Lassan, de biztosan közelít a tavasz és a jó idő. Az első felmelegedések, amikor a tél enged a szorításából, kiváló lehetőséget kínálnak egy tartalmas horgászatra. Bár ekkor még nagyon finoman táplálkoznak halaink, egy jól felépített stratégiával ilyenkor is szép eredményt lehet elérni. Emellett a szezonra és a tervezett horgásztúrákra való felkészülésről sem szabad megfeledkezni, hiszen a siker gyakran az apró részletekben rejlik…
A zsákmánnyal történő kíméletes bánásmód hál’ Istennek immár a horgászhétköznapok részét képezi. Köszönhető ez többek között annak is, hogy a legtöbb intenzíven telepített tavon, ahol akár napi egy tucat kapitális halat is meg lehet fogni, odafigyelnek erre és kötelezővé teszik a halkímélő eszközök használatát. A By Döme TEAM FEEDER palettán is immár több ilyen céllal készült eszköz található, így ebben az írásban és filmben szeretném ezeket bemutatni, valamint részletesen elmondani, hogy melyiket milyen helyzetekre ajánlom.
Elkészült a 2025. évi versenynaptár tervezete. Ez alapján máris könnyebb a szabadságok és szabadnapok ütemezése – nagyon sok jó verseny vár ránk ebben az évben is. Remélhetőleg a versenyek időpontjai véglegesek, amennyiben mégis változás következne be, igyekszünk a legrövidebb időn belül javítani. Ismét jöhet a tervezés, készülődés.
A Detect elektromos kapásjelző bekapcsolása a V gomb 2 másodperces megnyomásával történik. A V (volume) gomb a hangerő szabályozására szolgál. A T (Tone) gombbal a hangszintet lehet beállítani, hogy több kapásjelző esetén más és más hangon szólaljanak meg. Az S (Sensitivity) gomb pedig az érzékenység beállítására szolgál, ami szeles időben nyújt nagy segítséget. Kezelhetősége igen egyszerű: egyszeri gombnyomásra 1 egységnyit változik a tónus, a hangerő vagy az érzékenység, majd maximumra ért, akkor a következő gombnyomással vált át a minimumra. Kapáskor kigyullad a fő LED és a mellette található kapás LED is, miközben igen erőteljes hangot ad. Nem lehet eltéveszteni, hogy melyiken volt a kapás, hiszen igen látványosan közvetíti azt felénk. A készülék 9 V-os elemmel működik (nem tartozék)
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
A Detect elektromos kapásjelző bekapcsolása a V gomb 2 másodperces megnyomásával történik. A V (volume) gomb a hangerő szabályozására szolgál. A T (Tone) gombbal a hangszintet lehet beállítani, hogy több kapásjelző esetén más és más hangon szólaljanak meg. Az S (Sensitivity) gomb pedig az érzékenység beállítására szolgál, ami szeles időben nyújt nagy segítséget. Kezelhetősége igen egyszerű: egyszeri gombnyomásra 1 egységnyit változik a tónus, a hangerő vagy az érzékenység, majd maximumra ért, akkor a következő gombnyomással vált át a minimumra. Kapáskor kigyullad a fő LED és a mellette található kapás LED is, miközben igen erőteljes hangot ad. Nem lehet eltéveszteni, hogy melyiken volt a kapás, hiszen igen látványosan közvetíti azt felénk. A készülék 9 V-os elemmel működik (nem tartozék)
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.