Manapság már egyre jobban specializálódik a horgászat minden apró eleme. Nemcsak harcsázásról vagy azon belül harcsapergetésről beszélhetünk, hanem azon belül is különböző pergetési módszerekről. Mindezek miatt kialakulnak speciálisan harcsára szánt műcsalik és kiegészítők.
2017-ben jártam először Japánban és meghatározott céllal érkeztem ide akkor is. Pontyokat szerettem volna fogni feeder módszerrel, saját eszközökkel, saját csalival. Elmondhatatlanul boldog és büszke voltam, hogy ez több helyszínen is sikerült, ami megalapozta a LEGEND csalik jó hírnevét és tartós sikerét.
A tavasz berúgta az ajtót, elérkezett az év számomra kedvenc része! Már több eredményes túrát is magam mögött tudhatok, amelyekről a jövőben részletesen beszámolok. Örömmel tapasztalom, hogy másoknak is elkezdődött a szezon, ugyanis sok érdekes kérdést kapok, és számos szép fogást látni nap, mint nap. Lássuk, mely kérdéseket választottam most megválaszolásra!
Ez egy speciális súlyozott kapásjelző, amely célja, hogy elektromos kapásjelző használata során, a zsinórt mindvégig feszesen tartsa. Ennek különösen nagy jelentősége van az ejtős kapásoknál, hiszen ekkor a laza zsinór - swinger használata nélkül - nem feszülne rá a kapásjelző görgőjére, és nem tudná azt megmozdítani. Így a kapást sem érzékelnénk! A Carp Academy swinger, egy olyan merevkaros kapásjelző, amelyen a súly, tetszés szerint mozgatható, növelve vagy csökkentve ezzel a zsinórra mért ellenállást. Azoknak ajánljuk, akik egy remekül használható, de még megfizethető swingerre pályáznak.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Ez egy speciális súlyozott kapásjelző, amely célja, hogy elektromos kapásjelző használata során, a zsinórt mindvégig feszesen tartsa. Ennek különösen nagy jelentősége van az ejtős kapásoknál, hiszen ekkor a laza zsinór - swinger használata nélkül - nem feszülne rá a kapásjelző görgőjére, és nem tudná azt megmozdítani. Így a kapást sem érzékelnénk! A Carp Academy swinger, egy olyan merevkaros kapásjelző, amelyen a súly, tetszés szerint mozgatható, növelve vagy csökkentve ezzel a zsinórra mért ellenállást. Azoknak ajánljuk, akik egy remekül használható, de még megfizethető swingerre pályáznak.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.