Az ünnepnapi horgászatoknak van egyfajta varázsa, az ember mindig vár valami nagy durranást. Bevallom, párszor nekem is sikerült szép élményekre szert tennem az év utolsó napjaiban, valamiért pont az ilyen napokon fogadott kegyeibe szeretett Zsitvám.
Az elmúlt hetekben is számos estét szenteltem a horgászatnak, gyakran munka után, sötétedéskor érkeztem és vallattam a vizet feederbottal. Ezeken a téli estéken az ezüstkárászoké volt a főszerep, néha becsúszott egy-egy dévér, esetenként kisebb pontyok is (erről majd egy soron következő írásomban részletesen be is számolok). A szűkös, hideg napokon már ezt is meg kell becsülni a csatornán, viszont többre vágytam és szerettem volna rablóhalakkal színesíteni a fogásaimat. Pergetéssel és csalihalas módszerekkel egyaránt próbálkoztam.
Hosszú szakaszokat bejártam pergető bottal, azonban érdemi eredményt nem tudtam elérni. A csalihalas tartályom egész évben üzemel, így mindig van mihez nyúlni, ha arra kerül a sor. Szilveszter előtt egy nappal újabb, immár sokadik helyen próbálkozom, az idő fantasztikus, jött egy kis enyhülés, ami talán megmozdítja a ragadozó halakat is. A szerelékemet teljesen lefinomítottam: egy inkább keszegesnek mondható matchbottal és húszas monofil főzsinórral készültem. Az úszóm is az egyik legkönnyebb, amelyet az efféle horgászokhoz használok, egy négygrammos, vékony forma. Egy méretes küsz kerül a horogra, egyébként mindig ezt preferálom, abszolút kedvencem a sneci. Néhány perc után újat dobnék, azonban kitekeréskor ráront valami a csalimra. Megérkezett a várva várt krokodil, nem nagy, olyan kettes forma lehet, de ennyi sikertelen próbálkozás után már ezt is nagy sikerként élem meg. A finom összeállítással kimondottan élmény egy ekkora csuka megfogása, ezért kiélvezem a fárasztás minden másodpercét, mielőtt bemerítem.
Másnap, az év utolsó napján, délután háromkor ismét a parton vagyok. Kegyetlen nagy déli szél fogad, csak úgy borzolja a hullámokat. Sebaj, volt már rosszabb is, nyugtatom magam. Hamar összetolom a botot, majd bevetem a finom úszós készséget. A szél nem csillapodik, egyre csak fúj, hiába közeleg a napnyugta. Rövidesen elindul az úszóm, majd gyorsan elmerül, valaminek megtetszett a küsz. Nem tétovázok, rögvest ráhúzok egy rendeset, botom karikában marad, ellenfelem nagy erővel lódul neki, azonnal kikapcsolom a visszaforgásgátlót. Ez bizony lekér pár méter zsinórt, mire fáradni kezd. Alig várom, hogy megpillantsam, mi lehet. Hamarosan egy szép csuka sejlik fel előttem szája sarkában a horgommal, kis szerencsével ez is meglesz. Rövidre fogom a harcot és amint lehetséges, alá is tolom a merítőt. „Ejjj, de szép győzelem!”, örvendek. Megcsodálom a legyőzött ellenfelet, bár nem örömködöm sokáig, sietve kötök egy új előkét, cserélek és már vetem is be újra a szereléket, hiszen már fogynak a fények.
Bízva a folytatásban izgatottan várom a napnyugtát, de a csoda elmarad. A szél mintha enyhülne, nemsokára teljes a sötétség, plusz egy fok van, én meg a csillagokat bámulom. Egyszerűen imádom! A szerelékem érintetlen, úgy döntök, elég volt mára. Tekerném ki a cuccot, de ellenállást érzek, és bekövetkezik, amire vártam: egy határozott fejrázás, halam van. Gyorsan kapcsolom a fejlámpát, vörösen izzó szempár néz vissza rám, hófehér hassal oldalaz elém. Na, hát ezt nem hiszem el, egy másfeles forma süllő „aludt el” a horgomon, kapásából pedig mit sem sejtettem. Horgom a szája sarkában figyel, észrevétlenül ette meg a csalit. Hamar fárad, néhány fejrázás után már a merítőben pihen. Hát ilyet!? Majd felrobbanok az örömtől. Parádés egy évzáró peca a mai, lám, a sok kudarc és sikertelen horgászat után végre rám mosolygott a szerencse. Köszönöm, Zsitva!
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián
