Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
A Haldorádó Ready Method etetőanyagokat készen, megnedvesítve, bekeverve adjuk a horgászok kezébe, amelyeket kibontás után már csak át kell törni egy törőszitán és mehetnek is a kosárba.
A hosszadalmas kísérletek során szembesültünk vele, hogy az etetőanyagokat különböző magas ásványi anyag tartalmú, betain, illetve aminosav koncentrátumokkal kezelve, kicsit érlelve, sokkal fogósabb kajákat kaptunk, mint amikor bármelyik száraz etetőanyagunkat csupán vízzel bekevertük. Így, olyan csalogatóanyagokat hoztunk létre, amilyenek még nincsenek a piacon, olyan csúcs-method etetőanyagokat, amelyeket házilag szinte lehetetlen elkészíteni.
A Ready Method etetőanyag használatánál mindössze egy dologra kell figyelni, mégpedig arra, hogy semmiképpen sem szabad vizet hozzáadni!
Nyolcféle keverékkel kerül a polcokra ez a termékcsalád: Winter, Spring, Brauni, Pisty, Tropicana, Chili, Mangó, valamint az Édes Keksz.
Ready Method – Édes Keksz
Szinte minden évben bekerül egy újabb fogós íz a családba. Ez idén az Édes Keksz lett, amelyet ötlete vevőinktől származik. A Ready Method - Édes Keksz kellemes aromájú, sárga színű, édeskés etetőanyag, amely az év bármelyik időszakában bevethető. Különösen ajánlott a természetes, nagy vízterületeken és egyesületi tavakon.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Haldorádó Ready Method etetőanyagokat készen, megnedvesítve, bekeverve adjuk a horgászok kezébe, amelyeket kibontás után már csak át kell törni egy törőszitán és mehetnek is a kosárba.
A hosszadalmas kísérletek során szembesültünk vele, hogy az etetőanyagokat különböző magas ásványi anyag tartalmú, betain, illetve aminosav koncentrátumokkal kezelve, kicsit érlelve, sokkal fogósabb kajákat kaptunk, mint amikor bármelyik száraz etetőanyagunkat csupán vízzel bekevertük. Így, olyan csalogatóanyagokat hoztunk létre, amilyenek még nincsenek a piacon, olyan csúcs-method etetőanyagokat, amelyeket házilag szinte lehetetlen elkészíteni.
A Ready Method etetőanyag használatánál mindössze egy dologra kell figyelni, mégpedig arra, hogy semmiképpen sem szabad vizet hozzáadni!
Nyolcféle keverékkel kerül a polcokra ez a termékcsalád: Winter, Spring, Brauni, Pisty, Tropicana, Chili, Mangó, valamint az Édes Keksz.
Ready Method – Édes Keksz
Szinte minden évben bekerül egy újabb fogós íz a családba. Ez idén az Édes Keksz lett, amelyet ötlete vevőinktől származik. A Ready Method - Édes Keksz kellemes aromájú, sárga színű, édeskés etetőanyag, amely az év bármelyik időszakában bevethető. Különösen ajánlott a természetes, nagy vízterületeken és egyesületi tavakon.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.