Január lévén a horgászati lehetőségek erősen korlátozottak, ugyanis a legtöbb állóvíz befagyott. Ettől függetlenül a tanóra nem maradhat el, és bőven van olyan téma, amelyet egy szobában is be lehet mutatni. A felszerelésünk előkészítése a szezonra ugyanis pont annyira fontos, mint maga a horgászat. Ebben a részben együtt elkészítünk egy kompletten felszerelt botot, valamint megpróbálok kicsit segíteni abban, hogy milyen végszerelék elemeket érdemes beszerezni, mire kezdődik a nagybetűs szezon!
Az ünnepnapi horgászatoknak van egyfajta varázsa, az ember mindig vár valami nagy durranást. Bevallom, párszor nekem is sikerült szép élményekre szert tennem az év utolsó napjaiban, valamiért pont az ilyen napokon fogadott kegyeibe szeretett Zsitvám.
Az év minden hónapjában sikerült már pontyot fognom a Dunán, de januárban eddig még nem jártam sikerrel. Elhatároztam, hogy legyen bármilyen zord is az időjárás, nem érdekel, MOST mindent beleadok, mindent megteszek azért, hogy végre szeretett folyómból ekkor is pontyot foghassak!
Két bot tárolásához használható rendkívül kompakt bottartó állvány. A 16 mm átmérőjű csövekből álló szerkezet nagy teherbírású, erős kivitelezésű állvány. Alacsony súlypontjának köszönhetően stabil, nem borulékony. Az állítható rudaknak köszönhetően többféleképpen is összeállítható. Az állványhoz tartozó kereszttartók csatos zárral rögzíthetők. Párnázott hordtáskában kerül forgalomba, melyben sérülésmentesem, kis helyen tárolható. Szállítási mérete mindössze 47x28x7 cm.
Rod Pod méretei:
Hossz: 65 cm
Magasság: 24-39 cm
Széllesség: 22 cm (elől), 27 cm (hátul)
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
Két bot tárolásához használható rendkívül kompakt bottartó állvány. A 16 mm átmérőjű csövekből álló szerkezet nagy teherbírású, erős kivitelezésű állvány. Alacsony súlypontjának köszönhetően stabil, nem borulékony. Az állítható rudaknak köszönhetően többféleképpen is összeállítható. Az állványhoz tartozó kereszttartók csatos zárral rögzíthetők. Párnázott hordtáskában kerül forgalomba, melyben sérülésmentesem, kis helyen tárolható. Szállítási mérete mindössze 47x28x7 cm.
Rod Pod méretei:
Hossz: 65 cm
Magasság: 24-39 cm
Széllesség: 22 cm (elől), 27 cm (hátul)
10seconds until we redirecting you to the payment page.