Újra elérkezett az ősz, a kánikulai melegek után végre felfrissülhetünk, és kellemesebb időjárásban kergethetjük a halakat. Ami ekkoriban már viszont kevesebb van, az a szabadidő. Ennek megfelelően elsősorban a rövidebb idejű horgászatokat kedvelők számára tartogat ez az összeállítás hasznos információkat.
Hosszas tervezés előzte meg ezt a horgászatot. Régóta szerettünk volna egy közös, baráti bányatavas horgászatot összehozni, ennek ideje most jött el. A helyszín pedig nem volt más, mint hazánk egyik legkomolyabb nagyhalas vize, a Hatvani-kavicsbányató. Tartsatok velünk erre az akciódús nyári nagypontyos kalandra!
ÚJDONSÁG 2025! – A Haldorádó paletta lehetőségei immár a különféle ragadozóhalas technikák kedvelőit is kiszolgálják. E fejlesztésünk keretein belül mutatjuk most be a legújabb Predator Lures wobblerkollekciónkat! A soron következő írásban megismerkedhettek a Viper, Lizard, Master, Trex, valamint Twingo névre keresztelt modelljeinkkel, melyek mindegyike rendkívül hatékony, sokoldalú csali olyan horgászok számára, akik álló- és/vagy folyóvízen a sekélyebb, illetve mélyebb vízrétegekben keresik a ragadozókat.
A Power Carp Hair Rigger horog, egy hosszú hegyű, és viszonylag rövid szárú modell, kifejezetten hajszálelőkés csalifelkínáláshoz. Ennek a formának az a tulajdonsága, hogy mélyre akad, és csak nagyon ritka esetben engedi el a halat, ugyanis rövid szára miatt stabilan fogja a húst, és fárasztás során nem „lötyögősödik” ki. Főleg közepes méretű, gyorsan irányt váltó halak horgászatánál alkalmazott horog. Mivel vastaghúsú, nagyon jól balanszírozható, lent tartja még a nagy felhajtóerejű csalikat is, valamint rendkívül erős, nem hajlik ki még nagy megterhelés esetén sem. A Power Carp kapható szakállas és szakállmentes kivitelben is.
In Cart 0
The discount is only available for shipping addresses in Hungary. The discount rate varies by courier service.
A Power Carp Hair Rigger horog, egy hosszú hegyű, és viszonylag rövid szárú modell, kifejezetten hajszálelőkés csalifelkínáláshoz. Ennek a formának az a tulajdonsága, hogy mélyre akad, és csak nagyon ritka esetben engedi el a halat, ugyanis rövid szára miatt stabilan fogja a húst, és fárasztás során nem „lötyögősödik” ki. Főleg közepes méretű, gyorsan irányt váltó halak horgászatánál alkalmazott horog. Mivel vastaghúsú, nagyon jól balanszírozható, lent tartja még a nagy felhajtóerejű csalikat is, valamint rendkívül erős, nem hajlik ki még nagy megterhelés esetén sem. A Power Carp kapható szakállas és szakállmentes kivitelben is.
10seconds until we redirecting you to the payment page.