Egy ideje figyelemmel kísértem már az RSD-n fogott kapitális halakat tartalmazó posztokat a közösségi média felületein. Ezeken felbuzdulva úgy gondoltam, itt nekem is horgásznom kell! Godó Rolf barátommal már régóta terveztünk egy közös horgásztúrát, és mivel jól tudtam, hogy ő az RSD kiváló ismerője, nagy reményekkel vágtunk bele ebbe a nem hétköznapi horgászatba.
A sorozat folytatásában a korábbi részben félbehagyott Zoltán-tavi csukahorgászatom élménybeszámolóját láthatjátok, amiben meghatározó szerep jutott a címben is említett vertikális csaliknak. Tartsatok velem ezúttal is, és megosztom az ezekkel szerzett tapasztalataimat!
Az ívási időszakban a pontyok gyakorta nagyon kiszámíthatatlanul és szeszélyesen táplálkoznak. Ilyentájt könnyen bele lehet szaladni egy-egy betlibe, amikor az ember, ha a feje tetejére is áll, akkor sem tud átütő eredményt elérni. Máskor ennek pont az ellenkezője lehet igaz, olyan halak is horogra akadhatnak, amilyenekre nem is számítottunk. Érdemes és szabad-e egyáltalán ebben az időszakban pontyokra horgászni? Nos, ezekre a kérdésekre igyekszem most válaszokat adni!
A Tüzes Barack bojli megszületése közel 12 éves múltra vezethető vissza. A Balatonon született meg ez a különleges csali. Ez a fajta bojli különleges növényi fehérjék kompozíciójából áll, illetve a tigrismogyoró és a pörköltmogyoró ad neki egy igazi kalórialöketet. Ebben a csaliban nagy mennyiségű természetes amino található és egy kis csilipaprika ad neki egy csípős beütést. A csali vízoldékonyságáról egy különleges fehérje kettős gondoskodik. A Tüzes Barackot azon horgászoknak javasoljuk, akik szívesen feláldozzák az egyik botukat egy nagy hal reményében. Törpeharcsás és fehérhalaktól hemzsegő vízben is jó választás lehet. Amennyiben két külön etetés nem kivitelezhető, akkor nagyon jó eredmény érhető el, ha a Rodinnal fele-fele arányban alakítjuk ki az etetésünket.
Az ízazonos tartósított, sózott és frissen készített bojlik között lehetséges minimális színbeli eltérés. Ennek oka a konzerváló folyadék, illetve a különböző szárítási folyamatok végett a változó nedvességtartalomnak köszönhető!
A késztermékek esetében előfordulhat árnyalat beli eltérés, mely a gyártás során felhasznált chili, fűszerek és egyéb alapanyagok árnyalati különbségéből adódik. A színárnyalat beli eltérés nem jelent minőségi változást sem a beltartalomra, sem a fogosságra vonatkozóan.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Tüzes Barack bojli megszületése közel 12 éves múltra vezethető vissza. A Balatonon született meg ez a különleges csali. Ez a fajta bojli különleges növényi fehérjék kompozíciójából áll, illetve a tigrismogyoró és a pörköltmogyoró ad neki egy igazi kalórialöketet. Ebben a csaliban nagy mennyiségű természetes amino található és egy kis csilipaprika ad neki egy csípős beütést. A csali vízoldékonyságáról egy különleges fehérje kettős gondoskodik. A Tüzes Barackot azon horgászoknak javasoljuk, akik szívesen feláldozzák az egyik botukat egy nagy hal reményében. Törpeharcsás és fehérhalaktól hemzsegő vízben is jó választás lehet. Amennyiben két külön etetés nem kivitelezhető, akkor nagyon jó eredmény érhető el, ha a Rodinnal fele-fele arányban alakítjuk ki az etetésünket.
Az ízazonos tartósított, sózott és frissen készített bojlik között lehetséges minimális színbeli eltérés. Ennek oka a konzerváló folyadék, illetve a különböző szárítási folyamatok végett a változó nedvességtartalomnak köszönhető!
A késztermékek esetében előfordulhat árnyalat beli eltérés, mely a gyártás során felhasznált chili, fűszerek és egyéb alapanyagok árnyalati különbségéből adódik. A színárnyalat beli eltérés nem jelent minőségi változást sem a beltartalomra, sem a fogosságra vonatkozóan.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.