látványosság szerepelt, az én értékítéletemben is egy gyönyörű, varázslatos kis horgászvízzé lépett elő. Tisztaságával - eltekintve az emberek által beledobált nylonzacskóktól - lenyűgözi az embert. És ami még nagyobb élményt jelentett, hogy észrevettem az eddig általam még nem látott pisztrángokat. Ott cikáztak, száguldoztak a rohanó patak keskeny ösvényein, vagy épp egy kő mögé megállva vártak a jó ég tudja mire.
Egyik ilyen kő mögött rejtőző pisztránggal igencsak volt időm megismerkedni, mert 20 perces dobálás árán sem sikerült kapásra bírnom. Feltettem én mindent, ami volt a repertoárban, de semmilyen csalira nem mutatott érdeklődést. A hosszú kísérletezést feladva átmásztam a patak fölött átívelő rozoga hídon, hogy lefotózzam legalább a halat, de az első kép után az oldalra billent (mintha rám nézett volna) és mire újra felemeltem a fényképezőt, lelépett. A kevésbé sikerült képet itt láthatjátok.
A végeredmény nem volt rossz, hiszen hárman több szép pisztrángot is fogtunk. Volt közöttük sebes (ami a horgászatunk idején tilalmi korlátozás alá esett, ezért azokat azonnal visszaengedtük a vízbe), és volt közötte szivárványos pisztráng is.
A pisztrángpergető móka délután egy óráig tartott, mert az igazat megvallva elfáradtunk és meg is éheztünk, ezért egy gyors Hámori-tavi séta után visszaszálltunk a kocsikba, és irány Miskolc belvárosában egy pizzéria, hogy energiával (NAGY pizza, süti, üdítő) feltöltődve, folytassuk a napi horgászatot, ami a Sajón egy estébe nyúló mennyhalazás lesz, de erről legközelebb…
Végezetül néhány fotó, ami megmutatja Lillafüred szépségét, ha nyitott szemmel és nagy fényképészeti tudással járkálunk. A fényképeket dr. Paál Marcell készítette, akinek ezúton is köszönöm, hogy az oldal rendelkezésére bocsátotta képeit.
Írta: Takács Péter (t_peti)
Fotók: Takács Péter, dr. Paál Marcell
