Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
Végre önállóan is kapható a nagy sikerű By Döme TEAM FEEDER Vario Method Feeder kosárhoz használható töltőszerszám. Ezzel az eszközzel tökéletesen, pillanatok alatt tölthetjük meg etetőanyaggal, vagy pellettel a hozzá passzoló kosarat. A mindig azonos méretű, tökéletes aerodinamikai alakú megtöltött kosarakat könnyű pontosan azonos távolságra dobni. A töltő lehetővé teszi kevésbé tapadós etetőanyagok használatát is, melyek a vízben gyorsabban bontanak, ami hasznos azokon a napokon, amikor a halak gyorsan ráállnak az etetésre. Az L-es méretű szerszám a 25, 35 és 45 grammos, az XL-es méretű szerszám pedig az 55 és 65 grammos Vario kosarakhoz használható.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Végre önállóan is kapható a nagy sikerű By Döme TEAM FEEDER Vario Method Feeder kosárhoz használható töltőszerszám. Ezzel az eszközzel tökéletesen, pillanatok alatt tölthetjük meg etetőanyaggal, vagy pellettel a hozzá passzoló kosarat. A mindig azonos méretű, tökéletes aerodinamikai alakú megtöltött kosarakat könnyű pontosan azonos távolságra dobni. A töltő lehetővé teszi kevésbé tapadós etetőanyagok használatát is, melyek a vízben gyorsabban bontanak, ami hasznos azokon a napokon, amikor a halak gyorsan ráállnak az etetésre. Az L-es méretű szerszám a 25, 35 és 45 grammos, az XL-es méretű szerszám pedig az 55 és 65 grammos Vario kosarakhoz használható.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.