Január lévén a horgászati lehetőségek erősen korlátozottak, ugyanis a legtöbb állóvíz befagyott. Ettől függetlenül a tanóra nem maradhat el, és bőven van olyan téma, amelyet egy szobában is be lehet mutatni. A felszerelésünk előkészítése a szezonra ugyanis pont annyira fontos, mint maga a horgászat. Ebben a részben együtt elkészítünk egy kompletten felszerelt botot, valamint megpróbálok kicsit segíteni abban, hogy milyen végszerelék elemeket érdemes beszerezni, mire kezdődik a nagybetűs szezon!
Az ünnepnapi horgászatoknak van egyfajta varázsa, az ember mindig vár valami nagy durranást. Bevallom, párszor nekem is sikerült szép élményekre szert tennem az év utolsó napjaiban, valamiért pont az ilyen napokon fogadott kegyeibe szeretett Zsitvám.
Az év minden hónapjában sikerült már pontyot fognom a Dunán, de januárban eddig még nem jártam sikerrel. Elhatároztam, hogy legyen bármilyen zord is az időjárás, nem érdekel, MOST mindent beleadok, mindent megteszek azért, hogy végre szeretett folyómból ekkor is pontyot foghassak!
A kukoricacsíra a kukoricaszem veleje, így előszeretettel fogyasztja minden békés hal. Ezek felhasználása kukoricacsíra pellet formájában, vagy őrleményként már régóta jelen van a pontyhorgászatban.
Az új FermentX Additive - Erjesztett kukoricacsíra fermentált állapotban tartalmazza a kukoricacsírát, így elsősorban a nyári, felmelegedett vizekben lehet hatékony adalékanyag. Amur és pontyhorgászat során akkor érdemes bevetni, ha nem szeretnénk az etetésre tévedő halakat gyorsan eltelíteni, de mindenképp szeretnénk őket lefoglalni, és helyben tartani.
A FermentX Additive - Erjesztett kukoricacsíra négy fogós változatban kerül forgalomba. A Natúr, ízesítetlen változat, a Nagy Ponty a legendás, nevet adó aromával kezelt változat, mely piros színű. A Nagy Amur a torpedók kedvenc aromájával lett ízesítve, és zöld színű, míg a legtartalmasabb az Erjesztett roppantott tigrismogyoró + kukorica változat.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A kukoricacsíra a kukoricaszem veleje, így előszeretettel fogyasztja minden békés hal. Ezek felhasználása kukoricacsíra pellet formájában, vagy őrleményként már régóta jelen van a pontyhorgászatban.
Az új FermentX Additive - Erjesztett kukoricacsíra fermentált állapotban tartalmazza a kukoricacsírát, így elsősorban a nyári, felmelegedett vizekben lehet hatékony adalékanyag. Amur és pontyhorgászat során akkor érdemes bevetni, ha nem szeretnénk az etetésre tévedő halakat gyorsan eltelíteni, de mindenképp szeretnénk őket lefoglalni, és helyben tartani.
A FermentX Additive - Erjesztett kukoricacsíra négy fogós változatban kerül forgalomba. A Natúr, ízesítetlen változat, a Nagy Ponty a legendás, nevet adó aromával kezelt változat, mely piros színű. A Nagy Amur a torpedók kedvenc aromájával lett ízesítve, és zöld színű, míg a legtartalmasabb az Erjesztett roppantott tigrismogyoró + kukorica változat.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.