Kopaszodó fák, elnyúló éjszakák, fagyos hajnalok, egyre ritkább sárkányok, napközben a szorgos csalihalfogás, ám minden estében ott a bukás. A jó öreg Zsitva gyakran mostoha, mégis villant olykor egy szép fogast. Megtanultam a leckét, tudom a megoldást, gyakorolni kell a végtelen kitartást.
No de hogy ne rohanjak úgy előre, kezdeném is rögtön a nagyhalas szezon végével: a nyár minden tekintetben felejthetetlen marad számomra, ugyanis rengeteg csodás élménnyel ajándékozott meg szeretett csatornám, a Zsitva. Megannyi szép pontynak örvendhettem már a nyár elején, ezt pedig követte kéthavi amurozás, ami végleg feltette a koronát az egész idényre. Ezekről az élményekről már korábbi írásaimban be is számoltam részletesen. Természetesen az évnek még nincs vége, az október annyit jelent számomra, hogy valaminek vége és valami újabb kezdete, ekkor leszek csak igazán a rablóhalazás szerelmese.
Az ősz közeledtével beszereztem két süllőhorgászatra alkalmas pálcát, melyek hossza 366 centiméter, a tesztgörbéjük pedig 2,75 libra. Ezekre hatezres méretű, nyeletőfékes orsók kerültek, melyek dobját harmincötös monofillal töltöttem fel. Enyhe sodrásban vagy állóvízi viszonyok közepette egyáltalán nem tartom indokoltnak az ennél durvább felszerelést – még akadóban horgászva sem. Többnyire úszós módszerrel horgászom és nagyon kedvelem a fixen rögzíthető úszókat, valamint a belső vezetésű csúszó típusok is a kedvenceim közé tartoznak. Ezeket rendszerint egy-egy világítópatronnal tuningolom fel a fények fogytával. Ami a horgokat illeti, kizárólag nagyméretű egyágúakat használok 2/0 vagy 4/0 méretekben, nekem ezek váltak be, mivel tűhegyesek, könnyűek és nagyon jól akadnak.
Csalihalak terén az abszolút kedvencem a szélhajtó küsz, ugyanis fogásaim nagy részét ennek köszönhetem. Ősz elején még jellemzően inkább az élő csali adja a süllőket, majd ahogy hűl a víz, úgy térek át fokozatosan a döglött csalikra. Időnként a halszelet is fogós lehet, bár ez utóbbit a törpék miatt egyáltalán nem alkalmazom. Meg is érkeztünk a süllőhorgászat sarkalatos pontjához, ami roppant mód megnehezíti – és majdhogynem ellehetetleníti – e nemes ragadozóhalak megfogását ezen a vízterületen. Vannak csodák és jó esték, amikor a törpeharcsák kevésbé aktívak, ámbár a tapasztalatok azt mutatják, hogy a víz hűlésével egyre ritkább a süllőkapások száma is. A szezon javát az október és a november teszi ki, számomra ez a két hónap adja leginkább az áhított fogasokat.
Az őszi süllőzésnek megvan a maga varázsa: begyűjteni a csalihalakat estére, rétegesen felöltözni napnyugtakor és nem utolsósorban finom, meleg teát kortyolgatni a botokat (pontosabban világítópatronokat) figyelve. Mint említettem, a törpeharcsák nem okoznak meglepetést, azonban az angolnák, kisebb harcsák és az éjszaka leple alatt kapó csukák már annál inkább. Ezek a járulékos halak teszik igazán színessé az efféle horgászatokat, hiszen az ember soha nem tudhatja, melyik este mibe botlik bele. Sokáig úgy hittem, vannak a Zsitvának kifejezetten csukás vagy süllős szakaszai, de azt kell mondanom, hogy tévedtem, ugyanis jól megférnek egymás közelségében. Hogy egy igazi példával érveljek: számos esetben fogtam több kilós csukát egy olyan pályán, ahol az azt megelőző időszakban kizárólag a süllőké volt a főszerep.
A legjobb kapásidő a napnyugtához köthető. Gyakran megtapasztaltam, hogy teljesen felesleges kint maradnom tovább, a késő estébe nyúló órákban, hiszen a napnyugta előtti és utáni egy órában a legaktívabbak a süllők. Szinte minden fogásomat ehhez a rövid, ám nagyon eredményes időszakhoz köthetem, ha van süllő a környéken, biztosan kiérzi és megtalálja a sérült vagy éppen döglött csalihalakat. Ennek ékes példája az az eset, amikor mindkét botom elsült pár perc különbséggel a napnyugtát követő időszakban. Még egy fontos dologról szeretnék szót ejteni, amit gyakori dilemmaként kezelnek cimboráim, ez pedig nem más, mint a nyeletés. Saját tapasztalatom, hogy még a kisebb, kiló körüli süllők is szinte azonnal torokra veszik az átlagos méretű sneciket, ezért kapás után nyitott nyeletőfékkel addig szoktam várni, míg a zsinór megfeszül és megszólal az orsóm fékje, ezt követően pedig azonnal bevágok. A horog kivétel nélkül minden esetben a süllő szájüregén belül akad még a kisebb egyedek esetében is. Saját, szubjektív véleményem az, hogy a hosszan tartó nyeletés miatt a süllő kiforgatja a szájából a horgot.
Mindent összevetve nem panaszkodom, rövid két hónap leforgása alatt adott néhány szép fogast ez a kiszámíthatatlan, vad csatorna. Voltak esték, amikor szétrágtak mindent a törpeharcsák, rengeteg bosszúságot okozva ezzel, és voltak olyanok esték, amikor szinte minden dobásra megjött a várt kapás. Gyakran vágtam neki egy bottal, amolyan kereső stílusban, ami néha roppant eredményes itt, a Zsitván. Áztam bőrig szakadó esőben, hatalmas szélben, dideregtem kint estéket a kapásban bízva, mert tudtam jól, hogy nem jön magától a siker.
Írta: Bottyán Marián
Fotók: Bottyán Marián
