2023-tól már nemcsak a feederhorgászathoz fejlesztett eszközökkel találkozhatnak a By Döme márkanév alatt az érdeklődők, hanem a nagyponty-horgászathoz fejlesztett eszközökkel is. Ezek közül elsőként a Black Edition bojlis botokat szeretném bemutatni, amelyek egy jó ideje már pontyhorgász filmjeimben is megjelennek. E botcsaládban a legnépszerűbb, három különböző erősségű és hosszúságú bot kapott helyet.
Tavaly októberben nagyon szép eredményeket értünk el, így szerettük volna kipróbálni magunkat, mit is tudunk egy nyári horgászatból kihozni. Sajnos a majdnem egész évben magas vízállás miatt augusztusig kellett várnunk, de végre nekünk kedveztek a körülmények…
A mai világban már sem az időjárás, sem pedig a halak „vermelése” nem okozhat gondot a téli horgászatok során. Ennek oka, hogy a modern ruhák már olyan védelmet nyújtanak, hogy szinte fel sem tűnik a hideg, míg az intenzíven telepített tavakon a nagy halsűrűségnek hála ebben az időszakban is kapásra lehet bírni a halakat. Ebben az írásban adok néhány tippet arra, hogy mivel!
Az egyik legstabilabb, legkedveltebb bojlis ólomforma. Lead Clippel (ólomtartó kapoccsal) rögzíthető a végszereléken. Ha fárasztás közben az ólomnál elakad a felszerelésünk, még nem kell lemondanunk a halról. Az ólomtartó kapocsból kiakad az ólom, és máris tovább folytathatjuk a fárasztást. A kisebb méreteket dobásoknál, míg a nagyobbakat a behordásos horgászmódszernél ajánlott alkalmazni. Meredek törések oldalaira szinte rátapad, stabilan megáll rajtuk. Az ólom felületén található rücskök, kiemelkedések belekapaszkodnak a legkisebb egyenetlenségekbe is.
Kosárban 0
A kedvezmény csak magyarországi szállítási cím esetén vehető igénybe. A kedvezmény mértéke futárszolgálatonként eltérő.
Az egyik legstabilabb, legkedveltebb bojlis ólomforma. Lead Clippel (ólomtartó kapoccsal) rögzíthető a végszereléken. Ha fárasztás közben az ólomnál elakad a felszerelésünk, még nem kell lemondanunk a halról. Az ólomtartó kapocsból kiakad az ólom, és máris tovább folytathatjuk a fárasztást. A kisebb méreteket dobásoknál, míg a nagyobbakat a behordásos horgászmódszernél ajánlott alkalmazni. Meredek törések oldalaira szinte rátapad, stabilan megáll rajtuk. Az ólom felületén található rücskök, kiemelkedések belekapaszkodnak a legkisebb egyenetlenségekbe is.
10másodperc múlva átirányítunk a fizetési felületre.