Január lévén a horgászati lehetőségek erősen korlátozottak, ugyanis a legtöbb állóvíz befagyott. Ettől függetlenül a tanóra nem maradhat el, és bőven van olyan téma, amelyet egy szobában is be lehet mutatni. A felszerelésünk előkészítése a szezonra ugyanis pont annyira fontos, mint maga a horgászat. Ebben a részben együtt elkészítünk egy kompletten felszerelt botot, valamint megpróbálok kicsit segíteni abban, hogy milyen végszerelék elemeket érdemes beszerezni, mire kezdődik a nagybetűs szezon!
Az ünnepnapi horgászatoknak van egyfajta varázsa, az ember mindig vár valami nagy durranást. Bevallom, párszor nekem is sikerült szép élményekre szert tennem az év utolsó napjaiban, valamiért pont az ilyen napokon fogadott kegyeibe szeretett Zsitvám.
Az év minden hónapjában sikerült már pontyot fognom a Dunán, de januárban eddig még nem jártam sikerrel. Elhatároztam, hogy legyen bármilyen zord is az időjárás, nem érdekel, MOST mindent beleadok, mindent megteszek azért, hogy végre szeretett folyómból ekkor is pontyot foghassak!
A Shimano Ultegra XSE a neves japán cég legnépszerűbb, legkelendőbb pontyozó modelljein alapul. Ezzel a típussal gyakorlatilag újra definiálják a közép árkategóriás, távdobó orsók piacát. Lássuk, mit is érdemes tudni róla! A vadonat új Ultegra XSE 3500 Competition könnyű, merev, CI4+ házában a Shimano legfejlettebb technológiáinak tömkelege található. Ez a modell elsősorban nagy távolságban történő feederbotos horgászathoz lett specializálva. A HAGANE Gear hajtás és az X-SHIP dobemelés mellett az Infinity Drive-val, illetve a Silent Drive-val kombinálva lenyűgöző simaságot és könnyű futást biztosít horgászat közben. A Super Slow Oscillation dobemelés elképesztően precíz, szép zsinórképet eredményez, amely bizonyítottan csökkenti a súrlódást, s ezáltal növeli az távdobási potenciált. Azonban más tényezők is hozzájárulnak ehhez, például, hogy az orsó tökéletes szögben engedi a zsinórt az első keverő gyűrű irányába, valamint, hogy a zsinór játsznyi könnyedséggel folyik át az alumínium AR-C dob peremén, ezzel is minimálisra redukálva az ellenállást. A végeredmény soha nem látott távolságok elérésének lehetősége, méghozzá megfizethető áron! Ezt az orsót tehát elsősorban a szuper távdobási tulajdonságai miatt ajánljuk a nagy ponty-horgászat szerelmeseinek, de garantáltan élmény lesz vele a fárasztás minden pillanata! A hidegen préselt alumínium dob 103 cm behúzással dolgozik, így villámgyorsan lehet vele beszedni a távolra bevetett végszereléket.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.

10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.