Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
Az angolok már megszokhatták, hogy a Guru rendszeresen nem hétköznapi termékekkel hívja fel magára a feeder horgászok figyelmét. Ez alól a legújabb X-Safe Method Feeder kosár sem kivétel.
Az első, ami szembetűnik a kosáron, az a horognak külön kialakított hely. A kosárban rejtve felkínált horogcsali hatékonyan és gyorsan eljut a hal szájába, sűrű és bent akadó kapásokat eredményezve. Ez a modell, a belsejében megbúvó gumi miatt különleges rugalmasságot biztosít a szereléknek, de ez akár ki is vehető, és így sima „Inline” kosárként is használható. További érdekessége a kosárnak, hogy nem csak a gumi, de a szára is kivehető, és szükség esetén a nagyobbat kisebbre, a kisebbet pedig nagyobbra lehet cserélni. Ehhez a kosárhoz kapható töltőszerszám is, melynek segítségével mindig azonos mennyiségű etetőanyag kerül a kosárba.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Az angolok már megszokhatták, hogy a Guru rendszeresen nem hétköznapi termékekkel hívja fel magára a feeder horgászok figyelmét. Ez alól a legújabb X-Safe Method Feeder kosár sem kivétel.
Az első, ami szembetűnik a kosáron, az a horognak külön kialakított hely. A kosárban rejtve felkínált horogcsali hatékonyan és gyorsan eljut a hal szájába, sűrű és bent akadó kapásokat eredményezve. Ez a modell, a belsejében megbúvó gumi miatt különleges rugalmasságot biztosít a szereléknek, de ez akár ki is vehető, és így sima „Inline” kosárként is használható. További érdekessége a kosárnak, hogy nem csak a gumi, de a szára is kivehető, és szükség esetén a nagyobbat kisebbre, a kisebbet pedig nagyobbra lehet cserélni. Ehhez a kosárhoz kapható töltőszerszám is, melynek segítségével mindig azonos mennyiségű etetőanyag kerül a kosárba.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.