Szerettünk volna egy-egy nagy hallal búcsúzni a 2024-es évtől, így nem volt kérdés, hogy egy bányatavat választunk e célra helyszínnek, ahol reális esélyekkel foghatunk egy matuzsálemet zord körülmények közt is. Az ország egyik legismertebb vizére esett választásunk, ahol korábban már jártunk és sok szép halat fogtunk, most viszont más körülmények közepette kellett bizonyítanunk.
A Haldorádó mindig is nagy figyelmet szentelt az utánpótlás-nevelésre és arra, hogy a gyerekek időben megtanulják tisztelni a természetet és a halakat. Ennek újabb mérföldköve volt a 2015-ben útjára indított Haldorádó Junior Feeder Kupa. Ez a remek versenysorozat immáron a 11. állomásához érkezett, hisz idén is megrendezésre kerül a kimondottan fiataloknak szánt megmérettetés. Hét éve már saját tavunk, az Ezüst-tó Horgászcentrum adott otthont a rendezvénynek, ami idén sem lesz másként, a dél-alföldi régió egyik legjobban halasított horgászvizén tehetik próbára magukat, akik eljönnek az XI. Haldorádó Junior Feeder Kupára!
Örömmel értesítünk Mindenkit, hogy 2025-ben is jön a Haldorádó Gyermek Horgásztábor Kiskunhalason! Talán nem is telik el úgy nap, hogy ne érkezne hozzánk érdeklődő levél azzal kapcsolatban, hogy lesz-e lehetőség valamilyen Haldorádó táborban részt venni. E megkeresések többnyire lelkes horgászpalántáktól vagy épp szüleiktől származnak, ezért ezt az írásunkat az ő figyelmükbe ajánljuk!
A Krill Force egy teljesen új termékcsalád, melyhez fogható nincs a Haldorádó palettán. Minden e családban lévő termék alapja a legmagasabb minőségű krill és hallisztek mesteri keveréke. Ilyen magas beltartalmi értékekkel rendelkező, ennyire összetett, de ugyanakkor naturális jellegű csali, még nem volt a palettánkon.
A termékcsalád három tagot számlál, melyek ízesítésben minimálisan eltérnek egymástól. A Krill Natur teljesen natúr, ízesítetlen változat. A Hot Spicy csípős fűszerkeverékkel ízesített, míg az Indian Spice egy különleges indiai, enyhén csípős fűszerkeverékkel készül.
Tapasztalataink azt mutatják, hogy legyen akármilyen jó is egy bojli, a halak legszívesebben a könnyített falatokat részesítik előnyben, így ebből a termékcsaládból sem hiányozhat egy wafter csali.
Ezeknek a változatoknak a specialitásuk, hogy rendkívül hajszálelőke állók, ami annyit tesz, hogy minimum 72 órát kibírnak a vízben. Annyira kemények, hogy ilyen hosszú ideig is ellenállnak a fehérhalak, sőt, akár a törpeharcsák támadásának is, így megvárják a később érkező nagytestű halakat is.
A Krill Force Boilie Hard Hook Wafter prémium minőségű csalizó bojlik kétféle kiszerelésben érhetők el a kínálatban. A kisebb változatban 16 és 20 mm-es, míg a nagyobb változatban 24 és 30 mm-es golyók találhatók.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.