Január lévén a horgászati lehetőségek erősen korlátozottak, ugyanis a legtöbb állóvíz befagyott. Ettől függetlenül a tanóra nem maradhat el, és bőven van olyan téma, amelyet egy szobában is be lehet mutatni. A felszerelésünk előkészítése a szezonra ugyanis pont annyira fontos, mint maga a horgászat. Ebben a részben együtt elkészítünk egy kompletten felszerelt botot, valamint megpróbálok kicsit segíteni abban, hogy milyen végszerelék elemeket érdemes beszerezni, mire kezdődik a nagybetűs szezon!
Az ünnepnapi horgászatoknak van egyfajta varázsa, az ember mindig vár valami nagy durranást. Bevallom, párszor nekem is sikerült szép élményekre szert tennem az év utolsó napjaiban, valamiért pont az ilyen napokon fogadott kegyeibe szeretett Zsitvám.
Az év minden hónapjában sikerült már pontyot fognom a Dunán, de januárban eddig még nem jártam sikerrel. Elhatároztam, hogy legyen bármilyen zord is az időjárás, nem érdekel, MOST mindent beleadok, mindent megteszek azért, hogy végre szeretett folyómból ekkor is pontyot foghassak!
Az etetőanyagos, úgynevezett gombóclövő csúzlik szára és villája is erősebb, robosztusabb a csontis vagy szemes csúzlik anyagánál. A Carp Expert csúzli mega 80 méteres távra van hangolva a pontosság érdekében. Tökéletes stabilitást nyújtó fix fogási pontok találhatók a csúzli szárán. Kellő kitartással és gyakorlással nagy pontosság érhető el a használatukkal.
A csúzli színe eltérhet a képen látottaktól.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Az etetőanyagos, úgynevezett gombóclövő csúzlik szára és villája is erősebb, robosztusabb a csontis vagy szemes csúzlik anyagánál. A Carp Expert csúzli mega 80 méteres távra van hangolva a pontosság érdekében. Tökéletes stabilitást nyújtó fix fogási pontok találhatók a csúzli szárán. Kellő kitartással és gyakorlással nagy pontosság érhető el a használatukkal.
A csúzli színe eltérhet a képen látottaktól.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.