Immár túl vagyok a második szezonon, ami a harcsázást illeti szeretett vizemen, a Zsitván. Bőven volt részem izgalmakban, élményekben és kalandokban, így teljesen e nemes ragadozók és a módszer rabja lettem. A kezdeti sikereken felbuzdulva nagy elszántsággal, kíváncsisággal és most már némi rutinnal vetettem bele magam a következő horgászidénybe. Újfent számos éjszakát töltöttem a vízparton: a rossz idő, a viharok, a nullázások és egyéb kudarcok sem szeghették a kedvemet, ezért a kemény munka gyümölcse most is beérett.
Nagy pontyok, nagy távolságról… Ezzel a témával foglalkozó horgászfilmekkel és publikációkkal lassan Dunát lehetne rekeszteni. Mégis a legtöbb horgász fantáziáját megmozgatja ez a horgászstílus. Hiszen ki ne szeretne egyre nagyobbakat dobni és egyre nagyobb halakat fogni?! Megvallom őszintén, én magam is e népes táborba tartozom!
Talán az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés, amelyet rendszeresen megkapok, hogy milyen csalit és etetést ajánlok hazánk legnagyobb vizére, a Balatonra. Jó érzéssel tölt el, hogy mennyi lelkes horgásztársamnak álma a Balatonon nagy pontyot fogni, és még nagyobb öröm, ha esetleg ennek megvalósulásához egy picit is hozzá tudok járulni néhány tanáccsal, ötlettel. Ebben az írásomban a csalikkal kapcsolatban szerzett tapasztalataimat igyekszem összeszedni, és ha csak egy olvasónak tudok ezzel a néhány sorral segíteni, akkor már megérte! Tavaly már megjelent egy ilyen cikkem, ez annak az újratöltött, felfrissített változata. Mivel folyamatosan dolgozunk új csalikon és a jót lehet még jobbá tenni, idejét láttam újra „tollat" ragadni ezzel a témával kapcsolatban. Lássuk a csalikat, amelyeken oly sokat dolgoztunk tavaly óta, és amelyekkel az utóbbi időben eredményes voltam, voltunk a magyar tengeren!
A HALDORÁDÓ etetőanyag család tagjai Döme Gábor feeder-specialista mesterreceptjei alapján kerültek összeállításra. A különösen tartalmas, magas tápértékű, rendkívül intenzív aromájú, garantáltan friss alapanyagból készült keverékek, a céltudatos nagyhal horgászatban bizonyították rendkívüli fogósságukat az év bármely időszakában! A keverékek mindegyike úgy került összeállításra, hogy kis mennyiségben, akár egy etetőkosárnyi adagban is hatásosak legyenek, ezért különösen ajánlott a hagyományos fenekező és a modern feeder technikához egyaránt!
A széria folyóvízi horgászatra kifejlesztett tagja a SAJTOS BAJSZOS. A régóta várt keverék a folyóvízi horgászok új, hatékony halcsalogatója. Kifejezetten hatásos márna, paduc, jászkeszeg, sőt időnként nagytestű dévérkeszegek horgászata során is. Ez egy igazán különleges keverék, amely az év minden időszakában garantáltan eredményesen használható. Mi adja vonzerejét? Miért más, mint egy átlagos folyóvízi etetőanyag? 17 különböző (a szám nem elírás!) precízen adagolt alkotóelemből áll !!! Mindegyik meghatározó szerepet tölt be, amelyek együtt, tovább erősítik egymás hatását és döbbenetes módon fokozzák a táplálkozási ingert. Ha egyszer erre rátalált a hal, garantáltan nem tágít a közeléből, amíg akár egy morzsát is talál a mederfenéken!
A keverék 17 alkotóelemből áll! Íme a pontos listája:
Kukoricacsíra dara, sós keksz, tourteau de mais, pirított kender, repce, belga kenyér, különleges édes és sós ízfokozók, kendermag préselvény, eredeti olasz parmezán sajt, PV1, őrölt crysalis, flou morzsa piros, extra sajt aroma, Prémium halibut pellet 3 mm, Magic pellet sajtos 6 mm, piros színezék. Látszódik, hogy egy rendkívül tartalmas, több különböző időben oldódó, hosszú távú halcsalogatóról van szó. Vízbe dobva „bombaként robban” és gyorsan magára vonja a környéken tartózkodó halak figyelmét. A folyóvíz sodrását kihasználva, iránymutatásul szolgál a vad harcos halaknak, amelyek a finom, gyorsan oldódó szemcséknek és aromának köszönhetően, egyre közelebb merészkednek az etetéshez, majd a keményebb, lassan oldódó falatokra lelve, onnan többet nem mozdulnak. Mint látható a felsorolásban, kétfajta pellettel tettük a keveréket még tartalmasabbá és hatékonyabbá. Kísérleteink során egyértelműen bebizonyosodott, hogy nem csak az állóvízi halak kedvelik a pelletet. Azok a halak, amelyek (nagy valószínűség szerint) életükben először találkoztak a kalóriadús falatokkal, mohón felfalták ezeket is! Kiemelt figyelmet érdemel az Olaszországból származó, eredeti parmezán sajt és crysalis (selyemhernyóbáb) liszt. Az őrölt sajtból 16%, míg a crysalisból 5% arányban van a keverékben. Ezekért a drága, de rendkívüli csalogatóhatással bíró adalékanyagokért megőrülnek a folyóvízi halak, főként a márna, jász és paduc.
Ízek és aromák
A keverék lelkét adó parmezán sajt őrlemény, valamint az extra sajt aroma nagyon „ütőssé” teszi a Sajtos Bajszos etetőanyagot. Annyira tömény, hogy a zacskót kibontva, szinte fejbe vágja a horgászt. No, de ez az erős aromahatás kell ahhoz, hogy a sodrás erejét kihasználva, akár több száz méterről is a helyünk közelébe csaljuk a halakat. A keverék sós ízű.
Színek és keverési tanácsadó
Az etetőanyag színe piros. Ez bizonyult a legjobbnak mind a tiszta, áttetsző, mind pedig a zavaros folyókban egyaránt. A piros színű felhő különösen izgató a halak számára. Maximum 3-4 dl víz lassú hozzáadásával válik tökéletes állagúvá az 1 kg keverék. Figyelem a PV1-nek köszönhetően rendkívül jól tapad! Semmiképpen sem kell további ragasztóanyaggal tuningolni, mert akkor még egy hét múlva is a mederfenéken fociznak vele a halak. A keverék tapadó hatása úgy van beállítva, hogy 1 kg etetőanyag akár 1 zacskó (2 kg) kavicsot és 1-2 deciliter élő vagy 3 deci forrázott csontit is elbírjon. A keverék önmagában is egy nehéz, fajsúlyos anyag, de kaviccsal keverve a gombócok garantáltan nem vándorolnak el. Az etetés helye jól behatárolható. Ahová dobtuk, attól maximum 1-3 méterre (a víz mélységétől függően) számíthatunk a kapásokra. Ajánlatos a nagyobb szemcsék (tourteau de mais, fluo morzsa, pelletek stb.) miatt 2-3 órával a horgászat megkezdése előtt megnedvesíteni, akkor kapjuk a legtökéletesebb állagot! Élő anyag (amely jelentős része jó, ha forrázott vagy fagyasztott): pinki, csontkukac, darabolt giliszta hozzáadásával tovább növelhetjük csalogatóhatását. Ha tovább kívánjuk aromásítani, akkor a Haldorádó Sajtos Bajszos aroma harmonizál vele.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.