Ahogy az elmúlt években, úgy 2025-ben is lehetőséget biztosítunk a versenyszerűen horgászóknak, hogy éljenek a kedvezményes vásárlás lehetőségével. Ennek mértéke idén 14%, ami azt jelenti, hogy az év során leadott összes vásárlását ezzel a kedvezménnyel élve tudja megtenni, az, aki regisztrált felhasználónk és rendelkezik érvényes versenyzői igazolvánnyal. Az alábbi videóban Sipos Gábor részletesen elmondja, hogy pontosan mit is kell tenni a kedvezmény érvényesítéséhez. Mi ezzel igyekszünk segíteni a versenyhorgászokat abban, hogy még több lehetőségük legyen a jó eredmények elérésére!
Lassan, de biztosan közelít a tavasz és a jó idő. Az első felmelegedések, amikor a tél enged a szorításából, kiváló lehetőséget kínálnak egy tartalmas horgászatra. Bár ekkor még nagyon finoman táplálkoznak halaink, egy jól felépített stratégiával ilyenkor is szép eredményt lehet elérni. Emellett a szezonra és a tervezett horgásztúrákra való felkészülésről sem szabad megfeledkezni, hiszen a siker gyakran az apró részletekben rejlik…
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
A MAX MOTION Boilie Long Life termékek prémium minőségű, etetésre és csalizásra egyaránt alkalmas bojlik „Long Life”, azaz a hosszú életű változatban. Összetevőiknek és állaguknak köszönhetően garantáltan alkalmasak a 48, sőt akár 72 órás bevetésre is. Ennek köszönhetően nem kell attól tartanunk, hogy idő előtt szétoldódnak, vagy leáznának a hajszálelőkénkről, illetve a fehérhalak „rohamainak” is lényegesen jobban ellenállnak. A vízben folyamatosan áramolnak ki belőlük az attraktánsok, nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem veszik fel eközben az iszap szagot és megvárják a későn érkező termetesebb pontyokat is.
A LONG LIFE bojlik 2025-től már nem csak 20 mm, 24 mm és 30 mm-es, hanem 16 mm-es méretben is elérhetők. A tavaszi, hideg vízi időszakokban a kisebb bojlikat javasoljuk, majd ahogy nő a víz hőfoka és a halak étvágya, úgy növelhető a használt bojlik mérete is.
Hétféle változatban érhető el a kínálatban. Ezek a Champion Corn (sárga), Spanyol Mogyoró (narancssárga), Kókusz & Tigrismogyoró (fehér + barna), Édes Ananász (sárga), Nagy Hal (piros), Fűszeres Vörös Máj (bordó) és a Juhar & Banán (fehér).
Fűszeres Vörös Máj
Az egyik legnépszerűbb, legfogósabb nagyhalas bojlink sok-sok éve. Az új alapanyagok felhasználásával pedig még ütősebb és fogósabb lett! Az értékes összetevői közül kiemelnénk az előemésztett növényi liszteket. Mit jelent ez a szó, hogy „előemésztett”? Egy speciális eljárással „felnyitják”, megnyitják a magvakat (szója, kukorica, kender stb.), amelyek így már könnyebben emészthetőek, gyorsabban felszívódnak, előbb adnak energiát, valamint gyorsabb és egyenletesebb
ízkiválást biztosítanak. Ez egy természetes eljárás, amelyet baktériumok végeznek, amely végén egy feltárt, stabil alapanyagot kapunk, amely fogóssága nagyságrendekkel nagyobb, mint egy roppantott vagy darált magé. Ezt a halak érzékeny receptoraikkal gyorsan kiszagolják! Ezeket a kiváló, magas tápértékű alapanyagokat egészítettük ki májporral és egy olyan fűszerkeverékkel + paprika kivonattal, amely megadja ennek a bojlinak a jellegzetes ízét és karakterét. Sós, fűszeres, enyhén csípős bojli. Az év minden időszakában használtható 4 évszakos bojli! A balatoni horgászataink egyik legjobban bevált nagyhalas, szelektív csalogatóanyaga!
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.