Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A Carp Academy legújabb kapásjelzője, a Thunder Swinger. Napjainkban igen népszerűek a különböző láncos kapásjelző alkalmatosságok. Ezek nagy előnye, hogy az óvatos halak érzékeny kapásait jobban prezentálják felénk. Ebből adódóan kiváló választás ez a típus, ha rövid távolságra horgászuk! A Thunder Swinger esetében teljesen lágy kialakítású az összeköttetés a rögzítési pont és a fejegység között, aminek előnyeit az éjtős kapások során fogjuk nagyra értékelni! A fejen gömbös végű fém zsinórcsíptető tartja a swingert a zsinóron, mely igazán stabil és nagy szélben is biztosan fog, azonban bevágáskor könnyedén pattan le a zsinórról, anélkül, hogy megsértené annak felületét. A jelző mellé a gyártó ajándékba ad 3 további, különböző színű fejegységet is (így összesen 4 db jár hozzá), melyek közül kedvünkre megválaszthatjuk az ízlésünknek vagy az adott fényviszonyoknak leginkább megfelelőt.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Carp Academy legújabb kapásjelzője, a Thunder Swinger. Napjainkban igen népszerűek a különböző láncos kapásjelző alkalmatosságok. Ezek nagy előnye, hogy az óvatos halak érzékeny kapásait jobban prezentálják felénk. Ebből adódóan kiváló választás ez a típus, ha rövid távolságra horgászuk! A Thunder Swinger esetében teljesen lágy kialakítású az összeköttetés a rögzítési pont és a fejegység között, aminek előnyeit az éjtős kapások során fogjuk nagyra értékelni! A fejen gömbös végű fém zsinórcsíptető tartja a swingert a zsinóron, mely igazán stabil és nagy szélben is biztosan fog, azonban bevágáskor könnyedén pattan le a zsinórról, anélkül, hogy megsértené annak felületét. A jelző mellé a gyártó ajándékba ad 3 további, különböző színű fejegységet is (így összesen 4 db jár hozzá), melyek közül kedvünkre megválaszthatjuk az ízlésünknek vagy az adott fényviszonyoknak leginkább megfelelőt.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.